Opciós ügyletet kötött a Mol és a Commerzbank
Opciós szerződéseket számolt el és újakat is kötött a Mol és a Commerzbank.
Opciós szerződéseket számolt el és újakat is kötött a Mol és a Commerzbank.
Bár az elmúlt napokban megtorpanni látszik a hazai tőzsde blue chip-jeinél megfigyelhető emelkedő trend, egy fontos alakzat két nagy részvénynél is megjelent. A zászló formáció jellemzően arra utal, hogy a vevők csak lassítanak, de nem állnak le, és nincs komoly szándék az eladói oldalon. Az OTP és a MOL esetén ez mind ad mérsékelt optimizmusra okot, hogy az intézményi vevők tovább fogják venni ezeket a részvényeket, és ez a két részvény már elegendő a BUX stabil emelkedéséhez is. A nemzetközi helyzet egyelőre nem fokozódik, így egyelőre megvannak a feltételek a további középtávú emelkedéshez. Technikai (gyors)elemzés.
A Mol opciós ügyleteket kötött és számolt el több bankkal is, beleértve az Unicreditet, a Commerzbankot és az ING-t.
Az ázsiai tőzsdéken vegyes volt a hangulat hétfőn, Európában azonban jó hangulatban indult a hét, a DAX új csúcsra emelkedett. A magyar piac ma relatíve alulteljesítő volt a kedvező nemzetközi hangulatban, viszont a midcapek között nagy mozgásokat láttunk, a Masterplast árfolyama 8 százalékos pluszban is járt ma, de jól teljesített a Rába és az Opus is. Európával szemben a tengerentúlon gyengén indult a hét, de csak kisebb mínuszban állnak a vezető amerikai indexek.
Több olyan pont volt a Mol életében, amikor a vállalatnak meg kellett tudnia újulnia, ugyanakkor ha nem lenne erre képes, illetve ha nem tudná bevonzani a tehetségeket és az innovációkat, akkor már valószínűleg nem is létezne - mondta Bacsa György, a Mol-csoport Stratégiai Operáció és Üzletfejlesztésének ügyvezető igazgatója a HR Revolution konferencián, a Mol: Shape Tomorrow Talks powered by Portfolio szekcióban.
A hétvégi G7-csúcstalálkozó nagy adómegállapodási híre a jelek szerint nem bizonytalanította el a befektetőket, amelyek új impulzusokra vártak a keddi európai kereskedésben, amelyet végül a vezető nyugat-európai részvényindexek a tegnapi záróértékeik közvetlen közelében zártak. A magyar tőzsdén ugyanakkor a vevők domináltak, a BUX értéke 0,6 százalékot erősödött a hétfői záráshoz képest. Amerikában viszont nem láthattunk érdemi elmozdulásokat a keddi kereskedésben. Nem úgy a kriptovaluták piacán, ahol jelentős zuhanások következtek be kedden.
A Mol-csoport megállapodott az OMV-vel, hogy az OMV Downstreamtől mint közvetlen részvényestől megvásárolja az OMV Slovenija 92,25 százalékát, amelyben az INA 7,75 százalékos kisebbségi részesedéssel rendelkezik. A felek 301 millió eurós vételárban egyeztek meg.
A 4iG Nyrt. hétfőn piaczárás után arról tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket, hogy a korábbi bejelentéseinek megfelelően megkezdi a stratégiai fókuszterületeihez illeszkedő holdingstruktúra kialakítását és ennek jegyében egy új általános vezérigazgató-helyettes érkezik Tápai Tamás személyében.
Eddig több mint 200 millió dollár pluszbevételt generált ügyfeleinek a budapesti Recart. A mobil marketing platform webshopok ezreinek segít egyebek között azzal, hogy valós idejű viselkedési adatokat elemezve veszi rá az érdeklődő vevőket a félbehagyott vásárlások befejezésére. A budapesti mellett New York-i irodát is működtető vállalkozás most 3,5 millió dolláros befektetést kap. Ebből 2,5 millió érkezik a Lead Ventures által kezelt Enter Tomorrow kockázati tőkealaptól: a társaság részben automatizált online marketingszoftverének továbbfejlesztésére fordítja, részben pedig értékesítése felfuttatását fedezi belőle.
A beruházásoknak vannak tervezhető és tőlünk független költségei, de a siker egyik kulcsa a finanszírozás kézben tartása. Az építőiparban a mérnöki jelenlét mellett legalább olyan fontos a pénzügyi tervezés is. Többek között ennek fontosságáról és a digitalizáció hatásairól fognak beszélni a szakértők a június 10-i Építőipar 2021 konferencia harmadik szekciójában, ahol az egyre hangsúlyosabb mérnöki és tervezői jelenlétről Reicher Péter, a GRAPHISOFT SE régió igazgatója tart előadást.
A MOL Campus toronyépülete 2021. április végén a zárófödém betonozásával elérte a 120 méteres magasságot. Az alaplemez alsó síkjától a zárófödém tetejéig mérve 136 méter magas, összesen 33 emeletes létesítmény tartószerkezete 18 hónap alatt készült el. A BudaParton épülő székház generálkivitelezője a Market Építő Zrt., a szerkezetépítési munkákért leányvállalata, a Moratus Szerkezetépítő Kft. felel.
