Június 26-tól új helyeken szolgáltat a Penny
Már Budapest teljes közigazgatási területén belül működik a Penny házhozszállítási szolgáltatása, amelyben továbbra is a Roksh a partnere - adta hírül a Penny.
Már Budapest teljes közigazgatási területén belül működik a Penny házhozszállítási szolgáltatása, amelyben továbbra is a Roksh a partnere - adta hírül a Penny.
A Penny-Market Kft. bevétele az élelmiszerinflációval megegyezően emelkedett, ahogy a beszerzett áruk értéke is. Hosszú évek után először azonban nem tudott nyereséget termelni.
Továbbra is a Lidl a legnagyobb kiskereskedelmi lánc Magyarországon, azonban a tavalyi év nagy "előzője" az Aldi, amely több versenytársat is maga mögé tudott utasítani - derül ki a Trade Magazin friss elemzéséből.
Új vezérigazgató érkezik július 1-jétől a PENNY Magyarország élére Mathias Mentrop személyében. Mentrop jelenleg a csehországi PENNY-hálózat operatív igazgatójaként tevékenykedik, pozíciójában a jelenlegi magyarországi vezérigazgatót, Florian Jens Naegelét váltja majd - olvasható mindez a vállalat közleményében.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szerdán közzétette, hogy milyen kritériumok alapján válik kötelezővé a boltoknak az alapélelmiszerek akciós áron biztosítása. A követelményeknek több mint 300 cég felel meg, így több ezer boltra is érvényes lehet a szabály.
A sajátmárkás termékek mára a diszkontláncok stratégiai elemévé, egyben az alacsony árú és minőségi szolgáltatás szinonimája váltak. A mostani gazdasági környezetben a vásárlók számára a szokásosnál is jóval értékesebbé válik a termékek származási helye és a megbízhatóság, ami a magyar termékek iránti kereslet emelkedésén is meglátszik. A Portfolio a termékkategóriák alakulásáról, a hazai beszállítókkal való munkáról és a magyar termékek védelméről Kazatsay Esztert, a Penny magyarországi kommunikációs vezetőjét és Benedek Esztert, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kérdezte.
A vg.hu házhozszállítással kapcsolatos kérdésére válaszul a Lidl Magyarország jelezte, vizsgálják a szolgáltatás bevezetésének lehetőségét. A német diszkontlánc szinte egyedül maradt a piacon, miután két legnagyobb vetélytársa, a Penny (Foodpanda) és az Aldi (Roksh) az elmúlt években létrehozták saját házhozszállítási rendszerüket.
Kiderült, hogy a fogyasztók szerint melyik a legolcsóbb FMCG-hálózat 2023-ban Magyarországon: a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felmérésében mondtak véleményt a fogyasztók. A kutatás eredményeiről kérdeztük Szűcs Róbert Sándort, a Debreceni Egyetem docensét.
Három nagy áruházláncnál, a Tescónál, a Sparnál és a Lidlnél vizsgálják jelenleg a cashback - azaz a vásárláshoz kötött bolti készpénzfelvétel - bevezetésének lehetőségét, a Penny pedig már startra készen várja, hogy kiterjesszék a jelenleg itthon egyedül náluk elérhető szolgáltatást újabb ügyfelekre is - derült ki a Portfolio körképéből. A tavaly decemberi szabálymódosítások nyomán jó esély van arra, hogy a jövőben szélesebb körben is elterjedjen a bolti készpénzfelvétel Magyarországon, amely az eddigi havi 150 ezer forinton felül további 40 ezer forintos ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget jelenthet. Ugyanakkor a kiskereskedőknek és a bankoknak ehhez még szerződniük kell a szolgáltatásra, majd végre kell hajtaniuk a szükséges fejlesztéseket. Ez pedig sok időbe telhet.
A brit jegybank bemutatta a Károly király képét ábrázoló bankjegyek új arculatát – számol be a hírről a BBC.
A budapesti és a vidéki üzleteket járva is az látszik, hogy lassan hiánycikknek számít a hatósági áras kristálycukor, a cukorhiány pedig nem csak a kisboltokat érinti, hanem a nagyobb üzletláncokat (Aldi, Lidl, Tesco, Spar, Penny) is - írta tudósításában a Telex. A portál több fővárosi, vidéki nagyvárosi és kistelepülési boltot bejárva számolt be az üzletekben tapasztalható állapotokról, az eladók és a vásárlók hozzáállásáról. Egyes budapesti és vidéki üzletekben arra buzdítják a vásárlókat, hogy keljenek korán, mert nyitáskor juthatnak cukorhoz. A helyzetre a Spar és a Tesco mellett a Penny is reagált. A Penny szerint átmeneti készlethiány előfordulhat a cukor esetében, de ez nem lesz hosszabb, mint máskor.
