A WhatsApp mostantól bevezeti Brazíliában azt a funkciót, amellyel a felhasználók a csevegőfelületen keresztül fizethetnek a kereskedőknek. Ez a végpontól végpontig tartó vásárlási lehetőség megnyitja a WhatsApp számára kereskedői fizetési piacot Brazíliában – írja a Techcrunch.
A Mastercard ma bejelentette, hogy 2028-ig eltávolítja az úgynevezett első használatú PVC műanyagokat a saját hálózatában lévő fizetési kártyákból - írja a cég a közleményében.
Az Apple elindította az Egyesült Államokban a BNPL-szolgáltatását , amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a vásárlásokat négy egyenlő részletre osszák fel - írja a Finextra.
Joe Biden amerikai elnök csütörtökön Ajay Bangát (címlapképünkön), a Mastercard korábbi vezérigazgatóját jelölte a Világbank elnöki posztjára - számolt be a Reuters.
Az utóbbi évekre jellemző innovációs potenciál a digitális fizetési piacon is erőteljes változásokat hozott, amelyekből végső soron az ügyfelek profitálhatnak a legtöbbet, hiszen a sok új üzleti modell és szolgáltatás az ő igényeik mentén jönnek létre. A gyakorlatban fog eldőlni, hogy mekkora az új szolgáltatók és szolgáltatások létjogosultsága, azonban az biztos, hogy az edukációnak, az egységes szabályozásnak és a technológiai értelemben is látható hozzáadott értéknek kéz a kézben kell járnia – hangzott el a Mastercard által szervezett CE Digital Payments Summit konferencián.
Három éve készítette el először a Mastercard a Fizetési Élmény Riportot, a kutatást azért indította el a pénzügyi vállalat, mert hatalmas volt a hazai online kereskedőknél az elhagyott kosarak, tehát a be nem fejezett vásárlások száma. A koronavírus hozott egy költési sokkot online környezetben, ma viszont már jobban meggondolják, hogy mire költenek a fogyasztók, ami viszont megmaradt ebből az időszakból, az az 55 évesnél idősebb korosztály netes aktivitása – ez mindenképp tartós digitalizációs eredménynek tekinthető. A következő jelentős bővülés akkor jöhet el a magyar neten fizetési szempontból, ha a 24 ezer longtail, azaz kisebb forgalmat bonyolító, viszonylag specializált szolgáltatást nyújtó vállalkozók is elkezdenek megfelelő online kereskedelmi megoldásokat használni. Egyebek mellett erről volt szó a Portfolio Business podcast új adásában, amelyben Mondovics Péter, a Mastercard marketing menedzsere és Mónus Anita, a CIB Bank kártyaelfogadásért felelős vezetője voltak a vendégeink.
A fizetési módok mára teljesen átalakultak, a készpénzes fizetés kezd kimenni a divatból. Gondolnánk elsőre. A bankkártyás fizetés mellett ugyan már rengeteg digitális fizetési mód is létezik, a fintech innovációk sora pedig szinte végeláthatatlan, a statisztikák szerint a készpénzes fizetés népszerűsége mégis töretlen. A digitalizáció hatása a pénzügyek terén ugyan megkérdőjelezhetetlen, az azonban továbbra is kérdés, hogy vajon a társadalom készen áll-e a digitális megoldások széleskörű használatára, ezzel háttérbe szorítva a régi fizetési szokásokat, és így a készpénzhasználatot.
A Mastercard legfrissebb Fizetési Élmény Riportja rámutat, hogy a kisebb webshopok milyen behozhatatlan versenyhátrányba kerülnek a nagyokkal szemben, ha nem teszik lehetővé a korszerű online fizetési megoldásokat. Ez nem csak az ügyfélélmény, hanem a bizalom felépítése szempontjából is kulcsfontosságú, ezért minden szereplő érdeke az, hogy körükben is terjedjen el az online bankkártyás fizetés és a kártyamentés lehetősége. Ehhez azonban iparági összefogásra van szükség, amelyben a bankok, fintech cégek, online számlázók és egyéb szolgáltatók olyan platformokat fejlesztenek, amelyekkel a kisebb szereplők gyorsan és egyszerűen tudnak integrálódni a hatékony webkereskedelembe. Vannak már jó példák, de még bőven van tér ebben a fejlődésre. A Portfolio Szetnics Lászlót, a Mastercard digitális megoldásokért felelős vezetőjét kérdezte a felmérés részleteiről, a long-tail szegmens kihívásairól és az érintett szereplők felelősségéről.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének keddi adása. A mai műsor első részében azzal foglalkozunk, hogy miért következett a benzinárstopból az a helyzet, amit most a kutakon látunk. A témával kapcsolatban Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója volt a vendégünk. Az adás második részében a Mastercard Doppio programjáról lesz szó, a program célja, hogy Magyarország tovább haladjon a készpénzmentes fizetések irányába. Erről Szász Ferenc, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója beszélt a Checklistben. Ezután pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) kutatásáról beszéltünk, ami a design szerepét vizsgálta egy vállalkozás életében. A felmérés részleteiről Molnár Pétert, a MOME Design intézetének igazgatóját kérdeztük.
