Egyensúly felé tart az olajpiac
A régóta várt egyensúlyi állapot felé közelít az olajpiac - derült ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) által frissen közzétett keresleti és kínálati adatokból.
A régóta várt egyensúlyi állapot felé közelít az olajpiac - derült ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) által frissen közzétett keresleti és kínálati adatokból.
Európában komoly csapkodást láthatunk csütörtökön, a gyenge kezdést követően az olaj világpiaci árának emelkedése jótékonyan hatott a tőzsdék szereplésére. Délután viszont a vártnál rosszabb amerikai munkaerőpiaci adat publikálását követően éles fordulat következett, a DAX értéke több mint 240 pontot esett napon belül. A kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére a BUX értéke nem változott a szerdai záráshoz képest.
Tegnap meredek emelkedést produkált az olaj, miután kedvező adatok érkeztek az amerikai olajtartalékokról, a lendület azonban ma reggelre megtört, a WTI 47 dollár környékén mocorog.
Szerdán emelkedéssel indították a napot a fontosabb ázsiai tőzsdemutatók, a lendület azonban megtorpant, miután a jen erősödni kezdett a dollárhoz képest és az olaj is meginogott. Az európai tőzsdéken vegyes elmozdulásokkal kezdődött a nap, de késő délutánra mínuszba fordultak a vezető részvényindexek. Az amerikai tőzsdék is tovább estek, ami elsősorban több gyenge amerikai vállalati gyorsjelentésnek volt betudható. A magyar tőzsde sem tudta függetleníteni magát a kedvezőtlen nemzetközi hangulattól, a BUX értéke is esett.
Novemberben elnökválasztás lesz Amerikában, ami egyesek szerint történelmi jelentőségű lehet, demokrata, illetve republikánus győzelem esetén ugyanis merőben más lehet az amerikai olajtermelés pályája. Míg az előbbinél napi félmillió hordóval csökkenhet, addig az utóbbinál ugyanennyivel emelkedhet a termelés szintje. A különbség napi 1 millió hordó, ami nagyon is jelentős.
Emelkedésekkel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken és a nap végéig kitartott az erő, a Dow 222 pontos pluszban zárt. Az olajár emelkedésének köszönhetően az energiaszektor húzta felfelé az indexeket.
3 százalék körüli emelkedést mutatott a keddi kereskedésben az olaj árfolyama, ledolgozva a tegnapi esések nagy részét. A kanadai tüzek miatt termeléskiesés van, viszont Amerikában még mindig rekordmagasságban vannak a tartalékok.
Tovább gyengélkedik az olaj árfolyama, és ez rányomja a bélyegét az amerikai részvények teljesítményére. A részvényindexek vegyes teljesítményt nyújtottak a hétfői kereskedésben.
Napok óta tucatnyi óriás olajtanker vár a sorára a kelet-kínai Csingtao város partjainál, miközben a kőolajvezetékek maximális, 45 ezer tonnás napi kapacitással dolgoznak. A szakemberek nem láttak még ehhez hasonló "dugót" a világ egyik legforgalmasabb kikötőjében.
Egy szaúdi kormányátalakítás keretében szombaton leváltották a szunnita királyság több mint húsz éve hivatalban lévő olajipari miniszterét is. Vele együtt öt minisztertársát is menesztették.
Eladói nyomás alá kerültek a tőzsdék, amit a vártnál gyengébb vállalati gyorsjelentések, a kínai lassulástól való félelmek és az olajár esése váltott ki.
Elsősorban a Szaúd-Arábia és Irán közti ellentétek miatt nem sikerült eddig hosszú távú megállapodást kötniük az olajexportáló országoknak - számol be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Reuters. A hírügynökség úgy tudja, hogy hétfőn egy újabb sikertelen tárgyalási forduló volt, így továbbra sem tud tartósan felfelé fordulni a nyersanyag jegyzése.
Kedden az európai és az amerikai tőzsdéken határozottan negatív volt a hangulat, a DAX-index közel 2 százalékos mínuszban járt a magyar tőzsde zárása időpontjában. A kínai adat láttán ismét fellángoltak a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek és az, hogy hogy érinti majd ez a fejlődő piacok felé nagy kitettséggel rendelkező európai és amerikai cégeket. De volt több rossz negyedéves vállalati gyorsjelentés is, ami elbizonytalanította a befektetőket. Ebben a negatív környezetben a magyar tőzsde is gyengén teljesített.
Bár nap elején még a japán tőzsde esésére figyeltünk, délelőtt már javult a hangulat az európai tőzsdéken, délutánra pedig kifejezetten jó lett a hangulat.
Masszív, közel 20 százalékos emelkedéssel zárta április hónapot az olaj, a rali azonban nem volt zökkenőmentes, és feltehetően ezután sem lesz, hiszen a kilátásokat illetően továbbra is sok a bizonytalanság.
A csütörtöki után a pénteki kereskedés is borongósra sikeredett az amerikai részvénypiacokon, 0,5% körüli süllyedés alakult ki a vezető indexeknél, de az S&P és a Dow végül emellett is emelkedést tudott produkálni az áprilist tekintve. Ma a a dollárindex 8 havi mélypontra esett, ami segített abban, hogy a dollárban jegyzett arany 2%-kal bő egy éves csúcsra ugrott, a WTI olajfajta pedig megőrizte hathavi csúcsát a hónap utolsó kereskedési napján. A tegnap elmaradt újabb japán jegybanki lazítás után terjednek azok a nézetek, miszerint a BoJ és az EKB elérte lazítási képességei határát, ez pedig fokozott bizonytalanságot okoz a piacokon. Az amerikai félelem-indexnek is nevezett VIX például 7 hetes csúcs közelébe ugrott.
A pénteki kereskedésben sem javult a hangulat az ázsiai tőzsdéken, a japán jegybank legutóbbi tétlensége láthatóan mély nyomott hagyott a befektetőkben. Nagy esés volt Nyugat-Európában is, a vártnál gyengébb vállalati gyorsjelentések miatt elsősorban a pénzintézetek részvényeit ütötték, de nagyot estek az autógyártók részvényárfolyamai is. A pesti tőzsde viszont jól tartotta magát, ami elsősorban a Mol erősödésnek volt köszönhető.
Csütörtök reggel még rossz volt a befektetői hangulat a nyugat-európai tőzsdéken, a DAX értéke több mint 1 százalékos mínuszban is tartózkodott. Késő délutánra viszont a vezető részvényindexek a szerdai záróértékeik közelébe erősödtek. A magyar tőzsde ugyanakkor alulteljesítő volt, az esést a Richter vezette.
Tavaly óta kétszeresére nőtt a Neuralink.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kilőtték az első példányt.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.