Kevésbé hatékony lehet elhízottak esetében a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltása egy olasz tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy mintegy felével kevesebb antitestet termel szervezetük, mint az egészséges embereké.
Az év elején mért folyamatos, többlépcsős emelkedéshez képest is tovább nőtt az oltási hajlandóság Magyarországon – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából. Immáron a magyarok 62 százaléka tervezi, hogy beoltatja magát a koronavírus elleni védőoltással.
Ma 11:15-re hirdette meg az operatív törzs szokásos napi tájékoztatóját. Elhangzott, hogy nagyon nehéz hetek várnak ránk, több a súlyos beteg a magyar kórházakban, de egyre jobban halad a magyar oltási program, lakosságarányosan benne vagyunk a top3-ban Európában. Müller Cecília beszélt a Johnson & Johnson Janssen vakcinájáról is, amelyet hamarosan elfogadhatnak Európában is. Kitért arra is, hogy folyamatosan vizsgálják a szigorúbb intézkedések bevezetésének lehetőségét, így nem zárta ki az általános iskolák alsó tagozatainak digitális oktatásra való átállítását sem.
A járvány harmadik hullámában cirkuláló vírus súlyos megbetegedéseket okozhat - hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
4 326 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 432 925 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 84 többségében idős, krónikus beteg, így ezzel már több mint 15 ezren vesztették életüket a koronavírus következtében Magyarországon.
Az AstraZeneca eladta 7,7 százalékos részesedését a Modernában – tudta meg a Times. A hírek szerint a részesedésért több mint egymilliárd dollárt kaptak miután a cég papírjai jelentősen erősödtek a sikeres koronavírus elleni vakcina miatt.
Összesen 113,83 millió fertőzöttet, közülük 64,28 millió gyógyultat és 2,53 millió halálos áldozatot tartanak számon a világon a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a Johns Hopkins Egyetem vasárnap délelőtti adatai szerint. Idehaza a kínai vakcinának köszönhetően 7 százalékra emelkedett az oltottak aránya, és Orbán Viktor miniszterelnök is megkapta az első oltást. Vasárnapi koronavírus-híreink egy helyen.
A Franciaország által tervezett, koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos egészségügyi igazolványban a tulajdonos negatív PCR-tesztjei is fel lesznek tüntetve - jelezte vasárnap Clément Beaune Európa-ügyi államtitkár.
A kínai vakcinával kapcsolatos tapasztalatokról beszélt Müller Cecília, a kormány közösségi oldalán közzétett videóban. Az országos tisztifőorvos szerint világszerte elérte a 43 millió főt a Sinopharm által gyártott kínai koronavírus elleni vakcinával beoltottak száma, amit a mellékhatások tekintetében az influenza elleni vakcinához hasonlított.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester vakcinaügyben tisztességtelen politikát folytat - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
A kormány hívja le a teljes keretet a bizonyítottan hatásos Moderna-vakcinából, adják át a szükséges mennyiséget Budapestnek, és megoldják a fővárosiak beoltását - írta a főpolgármester vasárnap a Facebook-oldalán.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványának megállítására kidolgozott oltási terv átalakítását sürgette vasárnap több német tartományi miniszterelnök az AstraZeneca-féle vakcina alacsony felhasználtsága miatt.
Minél több embernek akarják beadni az első koronavírus elleni oltást, ezért változik a Pfizer-Biontech és az AstraZeneca vakcinája esetében a második oltás időpontja - közölte Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Az egymillió lakosra jutó újraoltások arányát tekintve Szerbia minden más európai országot megelőzött, világszinten pedig a negyedik helyen áll - közölte a szerb kormány a legfrissebb oltási adatok alapján
Minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye, hogy újabb koronavírus-mutánsok keletkezzenek - mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel. Hozzátette, fenntartás nélkül kell alkalmazni a keleti vakcinákat, mert csak így lehet megfékezni a járvány harmadik hullámát.
Még soha nem oltottak be Magyarországon annyi embert, szám szerint 232 ezret a koronavírus ellen, mint az elmúlt egy hétben, így a számuk meghaladta a 677 ezret. Az elmúlt 24 órában példátlan mértékben, 114 ezerrel ugrott meg a beoltottak száma a kormányzati statisztikában.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) jóváhagyta szombaton a Johnson & Johnson által kifejlesztett, egykomponensű oltóanyag vészhelyzeti alkalmazását az új típusú koronavírusos megbetegedések megelőzése érdekében.
Magyarországon ismételten intenzíven felfutó szakaszba került a koronavírus-járvány, ezért az oltások segítségével minél előbb ki kell alakítani a lakosság védettségét - mondta az országos tisztifőorvos szombaton az MTI-nek. Müller Cecília hangsúlyozta: gyorsan és hatékonyan szeretnék beoltani a vakcináért jelentkezőket. Hangsúlyozta, két és fél millióan regisztráltak az oltásra és azt szeretnék, hogy ők húsvét tájékára legalább az első adag vakcinát megkaphassák.