Felsorakozott a kínai hadsereg az országhatárnál – Peking egyre idegesebb

Felsorakozott a kínai hadsereg az országhatárnál – Peking egyre idegesebb

Több mint három és féle tart a polgárháború Mianmarban, ami a szomszédos Kína számára is kezd egyre komolyabb problémát jelenteni. Peking azzal reagált, hogy rendszeresen a határral küldi a haderejét hadgyakorlatra, hogy ezzel is jelezze elégedetlenségét – írja a South China Morning Post.

Vészesen közel került két ország egy regionális háborúhoz Kína szomszédságában – Bármikor elszabadulhat a pokol

Vészesen közel került két ország egy regionális háborúhoz Kína szomszédságában – Bármikor elszabadulhat a pokol

Mianmarban 2021 februárjában tört ki véres polgárháború, amikor a hadsereg puccsal átvette a hatalmat. A már több mint három éve tartó harcok során több ezren vesztették az életüket és rengetegen menekültek el otthonukból. Az összecsapások eddig kizárólag a délkelet-ázsiai ország területét érintették, bár már előfordult, hogy véletlenül valamelyik szomszédos hatalmat érte találat. A legújabb fejlemények viszont a korábbiaknál jóval direktebbek, és azzal fenyegetnek, hogy akár egy egész ország vonódhat bele a harcokba. A regionális háborúvá szélesedő konfliktus viszont szinte senkinek sem érdeke, ezért már a legnagyobb globális szereplők is megmozdultak az ügy békés rendezése érdekében, ráadásul a két rivális nagyhatalom is egy platformra került a kérdésben.

Elképesztő sztorival állt elő a világ egyik legnépesebb hatalmának vezetője: a semmiből jöhet létre egy teljesen új ország

Elképesztő sztorival állt elő a világ egyik legnépesebb hatalmának vezetője: a semmiből jöhet létre egy teljesen új ország

Sheikh Hasina bangladesi miniszterelnök szerint összeesküvést szőttek Banglades és Mianmar egyes részeinek felosztására egy új keresztény állam létrehozására. Állítása szerint januárban könnyű újraválasztást ígértek neki cserébe egy külföldi ország légi támaszpontjának engedélyezéséért Bangladesben – tudósított a The Hindustan Times.

Több tucat civil halt meg a mianmari hadsereg támadásában

Több tucat civil halt meg a mianmari hadsereg támadásában

Legkevesebb 32 ember életét vesztette, amikor a mianmari katonai junta lerohant egy falut az ország észak-nyugati részén - közölte a helyi média szombaton. A beszámoló szerint a legtöbb áldozatot a Szagaing régióban lévő Mjinmu településen található két buddhista kolostorban lőtték agyon.

Kína eljutott a tűréshatára végéhez: felsorakozott a haderő a határnál

Kína eljutott a tűréshatára végéhez: felsorakozott a haderő a határnál

Peking egyre nagyobb aggodalmakkal követi a mianmari polgárháború eseményeit. A keleti nagyhatalom egy hónapon belül már másodjára vonultatja fel a Népi Felszabadító Hadsereget (PLA) a délkeleti szomszédja határánál, hogy jelezze a fokozott figyelmét a helyzetre – számolt be a hongkongi South China Morning Post.

A totális összeomlás határán egy egész ország Kína szomszédjában: taktikát váltottak a lázadók, súlyos helyzetben a rezsim

A totális összeomlás határán egy egész ország Kína szomszédjában: taktikát váltottak a lázadók, súlyos helyzetben a rezsim

Immáron negyedik éve tart a mianmari polgárháború, de a harcok befejezése csak egyre távolabbinak látszik. A kormányellenes felkelők az eddigieknél nagyobb erőt mutatnak, már az ország legfontosabb településeit fenyegetik. A reguláris erők gyengülését azonban minden eddiginél élesebben mutatja, hogy az ország egyik legfontosabb határvárosát rohamtempóban kellett evakuálni a lázadók támadása miatt. Myawaddy bevétele pedig akár hosszútávon is teljesen átírhatja a szabályokat.

Kínának elege lett a szomszédban dúló harcokból: felvonultatta a hadseregét a határon

Kínának elege lett a szomszédban dúló harcokból: felvonultatta a hadseregét a határon

Kína a mianmari határ közelében éleslövészeti gyakorlatokat hajt végre. A hadművelet célja, hogy nyomást gyakoroljanak a helyi hadseregre és fegyveres csoportokra, hogy tartsák be a januári, Peking által közvetített tűzszünetet. Peking azt is jelzi, hogy készen áll a határ stabilitásának és az ország szuverenitásának védelmére – tudósított a Nikkei Asia.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.