menekültválság

Olasz fenyegetés Magyarországnak - megszólalt Brüsszel is

Az Európai Unió (EU) gazdasági és pénzügyekért felelős biztosának meggyőződése, hogy találnak megoldást az uniós költségvetés elfogadására. Pierre Moscovici ezt pénteken Pozsonyban, a Tatra Summit gazdasági konferencia első napján tartott sajtótájékoztatón jelentette ki.

Orbán: gazdasági átvilágítás folyik most Magyarországon

A letelepedési kötvénykonstrukció sikeres volt, de az elmúlt években javult az ország pénzügyi helyzete, amit a felminősítések is tükröznek, így folyik egy gazdasági átvilágítás az adósságfinanszírozás terén - többek között ezt mondta az MR1-Kossuth Rádió ma reggeli műsorában Orbán Viktor. A miniszterelnök újra azt hangsúlyozta, hogy nem enged a kormány a Jobbik zsarolásának az alkotmánymódosításért cserébe és azt érzékeltette, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csak év végéig teszi le az asztalra az említett átvilágítás nyomán a javaslatait és ezek alapján döntenek majd.

Nagy terven dolgoznak a szlovákok migránsügyben

Szlovákia alternatív javaslattal akar előállni a decemberi európai uniós csúcstalálkozón arra vonatkozólag, hogy mit tegyen az EU a területén tartózkodó migránsokkal - jelentette ki csütörtökön Pozsonyban Robert Fico szlovák miniszterelnök, akinek hazája jelenleg az unió soros elnökségét tölti be.

Orbán: legázolnak bennünket, így csekély vigasz az EU-támogatás

Magyarország EU-tagsága megingathatatlan, de a tagság nyomán kapott uniós támogatások csak részben ellensúlyozzák, hogy "a többi EU-ország hatalmas tőkéje legázol bennünket" - fejtette ki álláspontját a minap Münchenben járt Orbán Viktor kormányfő a mai Passauer Neue Presse című lapban megjelent interjúban.

New York Times: előbb-utóbb meg kell regulázni Orbánt

Az Európai Unió vezetői most még vonakodnak megbüntetni Magyarországot, de ha így folytatódik, akkor egy ponton el kell gondolkodniuk ezen a lépésen - olvasható a New York Times szerkesztőségi állásfoglalásában. Az amerikai lap szerint Orbán Viktor és a hozzá hasonló nacionalisták olyan ellenségeskedést szíthatnak, amihez hasonló a huszadik században világháborúhoz vezetett.

Orbán: az EU léte is múlhat a menekültválságon

A vasárnapi népszavazás elérte a célját, Magyarország döntött - mondta hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő megismételte, hogy az Alaptörvény módosítását fogja kezdeményezni a népszavazás szellemében, emellett további vitákra számít Brüsszellel.

Vezércselre készül Orbán

Ami nem szerepel az uniós alapszerződésben, arról lehet rendelkezni a magyar alaptörvényben - így készülnek a hétvégi referendum utáni időszakra a vezető fideszesek a Figyelő értesülései szerint. A kísérlet sikere kétséges, ugyanakkor a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor megint tematizálhatná az EU-s közbeszédet, újra ő kerülhetne fókuszba.

Líbia kiakadt Orbán ötletén

Közleményben bírálta a líbiai egységkormány külügyminisztériuma Orbán Viktor miniszterelnöknek azt a felvetését, hogy az észak-afrikai ország tengerpartjánál hozzanak létre egy"gigantikus menekültvárost", ahová "vissza kell majd vinni" az onnan Európába érkezett illegális bevándorlókat.

Bankkártyán kapnak humanitárius segélyt a menekültek az EU-tól

Az Európai Unió (EU) eddigi legnagyobb humanitárius segélyprogramját indítja a Törökországban élő menekültek számára - jelentette be Hrisztosz Sztilianidesz, az Európai Bizottság (EB) humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosa hétfőn Ankarában az Ömer Celik török uniós ügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Orbán: sunyi dolog lenne most az előrehozott választás

Az EU alapszerződésének módosítása nem feltétlenül szükséges az EU problémájának megoldásához, de ahhoz, hogy az EU egyben maradhasson, az eurózóna tagjainak meg kell egymással beszélnie a közös gazdaságpolitika felé vezető utat - fogalmazott az Origónak adott interjúban Orbán Viktor. A kormányfő szerint nincs olyan súlyos külső indok, ami miatt ha eredményes lenne az október 2-i magyar népszavazás, akkor előrehozott választásokat kellene itthon tartani. Ezt ráadásul sunyi módszernek is tartaná. Orbán újra megerősítette, hogy a két amerikai elnökjelölt közül Donald Trump megválasztása állna jobban érdekében Magyarországnak a migránspolitikában képviselt álláspontja miatt. A kormányfő élne uniós vétójogával akkor, ha a szlovákokhoz hasonlóan a magyar munkavállalókat is hátrányosan érintené a brit kilépés.

Merkel vállalja a részét a választási vereségből

Ha tudnám, visszaforgatnám az idő kerekét, hogy felkészültebben fogadjuk a bevándorlási hullámot tavaly. Akkor Németországot elég felkészületlenül érte a menekültválság - mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben.

Orbán máris bejelentette idei győzelmét

Mi nem vagyunk angolok, nem kilépni akarunk, hanem megjavítani azt, ami van, és ami nekünk fontos - mondta hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő a jövő heti EU-csúcs előtt ismertette a magyar álláspontot, emellett arról is beszélt, hogy várhatóan az idén is megnyerik majd az adósság elleni harcot.

A németek mégis dolgoznak a menekültpaktum B-tervén

Terv készül a német szövetségi kormányban arra az esetre, ha kudarcba fulladna a menekültválság közös kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás végrehajtása - írta egy nem nyilvános pénzügyminisztériumi dokumentumra hivatkozva a Der Spiegel című német hírmagazin.

Brüsszelben kiszámolták, miért éri meg menekülteket befogadni

Az utóbbi másfél év a menekültválságról szólt Európában, azonban a folyamat gazdasági hatásairól eddig kevés konkrétum jelent meg. Az Európai Bizottság a közelmúltban publikált egy tanulmányt, mely elsősorban arra világít rá, hogy rövidtávon nem a menekültek, hanem az integrálásukra fordított pénz pörgeti a gazdaságot, miközben a tagállamok költségvetésében különböző méretű lyukat üt ez az extra kiadás. Hosszabb távon viszont, ha megfelelően sikerül beilleszkedni a menekülteknek az európai gazdaságba, akkor egyértelműen pozitív hatással lehetnek a kontinensre.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.