Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön Pekingben találkozott Mostafa Madbouly egyiptomi miniszterelnökkel a tízéves Övezet és Út fórumon. A vezetők közötti legfontosabb téma az izraeli-palesztin konfliktus volt.
Négy együttműködési megállapodást írt alá Kínában a magyar gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton, a dokumentumok többek között a digitális gazdaság, energia és a technológia területén kívánják mélyíteni a kapcsolatot - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményéből.
Orbán Viktor kormányfő élő interjút adott a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország!" c. műsorában. A miniszterelnökkel való beszélgetésben főképp az Izrael–Hamász-háborúról volt szó, amely kapcsán a kormányfő hangsúlyozta: a veszélyek korába léptünk, de ez nem jelenti azt, hogy bele kell törődnünk abba, hogy az életünk biztonságának szintje csökkenjen Magyarországon. Az izraeli terrortámadás mellett az inflációról, az ország külgazdasági kapcsolatainak építéséről, továbbá Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjáról is szó esett.
Rishi Sunak, brit miniszterelnök úgy döntött, hogy a Royal Navy két hajóját helikopterekkel és megfigyelő repülőgépekkel együtt a Földközi-tenger keleti részére küldi - írja a Reuters.
Aláírták a kormánykoalíció létrehozásáról kötött megegyezésüket Pozsonyban a koalíciót alkotó három szlovák párt - az Irány (Smer-SD), a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - elnökei szerdán. A dokumentum - amely alapja lesz a leendő koalíciós szerződésnek - rögzíti, hogy az Irány jelöli a kormányfőt, a Hang pedig a parlament elnökét.
Hiába kapott szinte hihetetlen ajánlatot a Progresszív Szlovákiától Peter Pellegrini, végül Robert Ficoék mellett döntött. Ez azt jelenti, hogy Smer-Hlas-SNS koalíció alakulhat - írja a Paraméter.
Váratlanul nagyvonalú ajánlattal rukkolt elő szeptember 30-i szlovákiai választásokon második helyezett Progresszív Szlovákia a koalíciós kormányban megkerülhetetlen Hlasnak: átengednék a miniszterelnöki széket Peter Pellegrininek. A lépés keresztülhúzhatja Robert Fico tervét.
Tegnap megtorlást hirdetett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, miután a Hamasz meglepetés-támadást hajtott végre Izrael ellen, késő este és az éjjel számos légitámadás történt a Gázai övezet ellen.
Franciaországban nagyjából egy hónappal ezelőtt felütötte fejét a "poloskapánik" miután egy moziban ágyi poloskákról érkezett jelentés. Ezután a közösségi oldalakon elkezdtek terjedni azok a videók, amelyek vonatokon és buszokon tanyázó poloskákat mutatnak. Az ügy már politikai kérdéssé vált Párizsban, ahol jövőre olimpiát rendeznek - derül ki az ABC News írásából.
A dohánytermékek értékesítésének fokozatos szigorítását tervezi a brit kormány. A szerdán ismertetett tervek alapján egyre magasabbra emelkedik azoknak az alsó korhatára, akik törvényesen dohányárut vásárolhatnak, mígnem hosszú távon az egész lakosságra kiterjed a forgalmazási tilalom.
Hiába nyert oroszbarát üzenetekkel Robert Fico korábbi szlovák miniszterelnök a szombaton Szlovákiában választásokat, ez még nem jelenti azt, hogy ténylegesen ez lesz a szlovák külpolitika jövője. A győztesnek koalícióra kell lépnie több formációval is, emiatt esélyes, hogy pont a legerősebb ígéreteiben kell finomítania a győztes Smer-SD-nek.
A Hlas-Sd mindenkivel tárgyalni fog a kormányalakításról, akitől meghívót kap – jelentette ki Peter Pellegrini, a párt elnöke. A Parameter.sk azt írja, hogy Pellegrini szerint hosszú távon intsabilitást eredményezne csak úgy „összetákolni” egy kormány, hogy „kijöjjenek a számok”. A tárgyalások feltételének pártja programjának alaptéziseit tartja.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország!" c. műsorában adott interjút, amelyben többek között a tegnap bejelentett, régóta várt nyugdíjemelésről, az inflációs folyamatokról, Ukrajna EU-s csatlakozási lehetőségeiről, a felfüggesztett magyar uniós források sorsáról beszélt.
Konkrét listát kapott a Fehér Háztól az ukrán kormány, melyben az Egyesült Államok vezetése azt taglalja, hogy milyen reformelvárásokat kell teljesítenie Kijevnek, ahhoz, hogy további anyagi forrásokat kapjanak az USA-tól, az EU-tól és a G7-től – tudta meg az Ukrainszka Pravda.
Szeptember 30-án tartanak választásokat Szlovákiában, ami meg fogja határozni az ország külpolitikai irányvonalát is. Jelenleg az a Robert Fico vezet, aki Ukrajna kapcsán Orbán Viktorhoz nagyon hasonló álláspontot vett fel, ami éles váltás lenne Pozsony eddigi politikájához képest .
„Meglátjuk, mi lesz a jövőben” – válaszolta Jacek Sasin lengyel állami eszközökért felelős miniszter, amikor arról kérdezték, hogy lehetséges-e, hogy hosszabb távon ismét ad majd Lengyelország fegyvereket Ukrajnának.
Számos károsanyag-kibocsátással kapcsolatos célszámot módosított a brit kormány, egyebek mellett kitolták a belsőégésű motorral felszerelt autók értékesítésének tiltási dátumát is 2035-re – írja a CNBC.
Rishi Sunak brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy az év végi hatállyal betiltja az amerikai XL bully kutyák tartását, miután számos emberek elleni támadást tulajdonítottak ennek a fajtának.
Az inflációt az európai politika hozta össze, és hozzátett a multiláncok indokolatlan drágítása - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Az interjúban a miniszterelnök kitért arra, hogy mindent meg fog tenni, hogy az olajszállítás megemelt ukrán tranzitdíja visszacsökkenjen.