otp

Mínuszban zártak az amerikai indexek

Mínuszban zártak az amerikai indexek

Mostanában ritkának mondható emelkedő hetet zártak az amerikai tőzsdék múlt héten, miután némiképp enyhültek a befektetők kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásai. A pozitív momentum úgy tűnt, hogy ezen a héten is kitart, hiszen az európai tőzsdéken emelkedéssel indult a nap, azonban a nyitástól távolodva elkezdték visszaadni a korai emelkedés egy részét a vezető indexek, és végül vegyes lett a zárás. Az USA-ban is átmenetileg bizonytalanság jellemezte a tőzsdéket, de itt végül mínuszban zártak az indexek.

Óvatos emelkedés a magyar tőzsdén

Óvatos emelkedés a magyar tőzsdén

Bár a nap elején még nagy lendülettel indított a magyar tőzsde, a nemzetközi hangulattal összhangban a BUX is visszaadta a kezdeti emelkedést, így végül csak minimális pluszban zárt a hazai részvényindex.

Töretlen a termőföldek áremelkedése - Térképen az országos árkülönbségek

Töretlen a termőföldek áremelkedése - Térképen az országos árkülönbségek

Tavaly 36%-kal több tranzakció keretében 22%-kal nagyobb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2020-ban. Az árak emelkedése továbbra is töretlen, így a tavalyi közel 7%-os árnövekedés alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2021-re összességében már átlagosan háromszorosára növelte árát. Az idei évben kialakult inflációs környezet tovább élénkítheti a termőföld-forgalmat, a kereslet növekedése pedig még magasabb szintekre hajthatja az árakat – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.

Nagyot megy a magyar tőzsde, tépik az OTP-t és a Richtert

Nagyot megy a magyar tőzsde, tépik az OTP-t és a Richtert

Az elmúlt egy hétben javult a nemzetközi hangulat a tőzsdéken, és a pozitív momentum ma is kitart Európában, ezzel együtt pedig a magyar tőzsde is jól teljesít, élen az OTP-vel és a Richterrel.

Horror árak, mégis fogyóban vannak a budapesti új lakások

Horror árak, mégis fogyóban vannak a budapesti új lakások

Az egy dolog, hogy közelíti az 1,3 millió forintot a budapesti új építésű lakások átlagos négyzetméterára, sőt Budán már el is érte a másfél milliót, a vásárlóknak azonban legalább ennyire kellemetlen, hogy rohamosan szűkül a kínálat, és lassan már alig lesz miből válogatniuk. Persze egy-kát új építésű lakóprojektet be szoktak lengetni a fejlesztők negyedévenként, de ha az a fejlesztés éppen nem abban a városrészben van, ahol elképzeltük az életünket, akkor bizony kompromisszumokra lesz szükség még 80-90 millió forint kifizetése után is.

Szép pluszokban zártak az amerikai indexek

Szép pluszokban zártak az amerikai indexek

A reggel iránykereséssel indult az európai tőzsdéken, a nap során azonban egyre jobban erősödtek a vezető börzék, a jó hangulat a zárásra is kitartott. A csütörtöki naphoz hasonlóan folytatódott az emelkedés a tengerentúlon is, az amerikai indexek végül 3% feletti pluszban zártak.

Eséssel fejezte be a hetet a magyar tőzsde

Eséssel fejezte be a hetet a magyar tőzsde

Eséssel zárta a hetet magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül egyedül az OTP árfolyama emelkedett, a Mol, a Richter, és a Magyar Telekom részvényei egyaránt estek.

Mérsékelt pluszban a magyar tőzsde

Mérsékelt pluszban a magyar tőzsde

Az európai részvényindexekhez képest mérsékelt emelkedésben van a magyar tőzsde, a 4 hazai blue chip közül emelkedik a Mol, stagnál viszont az OTP és a Richter, csak a Magyar Telekom árfolyama esik.

Emelkedéssel nyitott a magyar tőzsde

Emelkedéssel nyitott a magyar tőzsde

A tegnapi mínuszos zárás után emelkedéssel kezdi a napot a magyar tőzsde, a blue chipek közül emelkedik a Richter, az OTP, és a Mol árfolyama is, egyedül a Magyar Telekom esik.

Fordulatos nap végén pluszban az amerikai tőzsdék

Fordulatos nap végén pluszban az amerikai tőzsdék

A keddi nagy emelkedést követően szerdán már újra nagyobb esés körvonalazódott az európai és az amerikai tőzsdéken, végül azonban a tegnapi amerikai jegybankelnöki beszéd fordulatot hozott, Powell beszéde után napon belül élesen felfelé kanyarodtak az amerikai benchmarkok, a nap végére már csak minimális mínuszban zártak. A reggeli nyitást megelőzően iránykeresés látszott a tőzsdéken, az európai nyitást követően azonban elromlott hangulat, és jelentős mínuszba kerültek a vezető európai börzék. Délutánra valamelyest javult a nemzetközi hangulat, az európai tőzsdék ennek ellenére mínuszban zártak, Amerikában pedig napon belül több fordulatot is láttunk, de végül pluszban fejezték be a napot a vezető indexek.

