Fontos adatok jelennek meg a héten, például a negyedik negyedéves GDP első becslése, amiből végleges képet kaphatunk arról, pontosan mennyivel növekedett a gazdaság. Emellett az év végi államadósság-ráta is érkezik, ami szintén lényeges lehet. Külföldön elsősorban a Fed szerdán megjelenő jegyzőkönyvére figyelhetnek a befektetők.
A héten érkezik az Európai Bizottság előrejelzése, amely az idei évre vonatkozóan ismerteti a tagállamok növekedési előrejelzéseit. Az európai gazdaságban a negyedik negyedévet kifejezetten megviselte a koronavírus újabb hulláma és az ellene hozott kormányzati intézkedések, az esetszámok pedig januárban tovább nőttek. Ezen kívül érkezik idehaza a januári inflációs adat is.
A héten is folytatódik a jegybanki kamatdöntések időszaka, Londonban és Frankfurtban ülnek össze a döntéshozók, hogy felvegyék a harcot az évtizedes csúcson lévő inflációval. Közben persze a befektetők fél szemmel az ukrajnai helyzetre figyelnek majd, hiszen a múlt héten már megtapasztalhattuk, milyen ijedséget tud okozni a piacokon a háborús veszély erősödése.
Mozgalmas hetünk lesz: a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülést tart, emellett megtartja szokásos egyhetes betéti tenderét is. Kedden a kamatdöntő ülésen a Monetáris Tanács szinte biztosan megemeli az alapkamatot és a kamatfolyosót, és jelzést adhat arra, hogy csütörtökön folytatja-e az irányadó, egyhetes betéti kamatának emelését. Lesz a héten Fed-kamatdöntés is, amelyre nagyon odafigyel a piac, hiszen a legutóbbi tőkepiaci hangulatromlást épp a jegybank üzenete eredményezte. Ezen kívül GDP- és egyéb konjunktúraadatok is érkeznek. Nem fogunk unatkozni.
Viszonylag csendes hét elé nézünk, hiszen egyelőre nem lesz érdemi kamatdöntés, csak Japánban, illetve makroadatokból is szűkös a felhozatal. Az viszont érdekes lehet, hogy a pénteken megjelent vártnál magasabb magyar inflációs adat hogyan áll az Eurostat rangsorában, erre például választ kaphatunk.
A következő napokban is jönnek fontos adatok, itthon elsősorban a menetrendszerint érkező kamatdöntésre és a pénteki inflációs adatra lesz érdemes figyelni. Utóbbi különösen fontos, mivel az eddigi várakozások szerint novemberben tetőzhetett az áremelkedés, most kiderül, hogy tényleg elértük-e a csúcsot.
Az ünnepi hetek alatt nem érkezett sok adatközlés a magyar és a világgazdaságból, de ezen a héten újra felpörögnek az események. Inflációs adatok érkeznek az eurózónából, az Egyesült Államokban fontos foglalkoztatottsági mutatókat közölnek, és magyar makrogazdasági adatközlésből sem lesz hiány.
Nem sok esemény lesz a héten, az ünnepek között kevés releváns makroadat érkezik. Mégsem lesz teljesen izgalommentes a hét: a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön megtartja szokásos egyhetes betéti tenderét, ahol ismét változtathat az irányadó kamaton, de az is lehet, hogy az alacsony forgalmú ünnepi időszak miatt a kamatemelés most elmarad.
A jegybankok túl vannak az év utolsó kamatdöntésén, az EU-s országok vezetői az utolsó uniós csúcson átbeszélték a fontos dolgokat, a legfontosabb konjunktúraindexeket is közzétették múlt héten, így ez a hét már az ünnepi készülődés és az év végi pihenés jegyében telik. Lesznek azért fontos adatközlések, az amerikai inflációs adat például még borzolhatja a kedélyeket karácsony előtt, és a Magyar Nemzeti Bank szokásos heti kamatdöntésére is oda kell figyelni.
Szinte minden napra jut fontos kamatdöntés a héten, számunkra persze az MNB Monetáris Tanácsának keddi ülése lesz a legfontosabb. A karácsony előtti hajrában azonban még lépnie kell a Fednek, az EKB-nak, a brit és a japán jegybanknak is. Emellett jönnek előzetes bmi-adatok, illetve Kínában is fontos statisztikák jelennek meg. Vagyis összességében úgy foglalhatjuk össze a következő napokat, hogy rég volt ennyire mozgalmas hetünk, mint most.
Ma este jön a Mikulás, de idén szinte biztosan korbácsot hoz mindenkinek: rég nem látott áremelkedéssel nézünk ugyanis szembe. A héten közli a KSH a magyar inflációt, az októberi 6,5% után novemberben vélhetően tovább gyorsult az áremelkedés idehaza. Nemcsak a magyarok számára rejteget kellemetlenségeket a Mikulás zacskója: a cseh, az amerikai, a kínai inflációt is a héten teszik közzé, egyik sem lesz alacsony. Ezen kívül is lesznek fontos események a héten, nem fogunk unatkozni.