Hamarosan itt a karácsonyi ünnep, és a hozzá tartozó nagybevásárlások is, amik az ajándékok és a családi ünnepi fogásokhoz szükséges alapanyagok beszerzésével járnak. Ennek apropóján összeszedtük, milyen apró trükkökkel igyekszik a Lidl, az Aldi és a Penny rávenni minket arra, hogy minél többet költsünk az üzleteikben.
Átadták a Penny Market megújult karcagi logisztikai központját pénteken, a mintegy 7 milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően csaknem száz új munkahely létesült.
Érezhetően megfontoltabbak a vásárlók, keresik az akciókat és az olcsóbb termékeket, így a korábbiaknál visszafogottabb év végi ünnepi szezonra számítanak az áruházláncok - derül ki az MTI által készített körképből.
Az élelmiszer-árstop és a különadó is nehéz helyzetet teremt a kereskedelemben, amely kihívást jelent a Penny számára is, az üzletlánc azonban mégis egy nagyszabású rebranding folyamat közepén van ezekben az években. Az üzletek megújulása, a termékszortiment frissítése és az automatizálás is annak a jele, hogy a cég hosszú távra tervez Magyarországon – mondták el a Portfolio-nak Florian Jens Naegele a Penny Magyarország vezérigazgatója és Silke Janz pénzügyi igazgató.
Áremelésre kényszerül számos termékcsoportban a legtöbb német élelmiszerbolt-hálózat az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt - írták hétfőn német hírportálok.
Mától a Széchenyi Pihenő Kártyára utalt összeg hideg élelmiszer vásárlására is felhasználható a megfelelő tevékenységi körökbe tartozó kereskedőknél. Ezt, a vonatkozó kormányrendeletet követve a nagy áruházláncok lehetővé is teszik a vásárlóknak.
Gyakorlatilag csak a külföldi élelmiszerláncokra vonatkozik az a rendelkezés, amely törvényjavaslat formájában ma jelent meg, és amely a lejárat-közeli élelmiszertermékek átadására kötelezi a kiskereskedelmi szereplőket. A módosító szerint az állam létrehozná az Élelmiszermentő Központot, amely begyűjtené a szóban forgó élelmiszert, és koordinálná az újraelosztást. Egyelőre nehezen felmérhető a javaslat hatása, amely mindenképpen lehetetlen helyzetbe hozná a közeli lejáratú élelmiszerekre specializálódott, hazánkban még gyerekcipőben járó, de dinamikusan növekvő kiskereskedelmi szegmenst. Ezen felül komoly adminisztrációs terheket róna a termékeik ingyenes átadására kötelezett külföldi láncokra, akik már kisebb hanyagság esetén is bírságokat kaphatnak. A láncoknál népszerű pékségek és prémium csemegepultok ugyanakkor maradhatnak.
Egyre nagyobb szerepet kap az elektronikus fizetés, ennek ellenére a brit kormány megtartja az egy- és kétpennys érméket - írja a CNBC. Évekig tartott a vizsgálat, hogy mi legyen az aprópénzzel, de végül a pénzügyminisztérium úgy döntött, hogy megtartja őket.
Mivel a Penny által bevezetett bolti pénztári készpénzfelvétel kártyás vásárlásnak minősül, ezért elviekben szó sem lehet adócsalásról, persze illett volna erről egyeztetni a NAV-val és az érintett bankokkal. Ugyanakkor azt is érdemes tisztába tenni, hogy a Penny fizet a vásárlóknak ingyenesen nyújtott szolgáltatásért, mégpedig az elfogadó bankjának, jelen esetben az OTP-nek. Valójában a Pennynek ez az egész csak arra jó, hogy így talán több vásárlót tudnak a boltjaikba csalogatni, és nap végén kevesebb készpénzzel kell bajlódni, de nekik maga a szolgáltatás alapvetően költséget jelent. Bár nem adócsalás, és csak kis mértékben, de összességében talán az állam jár a rosszul a szolgáltatás bevezetésével.
Folytatódik a kereskedelmi háború a világ két legnagyobb gazdasága között.
Tőzsdei hullámvasút Trump-módra.
Bírálja az állami építési beruházásokról szóló törvényt a piac - A minisztérium is megszólalt
Mekkora a bizalmi válság?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.