A zöld kötvény lehet a következő évek slágere
A 450 milliárd forintos Növekedési Kötvény Program rating advisory feladatairól tartott előadást Gáspár Barna a Portfolio mai hibrid Hitelezés 2020 konferenciáján.
A 450 milliárd forintos Növekedési Kötvény Program rating advisory feladatairól tartott előadást Gáspár Barna a Portfolio mai hibrid Hitelezés 2020 konferenciáján.
Tavaly egyszer már bocsátott ki kötvényt a Mol a Növekedési Kötvényprogram keretében, most újra kötvényeket bocsátana ki a vállalat, még a tavalyinál is nagyobb összegben.
Az Alteo tavaly októberben már bocsátott ki kötvényeket az NKP keretében, a társaság most újabb kötvénykibocsátásra készül, ennek részleteit tette közzé a vállalat.
Az elmúlt napokban több hazai tőzsdei társaság is bejelentette, hogy részt venni az Növekedési Kötvényprogramban (NKP). Most a Gloster jelentette be, hogy legfeljebb 5 milliárd forint értékben bocsáthat ki kötvényt a társaság, amely megkezdte a felkészülést a hitelminősítési folyamat elindítására.
Kötvényt bocsát ki a Duna House az NKP keretében, a mai aukció jelentős túljegyzéssel zárult.
A Magyar Telekom külső finanszírozási struktúrájának felülvizsgálatát kezdeményezte annak érdekében, hogy diverzifikálja és javítsa a társaság hitelportfóliójának lejárati szerkezetét és versenyképes árazású finanszírozási forráshoz férjen hozzá.
Az Alteo újabb kötvénykibocsátást tervez végrehajtani a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett Növekedési Kötvényprogram keretében. A kibocsátás célja a tavaly meghirdetett, 20 milliárd forintos befektetési volument megcélzó stratégia finanszírozása egy kedvező kamatozású kötvénnyel a tőkeköltség optimalizálása érdekében.
2,94 milliárd forint forrást vont be a Naturtex az NKP keretében történt kötvénykibocsátással.
A Duna House részt vesz az MNB Növekedési Kötvényprogramjában, amelynek keretében 6 milliárd forintnyi kötvényt bocsáthat ki. A Scope Ratings elvégezte a minősítést, a kibocsátandó kötvények minősítése BB- lett.
Tőzsdére ment a Budapest kertvárosias övezeteiben épülő lakóparkok építésének megszervezésével, a felépült lakások értékesítésével és bérbeadásával foglalkozó ingatlancég, a SunDell. A vállalat vezetőivel és a tőzsdére lépéshez segítséget nyújtó tanácsadókkal beszélgettünk a tőzsdei bevezetésről, az ingatlanpiac változásáról, a cég terveiről.
A Scope Ratings felülvizsgálta a Unix Auto hitelminősítését, és a jelenlegi ’BB-’ adósság besorolás megerősítése mellett stabilról negatívra módosította a hitelminősítéshez kapcsolódó kilátást.
A Scope Ratings közzétette az INOTAL Zrt. értékelését, a cég B+ kategóriába került a hitelminősítőnél, stabil kilátások mellett, a vállalat kötvényeinek besorolása szintén B+ lett. Az INOTAL 6 milliárd forintos kötvénykibocsátást hajthat végre az MNB Növekedési Kötvényprogramjában.
A koronavírus-járványt a magyar vállalati kötvények piaca és a katalizátorát adó Növekedési Kötvényprogram (NKP) is megérzi. Tavaly júliustól idén április elejéig a meghirdetett 450 milliárd forintos keret mintegy felét költötte el az MNB kötvényvásárlásokra, hogy aztán a piaci környezet változására tekintettel két lényeges ponton is változtasson a programon az elmúlt hetekben. A magyar pénzügyi szektor hagyományos szereplői nemcsak befektetőként, de szervezőként is részt vesznek a programban, közülük ötöt kérdeztünk most meg eddigi NKP-s tapasztalataikról és a piac kilátásairól.
A Scope Ratings elvégezte az EPKAR értékelését, a társaság 10 milliárd forintos, tervezett kötvénykibocsátása előtt.
Nyilvános vételi ajánlatot tett a Cordia a tőzsdén jegyzett lengyel ingatlanfejlesztő, a Polnord részvényeire.
Felkavarta a vállalati kötvények állóvizét az MNB tavaly nyáron bevezetett Növekedési Kötvényprogramja (NKP). A friss statisztikák szerint augusztus vége és november vége között 235 milliárd forinttal nőtt a hazai vállalatok kötvényállománya. A program keretében kibocsátott kötvények közel 60%-át az MNB jegyezte le, a fennmaradó összeget jórészt a bankok jegyezhették le.
Tovább vizsgálja a TV2 Csoportot a Scope Rating hitelminősítő, amire a befektetési stratégia módosulása miatt van szükség - áll a TV2 közleményében.
Sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre ma a B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., aminek során közel 10 milliárd forintot von be a társaság.
Sikeres kötvénykibocsátást hajtott végre a Hell Energy, az aukció ma lezajlott, több mint 29 milliárd forintnyi forráshoz jut a vállalat.
Úgy látszik, nyaralnak a lakossági befektetők.
A jegybank cikkében nem szerepelnek olyan kifejezések, mint adó, illeték vagy kormány.
Joe Biden visszalépését követően.
Teljes felelősséget vállalt a történtekért.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.