Magyar szempontból a hét legfontosabb piaci eseménye ismét az MNB egyhetes betéti tendere lehet, melyen várhatóan tovább emelik majd az irányadó kamatot. Ehhez azonban már kedden döntenie kellene a Monetáris Tanácsnak a kamatfolyosóról, hiszen anélkül már csak jelképes szigorításra van tér. Ezen kívül érdemes lesz figyelni az amerikai munkaerőpiaci adatokra is, a KSH pedig a GDP részletes adatait közli.
Pénteken 368-as szintig ütötték a forintot a rossz nemzetközi hangulat közepette, és ha ez kitart ezen a héten is, akkor a magyar deviza jegyzése elérheti a karnyújtásnyira levő történelmi mélypontot az euróval szemben (369,59). A Magyar Nemzeti Bank múlt héten sokkal rugalmasabbá tette az eszköztárát, az egyhetes betéti tender kamatának leválasztása az alapkamattól (és az ajánlatok korlátlan befogadása) ismét irányadóvá tette az eszközt, azaz a jegybank akár hetente változtathat az effektív kamatszinten. Az egyhetes betéti tenderre csütörtökön kerül sor, de más izgalmakat is tartogat a hét - az Egyesült Államokból és az EU-ból is fontos konjunktúra-adatok érkeznek.
Lesz-e új történelmi mélypont a forint árfolyamában? Akár erre a kérdésre is választ kaphatunk a héten, hiszen jön a friss GDP-adat és az MNB kamatdöntése. Ezek bármelyike érzékenyen befolyásolhatja a magyar deviza sorsát, így a múlt héten 365-ig gyengülő forintot akár a mélypont is fenyegetheti rossz esetben.
Ezen a héten ismerteti a KSH az októberi magyar inflációt, s nagy esély van rá, hogy a szeptemberi 5,5%-os éves drágulást meghaladja majd az októberi adat. A héten ezen kívül külkereskedelmi és ipari statisztikák érkeznek, külföldön pedig az amerikai inflációra érdemes figyelni. Utóbbi nagyon fontos közlés lesz, a vártnál jelentősebb áremelkedés ugyanis erősítheti a várakozásokat a Fed kamatemelésével kapcsolatban. A Fed ugyanis hiába indította el az eszközvásárlási program kivezetését, a befektetők további szigorítást várnak, és jövőre több kamatemelést is áraznak. Ha magas inflációt közölnek szerdán, az erősítheti ezeket a várakozásokat.
A következő napok hangulatát elsősorban a Fed szerdai kamatdöntése határozhatja meg, amire itthon is figyelnie kell a jegybanknak. Sőt, talán még inkább figyelnie kell a lengyel és a cseh jegybankok lépéseire, azok ugyanis a relatív pozíciójára is hatással lehetnek.
Minden fontos adatot közzétesznek a héten, amelyre a befektetők árgus szemekkel figyelnek: friss inflációs adat érkezik az eurózónából, és nagy rá az esély, hogy az tovább nő a szeptemberi 13 éves csúcsról. Az Egyesült Államokban is közzéteszik a szeptemberi adatot, amelyre a Fed figyel, és a harmadik negyedéves GDP-adatokat is közlik a tengerentúlon és az euróövezetben is - azaz kiderül, mennyire valósak a lassulásról alkotott félelmek. Mindent egybevetve a héten pontosabb képet kapunk arról, hogy valóban a nem kívánt stagfláció felé halad-e a két legnagyobb fejlett gazdaság. Ha ez még önmagában nem lenne elég egy hétre, még az Európai Központi Bank is most tartja kamatdöntő ülését, de további fontos adatok is érkeznek a nagyvilágból. A fontos nemzetközi események mellett itthon most nem lesz nagy adatdömping, de azért Magyarországon is közzétesznek fontos munkaerőpiaci adatokat.
A héten az MNB kamatdöntése lesz a legfontosabb esemény itthon, emellett csütörtöktől uniós csúcsot tartanak az állam- és kormányfők. Orbán Viktor a múlt héten már előrevetítette, hogy ismét heves vitákra készül az energiaválság megoldásával és a klímavédelem költségeivel kapcsolatban.
Alig lesz említésre méltó magyar vagy nemzetközi makroadat a héten, és jegybanki döntés sem érkezik. Az igazi őszi idő beköszöntével tehát a járványhelyzetre és az energiapiaci kilátásokra lesz érdemes elsősorban figyelni mielőtt újra felpörögnének az események.
A héten teszi közzé a KSH a szeptemberi fogyasztói árindexet, azaz a héten megtudjuk, tovább gyorsult-e az áremelkedés Magyarországon. Az infláció már így is magas, 4,9% volt augusztusban, és a Magyar Nemzeti Bank már nyár elején elkezdte a monetáris szigorítást, de az őszi hónapokban még tovább gyorsuló áremelkedést láthatunk. A héten ezen kívül egyéb fontos adatközlések is lesznek, az amerikai munkaerőpiaci adatokra például nagyon kíváncsi lesz a piac.