Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed július 20-án indította el a FedNow nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi az amerikaiak számára, hogy azonnal, a hét minden napján a nap 24 órájában küldjenek és fogadjanak pénzt. Cikkünkben utánajártunk, miért is volt már égető szüksége az egyébként nagyon fejlett pénzügyi rendszert működtető Egyesült Államoknak egy új fizetési infrastruktúrára, és milyen előnyei származhatnak a gazdasági szereplőknek az innovációból.
A PayPal fizetési óriás bejelentette egy amerikai dollárban denominált stablecoin bevezetését, ezzel az első olyan nagy fintechcég lesz, amely digitális valutákat alkalmaz a fizetések és átutalások során.
Az Apple elsőként az Egyesült Királyságban indítja el kereskedői fizetési megoldását üzleti és szabadúszó ügyfelei számára. A Tap to Pay névre keresztelt szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a felhasználók a mobiltárcájukra érintés útján fogadjanak el fizetéseket. A fizetések elfogadásához kizárólag a telefonjukra, kiegészítő hardverre, illetve terminálra nem lesz szükségük - írja a cég a közleményében.
Jim Cramer szerint az, hogy egy részvény hirtelen beszakadása egy remek vásárlási lehetőség vagy éppen egy messziről elkerülendő történet, az nagyban függ az adott iparágtól. A guru a Skyworks Solutions és a PayPal nemrég látott zuhanásán keresztül szemléltette mondanivalóját.
A milliárdos republikánus megadonor Peter Thiel, Donald Trump egyik korai támogatója volt. Később azonban szakított vele, és jelenleg azt tervezi, hogy 2024-ben egyetlen jelöltnek sem adományoz - írja a Reuters.
A PayPal közölte, hogy 2000 alkalmazottat fog leépíteni a makrogazdasági lassulás miatt, amely az elmúlt negyedévekben a cég üzletmenetét is megviselte - írja a Bloomberg.
Az amerikai nagybankok összefognak, és egy online digitális pénztárcát indítanak el közösen, amely többek között a PayPal, vagy az Apple Pay riválisa lehet - számolt be a Wall Street Journal.
A PayPal és az Apple megállapodást kötött arról, hogy elkezdik elfogadni egymás fizetési megoldásait a különálló ökoszisztémáikon belül.
A PayPal ezentúl megengedi az Apple-felhasználóknak, hogy jelszó helyett új, már iparági szabványnak számító hozzáférési kulccsal lépjenek be a számlakezelési felületükre - írja a Finextra.
A Metapay hazai alapítású tanácsadócég egy hétvégén megjelent közleményben adta hírül, hogy megválik eddigi márkanevétől és a metapay.eu domainjétől. A névváltoztatás okát nem indokolták ugyan, de egy nyilvános adatbázis alapján az új tulajdonos a dublini székhelyű Meta Platforms Ireland, a Meta írországi leányvállalata lett. A közösségi média óriás szeptember végén jelentette be, hogy fizetési szolgáltatását, a Meta Pay-t Európában is elindítja. A szolgáltatás szűkített funkciókészlettel már eddig is működött itthon, most pedig várhatóan bővíteni fognak. Ennek kapcsán cikkünkben utánajártunk, mit tud az Egyesült Államokban már régóta elérhető Meta Pay digitális tárca.
A Google megpróbál új életet lehelni a mobilfizetési rendszerébe, amelynek első felvonásaként már több tucat országban elkezdte megjelentetni az ügyfelei telefonjára a Google Wallet-et.
Csaknem félezer milliárd dollár tűnt le az egykoron magasan szárnyaló pénzügyi technológiai vállalatok értékeléséből, amelyek a világjárvány korábbi szakaszában meglovagolhatták a tőzsdei bevezetések fellendülését.
Nagy fába vágta a fejszéjét a kormány azzal, hogy a magyar ügyfeleknek határon átnyúló szolgáltatást végző fintech cégekre is kiveti a pénzügyi tranzakciós illetéket, ám az erről szóló kormányrendelet rengeteg kérdést hagy maga után. Úgy tűnik, sok tekintetben a szolgáltatók, mint a Revolut, a Wise és a PayPal, jogkövető magatartásától és jogértelmezésétől függ, milyen tranzakciók után és mennyit fizetnek be a magyar költségvetésbe, kétséges, hogyan ellenőrizhetők a fintechek, és azt sem lehet tudni, hogy áthárítanak-e bármennyit az új teherből az ügyfelekre.
A PayPal tovább terjeszkedik a BNPL-iparágban egy olyan termékkel, amely lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy a korábbinál nagyobb összegű kifizetéseket oszthassanak el havi részletekre.
A PayPal csütörtöktől engedélyezi az ukrán civileknek és menekülteknek, hogy támogatásokat fogadjanak külföldről, a pénzt pedig ezentúl díjmentesen átutalhatják a kártyájukra is.
A fizetési szolgáltatók piacán erős átrendeződések zajlanak hónapról hónapra, amely komoly nyomot hagy a részvényárfolyamokon is. Esettanulmányba illően erősen voltak a tavaly augusztus és idén január közötti félévben az oda-vissza történő rotációk és mozgások. A tavalyi nyár végén és ősz elején a részvénypiac az égig érő BNPL című filmet vetítette még, ám december óta már a hitelkártya-birodalom visszavág forog a tőzsdei moziban.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Olajraktárt ért támadás az éjjel.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?