A globális felmelegedésével kapcsolatban leggyakrabban a környezeti hatásokról, például a jégsapkák olvadásából fakadó tengerszint-emelkedésről, valamint a bolygószerte tapasztalható szélsőséges időjárási körülményekről beszélünk. Pedig az éghajlatváltozásnak akár közegészségügyet érintő vetületei is lehetnek. A fagyos, főleg északon megtalálható permafroszt talaj mélyén ősi korokból származó kórokozók is rejtőznek a tartós inaktivitás állapotában, amelyek a kiterjedt olvadásnak köszönhetően utat találhatnak a felszínre. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a jelenség fenyegethet-e minket valós világjárvánnyal, azt már azonban laboratóriumi kísérletek is bebizonyították, hogy a fagyott talajban lapuló vírusok akár több tízezer év után is fertőzőképesek lehetnek.
Felgyorsult az alaszkai jég olvadása, és a folyamat hamarabb válhat visszafordíthatatlanná, mint korábban gondolták – állapította meg Newcastle-i Egyetem kedden publikált tanulmánya. A kutatók aggasztónak nevezték az eredményeket, és arra figyelmeztnek, hogy az elvékonyodó jégmező „halálspirálba” kerülhet. A felmelegedés hatásai Magyarországon is egyre erősebbek.
Az antarktiszi jégtakaró olvadása egyre nagyobb aggodalomra ad okot a tudósok körében. Egy frissen megjelent tanulmány szerint a jégolvadás, és az általa okozott tengerszint-emelkedés elérhet egy olyan "fordulópontra" a jövőben, ami visszafordíthatatlan és katasztrofális következményekkel jár a földi életre nézve - írja a Salon.
Budapesten elhúzódó árhullám várható, de "a lehulló csapadék halmazállapota és a vízgyűjtő területeken olvadó hó mennyisége miatt nagyon nagy az előrejelzés bizonytalansága - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap az MTI-vel.
Mintegy 18 ezer háztartás maradt áram nélkül az erős havazás miatt Közép-Szlovákiában - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség vasárnap.
Fennáll a veszélye annak, hogy az ember okozta klímaváltozás miatt végérvényesen tönkremegy a Föld természeti rendszerei közül öt, például óriási jégtáblák olvadnak el, és óceáni áramlatok változnak meg. Ezt állapította meg kétszáz tudós, akiknek csoportja az ENSZ idei éghajlatváltozási csúcstalálkozóján (COP28) szerdán mutatta be jelentését.
Határozott döntésekre van szükség az üvegházhatású gázkibocsátás globális csökkentése érdekében a hónap végén Dubajban megrendezendő COP28 éghajlatváltozási ENSZ-konferencián - jelentette ki háromnapos hivatalos antarktiszi útján csütörtökön António Guterres ENSZ-főtitkár.
Grönland gleccserei gyorsuló ütemben olvadnak - ezt igazolta a Koppenhágai Egyetem kutatóinak tanulmánya, amely a Nature Climate Change című folyóiratban jelent meg pénteken.
Az Antarktisz a globális felmelegedés fokozódásával szélsőséges környezeti események katasztrofális sorozatával néz szembe, ami az egész világ éghajlatára kihat - figyelmeztetnek tudósok egy, a brit kormány megbízásából készült jelentésben a Financial Times beszámolója szerint.
A globális felmelegedés miatt az óceánok elérték az eddigi legmagasabb felszíni átlaghőmérsékletüket, megdöntve a 2016-os csúcsot - írta pénteken az Európai Unió Föld-megfigyelési programja, a Kopernikusz adatait ismertetve a BBC hírportálja.
A Himalája és a Hindukus térségében a jég olvadása a 2010-es években a 2000-es évekhez képest 65%-kal felgyorsult, az esemény pedig hosszútávon a gleccserek megfogyatkozásához és eltűnéséhez vezethet - írta meg a Reuters a Nemzetközi Integrált Hegyvidékfejlesztési Központ (ICIMOD) jelentése alapján, amely kiemelte, hogy az évszázad végére a gleccserek térfogatának akár 75%-os csökkenése is bekövetkezhet. A gyors olvadás jelentős árvízkockázatot és vízhiányt jelenthet a hegyvidéki területen élő 240 millió ember számára.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma csütörtökön is elkészítette szokásos, orosz-ukrán háborúval foglalkozó napi jelentését, melyben ezúttal a legendás raszputyicáról, azaz az ukrán síkságokat sártengerré változtató tavaszi olvadásról értekeztek.
Oroszország ugyan fokozza a nyomást a Donyeck megyei Bahmut városánál, de az egyre melegebb idő miatt fölengedőben van az eddig fagyott talaj, ami sártengerré változtatja a csatamezőt – írja a Reuters.
Az 1930-as évek eleje óta Svájc 1400 gleccsere már a felére olvadt, és a jég olvadása a globális felmelegedés közepette gyorsul - erről számolt be egy hétfőn közzétett új tanulmány.
Műholdfelvételek szerint a mintegy Róma nagyságú Conger-jégself néhány nap alatt teljesen összeroppant a térségben tapasztalható szokatlanul magas hőmérséklet miatt - írta meg a The Guardian.
Az idén mért eddigi legsúlyosabb jégolvadás zajlik Grönlandon az északi-sarkvidéki hőmérséklet emelkedése nyomán: mindössze egyetlen nap alatt annyi jég olvadt el a szigeten, amennyi öt centiméter vízzel borítaná be egész Florida államot.
Azt ígérik, hogy nem változik a tárgyilagos és hiteles működés.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Itt van a Kreml álláspontja.
A forgalmazó így döntött, egy új lépéssel a 6 év alattiaknak is lenne készítmény.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.