A Mastercard 2019. novemberében indította el Magyarországon Doppio névre keresztelt infrastruktúra fejlesztési programját azzal a céllal, hogy három év alatt megduplázza a hazai kártyaterminálok számát. Az egyik legfontosabb célt elérték, de e mellett számos innováció is elérhetővé vált a Doppio égisze alatt.
Az OTP Bank és a Mastercard új, közös szolgáltatása áttekinthetőbbé és egyszerűbbé teszi a vásárlások nyomon követését a bank mobilbankjában. Az újdonság lényege, hogy mostantól a kereskedők logója, címe és elérhetősége feltölthető és megjeleníthető az alkalmazásban a kiadási tranzakciók mellett, segítve a felhasználókat az egyes költések könnyebb utólagos azonosításában.
Csaknem 600 ezer magyar mintegy 6900 milliárd forintnyi vagyonát kezeli a hazai prémium banki szegmens, amely kifejezett fejlődést él meg évek óta. Az ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedése mellett egyre szofisztikáltabb szolgáltatásokkal és egyre hangsúlyosabb fenntarthatósági törekvésekkel is igyekeznek versenyben maradni a szolgáltatók, valamint újabban kiemelt figyelmet fordítanak a fiatalok igényeire is. A terület fejlődése mára átalakította az egyik legfontosabb szakmai díjat is a prémium banki üzletágban, amely kategóriáiban is igyekszik reflektálni az egyre komolyabb pénzügyi szegmensre.
A Budapesti Közlekedési Központ a Mastercarddal, a Monet+-szal és a K&H-val közösen egy digitális jegyvásárlási lehetőséget vezet be. Az ügyfeleknek a próbaidőszak során a 100E reptéri busz vonalán lehetőségük lesz egy érintésmentes fizetési funkcióval ellátott fizikai, vagy digitalizált bankkártyával jegyet váltani.
Egy új európai uniós szabálytervezet szerint az euróövezet bankjai kötelesek lennének "azonnali fizetést" biztosítani a közös devizában a hét minden napján a nap minden órájában - írja a Reuters.
A Mastercard engedélyezte a kártyakibocsátóknak az első olyan kártyák forgalmazását, amelyek kompatibilisek az új EMVCo érintésmentes előírásokkal. Ezeket azért hozták létre, hogy védelmet nyújtsanak a kvantumszámítógépekről indított támadások ellen - írja a Finextra.
A kártyacég az FTX globális kriptotőzsdével együttműködve összesen 40 országban bocsát ki hitelkártyákat Latin-Amerikában, Ázsiában és Európában - írja a CNBC.
A magyarok egyre inkább megtalálják az online vásárlás helyét az életükben, vagyis az impulzusszerű vásárlásokat egyre inkább felváltják a digitális bevásárló körutak. A Mastercard Fizetési Élmény Riportjából kiderül, hogy az e-kereskedelemben rejlő hatalmas potenciál kiaknázása érdekében a fizetési ökoszisztéma szolgáltatóinak érdemes a long-tail kereskedőkre fókuszálniuk. További tanulság a kisebb e-kereskedők számára, hogy a kártyás fizetési lehetőség nem csupán egy fizetési módozat, hanem bizalomépítő jelleggel is bír.
Üzbegisztán felfüggesztette a Bank of Russia fizetési rendszere (NSPK) által kibocsátott Mir kártyákon keresztül történő fizetések feldolgozását - írja a Reuters.
A Portfolio Business podcast vendége volt Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarország igazgatója, akit a Mastercard új kutatásáról, a Digitális Fizetési Index (DFI) 2021-es eredményeiről kérdeztünk. A DFI széles spektrumú képet nyújt arról, hogy hol tart Magyarország a digitális fizetés tekintetében. Az adásban többek között szó volt a hazai elektronikus fizetési piac infrastruktúrájáról, a fogyasztói tudásról, a legújabb fizetési megoldásokról és a piac előtt álló legnagyobb kihívásokról is.
A Fizetési Élmény Riport idei jelentése alapján kezdi megtalálni fizikai helyét az online vásárlás az életünkben: egyértelműen a hálószobánk lett az online bevásárlókörutak fő színtere. A magyarok 58 százaléka vásárolt már ágyban fekve, míg sokan leszoktak a vécén ücsörgés alatti- és munkaidőben történő rendelgetésről. Bár dinamikusan fejlődik az e-kereskedelmi piac (a 2021-es forgalom több 1200 milliárd Ft volt), az idén 3. alkalommal elkészített országos reprezentatív kutatás alapján akkor jöhet el a szektor igazi aranykora, ha a 24 000 kisebb, magyar üzemeltetésű webshop lépést tud tartani a vásárlói igényekkel. Ehhez pedig nem csak a hálószobákba kell bejutniuk, de a biztonságra is figyelniük kell, hisz továbbra is ez a magyarok szerint az egyik legfontosabb döntési szempont.