Több kilométer hosszú olajfolt terjeng a Karibi-térségben, Tobago déli partjainál, amelyet egy egyelőre tisztázatlan hajószerencsétlenség okozott. A legénységnek nyoma veszett - közölte a dpa német hírügynökség sajtóforrásokra hivatkozva.
Olajszivárgás miatt leállították szombaton a Barátság kőolajvezeték északi ágának egyik vezetékét a közép-lengyelországi Chodecz település közelében, mintegy 150 km-re nyugatra Varsótól, amely hír miatt Németországban is nyugtalanok, mivel oda irányulnak a szállítások. A lengyel vezetéküzemeltető PERN azt reméli, hogy kedd reggel újra tudnak indulni az olajszállítások Németország felé. Közben a kazah energiaügyi minisztérium bejelentette, hogy augusztusban 100 ezer tonna kőolajat küldenek Németországba éppen a Barátság-vezeték említett ágán keresztül.
Ciprus szerdán segítséget kért az Európai Uniótól a sziget keleti partjainál elterülő hatalmas olajszőnyeg miatt. Az Európai Bizottság (EB) egyik szóvivője a nap folyamán közölte, a brüsszeli hatóság felajánlotta, hogy egy különleges, olajszennyeződések eltávolítására épített hajóval segítik a munkálatokat. Az EB emellett együttműködést javasolt az érintett országoknak a barcelónai megállapodás keretében, amely a Földközi-tenger védelméről rendelkezik.
Ma tette közzé első negyedéves számait az egyik nagyobb európai olajtársaság, a BP, amely alaposan felülteljesítette az elemzői várakozásokat és bejelentette, hogy folytatják a saját részvények vásárlását is. A társaság azonban továbbra is több mint 1 milliárd dollárt fizet a 11 éve bekövetkezett olajszennyezése kapcsán, ami a Mexikói-öbölben történt. Mindeközben pedig haladnak az energetikai átalakulás terén is.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) munkatársai ismét jelentős mennyiségű olajszerű anyagot észleltek Szigetszentmiklóson, a Tebe sori csapadékelvezető csatorna torkolatánál. A káros anyag eltávolítását a legmagasabb, harmadik fokú kárelhárítási készültség elrendelése mellett azonnal megkezdték.
Eddig mintegy 6500 liter olajszármazékot szállítottak el a szigetszentmiklósi szennyezés helyszínéről - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel. A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság a szennyezés miatt feljelentést tett, a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleménye szerint a Ráckevei-Soroksári Duna-ágon történt olajszennyezés teljes kármentesítése és a helyreállítás évekig is eltarthat. Az azonnali kárelhárítást a szakemberek igyekeznek vasárnapig befejezni.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) azonnal harmadfokú vízminőségi kárelhárítási védekezést rendelt el, miután tudomást szerzett a szigetszentmiklósi csapadékvíz-elvezető csatornában megjelent szennyeződésről. A szakemberek sikeresen útját állták a Ráckevei-Dunát veszélyeztető olajszennyeződésnek, s már az eltávolításán dolgoznak. A műszaki beavatkozás várhatóan 7-10 napot vesz igénybe. A rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.
A legrosszabb még hátravan - mondta Jair Bolsonaro brazil elnök vasárnap az ország atlanti-óceáni partvidékét három hónapja sújtó titokzatos olajszennyeződésről.
Négy embert őrizetbe vettek az orosz hatóságok Barátság kőolajvezeték beszennyezése miatt, a nyomozás megállapította, hogy mely cégcsoport felelős a történtekért - jelentette ki kedden Moszkvában Alekszandr Novak energiaügyi miniszter.
Ismét minőségi kőolaj érkezik a Barátság vezetéken Fehéroroszországba Oroszországból - idézte a RIA Novosztyi orosz hírügynökség csütörtökön a Belnaftahim fehérorosz olajfeldolgozó és -szállító vállalat közleményét.
A kőolaj biztonsági készlet részleges felszabadításáról döntött Palkovics László, energiapolitikáért felelős innovációs miniszter.
Az Oroszországi Vasutak (RZSD) állami vállalat májustól megkezdheti az olajszállítást a Barátság kőolajvezeték helyett - közölte az orosz vasúti társaság sajtószolgálata. Az RZSD korábban jelezte: akár ötezer tartálykocsit hajlandó ehhez biztosítani.
Jön a kötelező adatszolgáltatás, fontos részletek derültek ki.
Koordinálatlan és barátságtalan lépést emleget a kormányszóvivő, ezek szokatlanul erős szavak.
Ez eredetileg nem lett volan nyilvános.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Itt van a magyar vezető álláspontja.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.