Már nem Warren Buffett a világ harmadik leggazdagabb embere
Bernard Arnault, a luxustermékek milliárdos atyja megelőzte a milliárdosok listáján Warren Buffettet és ezzel ő lett a világ harmadik leggazdagabb embere - számol be a hírről a Bloomberg.
Bernard Arnault, a luxustermékek milliárdos atyja megelőzte a milliárdosok listáján Warren Buffettet és ezzel ő lett a világ harmadik leggazdagabb embere - számol be a hírről a Bloomberg.
A Forbes legfrissebb,dollármilliárdosokat felvonultató listájára két magyar, Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc is felfért, kettejük közül pedig Csányi Sándor mondhatja magát a leggazdagabb magyarnak.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint tavaly öt különböző játékváltozatra is milliós nagyságrendben érkeztek be alapjátékok, ezzel 2018-ban 1462-es lettek milliomosok, négyen pedig milliárdosok.
A Forbes idén ötödik alkalommal készítette el a leggazdagabb magyarokat tartalmazó listáját, amelyben idén az első helyet már nem Csányi Sándor, hanem Mészáros Lőrinc foglalja el.
511 milliárd dollárt vesztettek a világ leggazdagabb emberei idén, miután az első hónapok jó részvénypiaci teljesítményét az utolsó hónapok eladási hullámai teljesen kitörölték - írja a Bloomberg. A magyar GDP tavaly mintegy 139 milliárd dollárt tett ki, ennek több mint 3,6-szorosát jelenti a milliárdosok által elvesztett vagyon.
A hátsó rotort szabályozó mechanizmus hibája okozta azt az októberi helikopterszerencsétlenséget, amelyben a Leicester City angol labdarúgóklub tulajdonos-elnöke, Vichai Srivaddhanaprabha a pilótával és három másik utassal együtt meghalt.
Egy év alatt 1400 milliárd dollárral 8900 milliárdra nőtt a dollármilliárdosok vagyona a világon, ami az eddig mért legnagyobb növekedés éves szinten. Tavaly 332 dollármilliárdos született, a legtöbb Kínában, ahol a milliárdosok döntő része saját erőből jutott el idáig. A UBS és a PwC közös tanulmánya szerint a vállalkozói aktivitás a milliárdosok körében tovább fog nőni a következő évtizedekben, ez pedig elhozza majd az új Rockefellerek és Rothschildok korát.
Két nap leforgása alatt több mint 19 milliárd dollárt vesztett vagyonából az Amazon árfolyamának esése miatt Jeff Bezos, ezzel a Bloomberg Billionaires Index szerint ő az első milliárdos, aki ennyi idő alatt ilyen sok pénzt veszítsen.
Tegnap 4,4%-ot esett a Nasdaq, a legtöbbet az elmúlt hét évben, és ezt a technológiai cégek vezetőinek pénztárcája is megérezte: a Bloomberg Billionaires Index adatai szerint csak szerdán összesen 33 milliárd dollárt vesztettek.
Oroszország leggazdagabb 10 embere 10%-kal tudta növelni idén vagyonát az országot sújtó különféle szankciók ellenére - számol be a hírről a Bloomberg.
Esnek a tőzsdék mindenhol a világban, az európai tőzsdék lefordulása után tegnap Amerika is rég nem látott esésben fejezte be a napot, mindez pedig mintegy 99 milliárd dollárt törölt ki a világ 500 leggazdagabb emberének vagyonából - írja a Bloomberg.
A legfiatalabb amerikai milliárdos még csak 28 éves, de 2,3 milliárd dolláros vagyonnal bír, nagyjából fele annyival, mint a legidősebb milliárdos, aki 95 éves korára közel 5 milliárd dollárt tudhat magáénak. A Forbes friss listája alapján összegyűjtöttük az öt legidősebb és legfiatalabb milliárdost Amerikában, elöljáróban pedig egy kis érdekesség: a legidősebb öt milliárdos között nincs 93 évnél fiatalabb, a legfiatalabbak között pedig nincs 34évnél idősebb.
Egy év alatt 13%-kal nőtt a dollármilliomosok száma a világon, a vagyonuk még ennél is nagyobb, 16,3%-os mértékben bővült, elérve a 31,5 ezermilliárd dollárt. A Wealth-X friss tanulmánya szerint tavaly Hongkong megelőzte New Yorkot a legtöbb gazdagnak otthont adó városok listáján, de továbbra is az USA-ban él a legtöbb tehetős ember. Már több mint 67% a gazdagok között azoknak az aránya, akik saját erőből építették fel vagyonukat, miközben egyre több a női milliárdos a világban.
Őrizetbe vették Kína egyik leggazdagabb emberét, az e-kereskedelmi óriás, a JD.Com alapítóját és vezérigazgatóját. Richard Liut Minnesota államban tartóztatták le szexuális zaklatás vádjával, majd nem sokkal később szabadon engedték, de a nyomozás még folyamatban van.
Oroszország leggazdagabb oligarchái több mint 3 milliárd dollár vesztettek egy nap alatt, miután Putyin elé került egy olyan javaslat, amely megnövelné az adókat a legnagyobb nemzeti fém- és bányaipari vállalatainál - írja a Bloomberg.
Mintegy 2,6 milliárd dollárt kereshetett Warren Buffett azzal, hogy a pozitív gyorsjelentési adatoknak köszönhetően egy nap alatt 6%-ot emelkedett az Apple árfolyama - írja a MarketWatch.
Csalódást keltő második negyedéves számokat közölt tegnap piaczárás után a Facebook, a befektetők adni kezdték a részvényeket, ami közel 17 milliárd dolláros vagyonvesztést jelent Mark Zuckerbergnek - számol be a hírről a Bloomberg.
Keleti szomszédunk január 1-jével csatlakozik a schengeni övezethez.
Megszólaltak a hatóságok.
Több mint félmilliárd dollárért vásárolt a héten részvényeket a Bershire Hathaway.
A katonai kiadások drasztikus emelését várná el NATO-partnereitől a megválasztott elnök.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?