Eséssel zárt a magyar tőzsde

Eséssel zárt a magyar tőzsde

Az Európában elromló befektetői hangulat következtében a magyar tőzsde is mínuszban fejezte be a mai napot. Vegyesen zártak a blue chipek, emelkedett a Mol és a Magyar Telekom, esett viszont az OTP és a Richter.

Már biztos: ukrán menekültek sem akarnak Magyarországon dolgozni - De miért?

Már biztos: ukrán menekültek sem akarnak Magyarországon dolgozni - De miért?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének csütörtöki adása. A mai műsor első részében a több irányból is nyomás alatt álló magyar munkaerőpiaccal foglalkoztunk. Az itthoni munkavállalók és munkáltatók helyzetéről, elvárásairól, munkabérekről, illetve arról, hogy az EU-n kívüli diplomások, illetve az ukrajnai menekültek miért nem Magyarországon dolgoznának, Baja Sándort, a Randstad Magyarországért, Csehországért és Romániáért felelős ügyvezetőjét kérdeztük. Adásunk második részében arról volt szó, hogy kiderült, ki a magyar államadósság legnagyobb finanszírozója. A témával kapcsolatban Beke Károly, a Portfolio Makro rovatának elemzője volt a Checklist vendége.

Komoly esésből fordult a magyar tőzsde

Komoly esésből fordult a magyar tőzsde

A piacnyitást követően elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken, ennek megfelelően a magyar tőzsde is eséssel kezdte a napot, a hangulat azonban fokozatosan javult és délutánra minimális pluszba fordult a BUX. A blue chipek közül a Mol és a Magyar Telekom árfolyama emelkedik, az OTP és a Richter viszont esik.

Itt vannak az ország legdrágább és legolcsóbb lakótelepei

Itt vannak az ország legdrágább és legolcsóbb lakótelepei

Ahogy a lakáspiac egészét, úgy a házgyári otthonokat is a dinamikus növekedés jellemezte 2021-ben. Az előzetes forgalmi adatok alapján várhatóan 20 százalék fölötti tranzakciószám növekedés mellett az országos átlaghoz hasonló mértékű, kétszámjegyű áremelkedésük is arról árulkodik, hogy a népszerűségük töretlen, mára azonban lokációtól függően több mint nyolcszoros különbség is előfordulhat két lakótelepi lakás ára között. Az OTP Ingatlanpont szakértője a KSH és a NAV legfrissebb adatai alapján a lakótelepi ingatlanok piacának aktualitásait vizsgálta meg.

Keresi az irányt a magyar tőzsde

Keresi az irányt a magyar tőzsde

Iránykereséssel kezdi a napot a magyar tőzsde, a hazai blue chipek vegyes képet mutatnak, az Mol és a Magyar Telekom minimális pluszban kezdte a napot, az OTP és a Richter árfolyama viszont közel 0,5 százalék mínuszban áll.

Lehull a lepel: megtaláltuk Magyarország legnagyobb hitelezőjét

Lehull a lepel: megtaláltuk Magyarország legnagyobb hitelezőjét

Az elmúlt években meredeken emelkedett a magyar hitelintézetek állampapír-állománya, és a roham továbbra sem csillapodik, idén négy hónap alatt már teljesítették a 2020-as rekordév adatát a bankok. Van olyan hazai pénzintézet, melynek kezében majdnem az államadósság 10 százaléka van, és büszkén vállalja, hogy ezzel támogatja a kormány gazdaságpolitikáját.

Rángatják az amerikai tőzsdéket, nagy a csata a bikák és a medvék között

Rángatják az amerikai tőzsdéket, nagy a csata a bikák és a medvék között

Újra alaposan megnőtt a volatilitás a világ tőzsdéin, ez látszik ma az amerikai piacon is, a vezető részvényindexek a hétfői szünet után kedden nagyot emelkedtek, ma viszont a nap elején már újra lefordulás körvonalazódott, de aztán megjöttek a vevők, és visszahúzták a vezető benchmarkokat.

Eséssel zárt a magyar tőzsde

Eséssel zárt a magyar tőzsde

A nemzetközi piaci hangulatnak megfelelően több mint 2 százalékos esésben fejezte be a napot a magyar tőzsde. Mind a 4 hazai blue chip árfolyama lejjebb került, az esést a Mol vezette 3,8 százalékos mínusszal, ami főként az olajárak esésével hozható összefüggésbe.

Részvényeket kaptak az OTP vezetői

Részvényeket kaptak az OTP vezetői

A javadalmazási politika keretében részvényeket kaptak az OTP vezetői. Emellett a bank arról is beszámolt, hogy Vörös József, a vállalat külső igazgatóságának tagja, a javadalmazási politikától függetlenül vásárolt részvényeket.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.