Májusban erősen teljesített a magyar tőzsde, és a forgalom mértéke is emelkedett havi összehasonlításban. A BUX-index új történelmi csúcsra került a hónap során, amelyet végül 7,4 százalékos emelkedéssel fejezett be. A nemzetközi tőzsdéken továbbra is kedvező hangulat uralkodott, és külön segítette a hazai börze teljesítményét, hogy az első negyedéves magyar GDP-adat a vártnál is jobb lett. A hazai piac sztárja az OTP és a Masterplast volt. A brókercégek közül a Wood bonyolította a legnagyobb forgalmat, a második helyre a Concorde került, őt pedig az Erste követi.
A koronavírus-járvány ellenére szinte az összes magyar elsőosztályú futballklub növelte költségvetését 2020-ban az előző évhez képest – derül ki a most megjelent céges beszámolókból. A Fradinak üzletileg is jót tett a Bajnokok Ligája csoportkörében való szereplés, így egyértelműen uralta az NB1-et, nem csak a futballpályán.
Mit, hogyan, mikor? Szervezeti kihívások a post-COVID korszak hajnalán címen tartották meg a Portfolio HR Revolution 2021 második szekciójának panelbeszélgetését, melyet Lukács Zsolt, a Telkes Consulting Managing Partnere moderált. A beszélgetés középpontjában természetesen koronavírus-járvány volt, és a vállalatokra gyakorolt hatására, de sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az újraindulás, és az ahhoz kapcsolódó stratégiai kérdések.
Mérsékelten optimista hangulatban történő kereskedés jellemezte múlt pénteken az amerikai tőzsdéket, végül mindhárom vezető index feljebb került, bár a PCE-adat valamelyest rontotta a hangulatot. Ezt követően hétfőn kedvezőtlen hangulat uralkodott az ázsiai piacokon, miután Japánból és Kínából is a vártnál gyengébb gazdasági adatok érkeztek. Az európai tőzsdék gyengén teljesített hétfőn, a BUX azonban felülteljesítő volt a mai kereskedésben, és végül pluszban zárt a hazai index. Az amerikai tőzsdék ma a Memorial Day miatt zárva tartanak.
Az energiaátmenet és a kizöldülés lett az egyik legfontosabb téma az olajiparban, ahol egyre nagyobb nyomás nehezedik a társaságokra, hogy fenntarthatóvá tegyék működésüket. Nincs ez másképpen a Mol esetében sem, ahol az aktualizált 2030-as stratégia egyik legfontosabb eleme a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Nem egyszerű feladat ez, és ráadásul a zöld átmenetet a hagyományos fosszilis tevékenységekből lehet csak finanszírozni, miközben fontos az ellátásbiztonság biztosítása is. Nagyobb hangsúly kerül majd a vegyiparra is a társaságnál, ahol kiemelten fontos elem a tiszaújvárosi poliol projekt, de a fogyasztói szolgáltatások üzletág is ambíciózus célokkal rendelkezik a következő évekre. A Mol tehát a saját útját járja testre szabott stratégiával, és nagy hangsúlyt fektet az ESG szempontokra is, mondta el a Portfolio-nak Bacsa György, a Mol-csoport stratégiai ügyvezető igazgatója, akivel a megújuló energiákról, az üzemanyagok keresletéről és az olajárról is beszélgettünk. A szakember azt is elmondta, hogy a szén-dioxid-kibocsátás teljes megszüntetése egyelőre nem reális, de nagyon fontos ambíció. A tények, adatok, előrejelzések azt mutatják, hogy a szén-dioxid befogására még évtizedekig szükség lesz.
Az elmúlt napokban vegyes mozgásokat láttunk a világ tőzsdéin, mind az európai, mind az amerikai tőzsdék felemás teljesítmény nyújtottak, ma reggel azonban már kifejezetten jó hangulat uralkodott az ázsiai piacokon, miután a New York Times értesülései a Joe Biden féle amerikai adminisztráció mintegy 6000 milliárd dollárra emelné az amerikai költségvetést, ami rekordmagas lenne. A nemzetközi hangulat jó a tőzsdéken pénteken, az európai tőzsdék is jól teljesítettek és a tengerentúli indexek is emelkedtek a mai kereskedésben. Mindeközben a kriptovaluták piacán kedvezőtlen a hangulat, a bitcoin árfolyama 8,9 százalékos mínuszban is járt ma.
Kötvényeket bocsátana ki a Richter az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretein belül, amihez a vállalat meg is kapta a hitelminősítést a Scope Ratingstől, az elvárt minimumszinttől jóval magasabbat – közölte a vállalat. A Scope 70 milliárd forintos kötvénykibocsátással számolt, ez lenne az egyik legnagyobb összegű kibocsátás az NKP keretein belül.
A legnagyobb hazai cégek csúcsvezetői, stratégiai döntéshozói, és természetesen HR-szakemberei is ott lesznek a Portfolio június 1-jei HR Revolution 2021 konferenciáján. Van miről beszélni: a versenyképesség fenntartásának ugyanis az a kulcsa, hogyan tudjuk hatékonyan újraszervezni a szervezeti működést a COVID-válság után.
Az INA-részvények visszavásárlásának ügyében csak akkor születhet egyezség, ha a javasolt árban közelednek egymáshoz a felek - írja csütörtöki számában a Világgazdaság, Tomislav Coric horvát gazdasági minisztert idézve.
A titkosszolgálatok tanácsának ellenére tesz így.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.