Röpke 100 év, és egyenlőség lesz a nők és férfiak között
A Világgazdasági Fórum éves jelentése szerint további 99,5 évre lenne szükség ahhoz, hogy globális szinten el lehessen érni a nemek közötti egyenlőséget.
A Világgazdasági Fórum éves jelentése szerint további 99,5 évre lenne szükség ahhoz, hogy globális szinten el lehessen érni a nemek közötti egyenlőséget.
Teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig "dobbantóprogram" segítségével próbálják meg szakmához juttatni. A szülő kötelessége lesz gyermekét 18 éves koráig vagy egy részszakma megszerzésig taníttatni. A pedagógusok korábban több alkalommal is tiltakoztak a törvény ellen.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatja a szakképzési törvényhez benyújtott módosító javaslatot, amely a szülőket "arra ösztönözné", hogy gyermekük egy biztos megélhetést jelentő szakma megszerzésével zárja tanulmányait - közölte az ITM. A minisztérium szerint "a családoktól az új szabály tehát önmagában semmiféle támogatást nem vesz el", azonban a törvénymódosítás értelmében az a szülő vagy törvényes képviselő, aki nem teljesíti a szabályt, vagyis nem jár a gyerek iskolába, akkor a gyerek után járó jogosultságokat elveszíti.
A Magyar Nemzeti Bank Igazgatóságának döntése értelmében a jegybank 100%-os leányvállalatának tulajdonába kerül a felújított régi budai városháza épülete.
Mégsem mondott le a kormány az óvoda-iskola átmenetként szolgáló felkészítő oszály, az úgynevezett "nulladik évfolyam" bevezetéséről - értesült a Népszava.
Akár a százezer forintot is meghaladhatja a szakmai tárgyakat tanító pedagógusok keresetnövekedése a következő tanévtől - mondta a Magyar Nemzetnek Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár az új szakképzési törvény kedden benyújtott tervezete kapcsán.
„20 év elegendő lenne ahhoz, hogy Magyarország a progresszív iskolaképek felé induljon el, csak bele kellene már végre vágni” – mondta el a Portfolionak adott interjújában Vass Vilmos, habilitált egyetemi docens, aki jelenleg a Metropolitan Egyetem (METU) főállású szakvezetője, fő kutatási területei pedig az interdiszciplináris tantervfejlesztés, a kreativitás pedagógiája, illetve az összehasonlító tantervelmélet. A neveléstudomány szakértőjével hongkongi vendégtanítása előtt többek között arról beszélgettünk, hogy milyen lesz a jövő iskolája Magyarországon; milyen lehetséges szcenáriókat látnak ma maguk előtt a tudósok; mennyiben fogja megváltozni a digitalizáció az oktatás menetét; valamint szóba került az is, hogy lehet-e Magyarországnak nemzetközi értelemben is elismert, top 50-es egyeteme 20 év múlva.
Az ország 3500 általános és középiskolájának valamennyi tantermébe vezeték nélküli internetet kötnek be, a fejlesztés révén lehetővé válik, hogy a diákok az internetről töltsék le az órán a tananyagot, a dolgozatot, akár a saját okostelefonjukon is - mondta a Magyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára.
Míg a korai iskolaelhagyók aránya az EU átlagában csökkent az elmúlt 10 évben, addig Magyarországon nőtt, és még mindig jócskán elmarad az uniós átlagtól a diplomával rendelkező magyar 30-34 év közötti korosztály aránya – derül ki az Európai Bizottság ma közzétett Oktatási és Képzési Figyelőjéből.
A diaganosztikus oktatást megreformáló InSimu csapata 250.000 font értékű befektetést vont be a londoni Founders Factorytől.
A kormány felsőoktatást érintő tervei megtalálhatók a kormányzati honlapon elérhető felsőoktatási stratégiában, amelyben egyetemi összevonások, intézményi bezárások nem szerepelnek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn.
A milliárdos Jack Ma szerint az embereknek elég lenne csupán 12 órát dolgozniuk egy héten, ha hasznosítani tudnánk a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket - számol be a hírről a Bloomberg.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: a felsőoktatás irányításának az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) kerülését Palkovics László miniszter kezdeményezte.
Digitális kultúra néven várhatóan új tantárgy is bekerül angolszász mintára a hazai köznevelés repertoárjába - tudta meg a Magyar Nemzet a megújuló Nemzeti alaptanterv szakmai előkészítésében részt vevő Major Gábortól.
Egy 5-16 év közötti gyermekeknek szóló oktatási applikáció mára a világ legértékesebb ed-tech cégévé tette a Byjut és ez segített abban, hogy a különleges tanítói képességekkel rendelkező 37 éves indiai Byju Raveendran belépjen az indiai dollármilliárdosok klubjába - mutat rá portréjában a CNBC.
Elkezdődhet Debrecen komplex oktatásfejlesztési programjának megvalósítása, az előkészítésre 13 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány legutóbbi ülésén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.
Nagyot szigorodik az alternatív iskolák működése, tovább szűkül a tankönyvpiac, a magántanulói jogviszonyt az egyéni munkarend váltja fel, gyakorlatilag megszűnik a rugalmas iskolakezdés - többek közt ezeket tartalmazza a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosítása. A képviselők 127 igen, 57 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett szavazták meg a jogszabályt.
41. helyen áll a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) friss rangsorában, amely részben hallgatói felmérésen, részben az egyetemi adatszolgáltatáson, statisztikákon alapul. A Europe Teaching Rankings 2019 listáján összesen 258 európai, ezen belül 4 magyar egyetem szerepel - közölte az egyetem.
Ipar 4.0 kurzusokat indít a Siemens több brit egyetemen - írja a TCT Magazine.
Az eddigi 30-ról 31,15 milliárd forintra megemelték az "Alacsony képzettségűek és közfoglalkoztatottak képzése" című, GINOP-6.1.1-15 kódszámú uniós pályázat keretösszegét és ezzel párhuzamosan 2200 fővel több embert vonnak be a képzési programokba - derül ki a hivatalos pályázati oldalon megjelent közleményből.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
A piac már azt kezdte árazni, hogy nem alkalmazza a korlátozásokat.
Az amerikai chipgyártóóriás nem talál magára.
Az amerikai külügyminiszter is megerősítette, kell nekik a sziget.
Az Energiaügyi Minisztérium már monitorozza a helyzetet.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?