makrogazdaság

Belengette a közalkalmazotti béremelést Varga

A 9%-os szja-kulcs bevezetése jövő ősszel kerülhet napirendre, és becslések szerint 500 milliárd forintos kiesést okozhat - nyilatkozta Varga Mihály a Figyelőnek. A nemzetgazdasági miniszter a 2010-eshez hasonlóan érvel: az így kieső bevételeket a gazdasági növekedés is behozhatja.

A kormány minden célja teljesülhet

A jegybank szakértői stábja nem aggódik a költségvetési folyamatok miatt. A friss inflációs jelentésben közölt deficitprognózisa szerint (a biztonsági tartalék befagyasztását feltételezve) 2013-ban 2,6%, 2014-ben 2,5% lehet a GDP-arányos hiány. A jegybanki számítások további kedvező üzenete, hogy a bruttó államadósság folyamatosan csökkenhet, valamint a következő években egyre kevesebbet kell fizetnie az államnak kamatkiadásokra.

Hosszú szülés volt, de jól sikerült

A Fed fél év után végre belekezdett a rekordnagyságú mennyiségi lazításának visszafogásába, ami az évek alatt 4 billió dollárig hizlalta mérlegét. Ugyanakkor, ahogy szeptemberben, úgy most is meglepte a piacokat a döntésével, de talán a legnagyobb meglepetés az, hogy ez milyen jól sikerült. Míg szeptemberben pusztán a tapír feltételezésére is meginogtak a hosszú hozamok, addig tegnap a hús-vér állat jelenlététől sem ijedtek meg. Sőt, az S&P 500 konkrétan ralizni kezdett, ami arra utal, hogy a Fed kommunikációja jelentős sikert ért el: már elhiszi a piac, hogy a tapering nem jelent monetáris szigorítást.

Miért felezte le inflációs előrejelzését az MNB? (2.)

Nem a második rezsicsökkentési kör miatt, hanem más kormányzati intézkedések, illetve az alacsonyabb inflációs alapfolyamatok, és alacsonyabb várakozások miatt felezte le szeptemberről mostanra a 2014-es átlagos inflációra vonatkozó előrejelzését a Magyar Nemzeti Bank szakértői stábja. Palotai Dániel, a jegybank ügyvezető igazgatója úgy látja, hogy a "jelenlegihez közeli árfolyamszintek konzisztensek az inflációs céllal", a Fed pedig jól előkészítette az eszközvásárlási programjának lassítását, így ez nem érte váratlanul az MNB-t.

Lépett a Fed!

Bár az elemzők többsége jövő év elejére várta a nagy bejelentést, a közelmúlt kedvező makrogazdasági adatainak köszönhetően a Fed az eszközvásárlások mérséklését jelentette be. Januártól az eddigi 85 milliárd helyett 75 milliárd dollárnyi friss pénzt nyomtat havonta.

Ennyit vittek haza a magyarok októberben

Októberben 3,8%-kal növekedtek a nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek az egy évvel ezelőtti szinthez képest - közölte friss Létszám-kereset statisztikájában a KSH. Hasonló növekedés volt tapasztalható az idén január-októberi időszakban. Ebben az időszakban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 800 forint volt.

A szenátus is jóváhagyta a költségvetést

A képviselőház után a szenátus is elfogadta azt a költségvetési tervezetet, amelyről nemrégiben állapodtak meg a költségvetési bizottságok vezetői. Így biztos, hogy januárban nem lesz újabb közigazgatási kényszerszünet az USA-ban.

Bernanke szerint óvatos lépések jöhetnek

A jelenlegihez hasonló, fokozott óvatosság jellemezheti a Fed további, az eszközvásárlások jövőjével kapcsolatos döntéseit - mondta Ben Bernanke azt követően, hogy a Fed Nyíltpiaci Bizottsága 10 milliárd dollárral mérsékelte az eszközvásárlások havi összegét. Bernanke egyúttal hangsúlyozta, hogy Janet Yellen, a Fed soron következő elnöke maximálisan támogatta a döntést.

Még mindig a Templetonnal élünk szimbiózisban

A kedvező globális környezetnek köszönhetjük a rekordszintű hozamcsökkenést a magyar állampapírok kapcsán, de ami az ÁKK saját sikere, az a lakossági vásárlások felfuttatása volt. Ugyanakkor még mindig nagyban függünk az olyan meghatározó külföldi szereplőktől, mint a Franklin Templeton Alpakezelő - mondta Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese a Gazdasági Rádió Napvendége műsorában.

Megdicsérte Matolcsyt Járai

Szükségesnek nevezte Járai Zsigmond a Matolcsy György vezetése alatt elindított jegybanki növekedési hitelprogramot és a kamatcsökkentéssel is egyetért - derül ki a volt jegybankelnök Heti Válasznak adott interjújából. Egyes kormányzati lépések kapcsán tökéletlen technikai kivitelezésről beszélt.

Tovább apad az USA olajtartaléka

Az elemzői várakozásokkal szemben 2,9 millió hordóval csökkent az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 1,4 millió hordóval többet, fűtőolajból 2,1 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint.

Meglepően sok új lakás épült az USA-ban

Novemberben 22,7 százalékkal 1,09 millióra nőtt a megkezdett építkezések száma az Egyesült Államokban, ami 2008 februárja óta a legmagasabb értéknek számít. Az adat kisebb meglepetést okozott, az elemzői konszenzus ugyanis 963 ezer volt. A piaci szereplők már a kamatmeghatározó ülés eredményeire várnak.

Összeomlott az ukrán csődkockázat a moszkvai bevásárlás hírére

Rendkívüli nagy, kedvező irányú piaci mozgásokat váltott ki az a tegnap délután bejelentett orosz-ukrán megállapodás, amelynek keretében a "nagytestvér" az eddiginél jóval olcsóbb gázzal, illetve nagy összegű államkötvény-vásárlással segíti Ukrajnát. Noha a megállapodás minden részlete továbbra sem tiszta, a piacok megelőlegezték a fizetőképességgel kapcsolatos bizalmat Ukrajnának, ezzel párhuzamosan viszont még inkább feltüzelték az események azon tüntetők tízezereit, akik Kijev központjában hetek óta az ország Nyugat felé való orientációját követelték. A megállapodás kapcsán az amerikai és német vezetés is hallatta hangját.

Jövőre még alaposabban vásárolhat be a saját államadósságából Japán

Úgy néz ki, hogy a japán jegybank jövőre még brutálisabb mértékben vásárolhat államkötvényeket a jövőre esedékes adóemelés hatásai miatt. A Bank of Japan már most is több mint 15 százalékát birtokolja a tetemes méretű japán kötvényállománynak és óriási kockázatot jelent ennek az egész folyamatnak a piaci megítélése.

Jövőre is nagyon jól járhatnak a nyugdíjasok

Deja vu érzésük van a 2014-es költségvetést övező kockázatok láttán? Nincsenek egyedül. A legfrissebb inflációs előrejelzések és a jövőre kilátásba helyezett harmadik rezsicsökkentés ugyanis alaposan felbolygathatja a jövő évi büdzsét, emiatt alacsonyabban teljesülhetnek a fogyasztási típusú bevételek. Az újabb kockázat miatt úgy tűnik, már most billeg a kedden megszavazott 2014-es költségvetés. Az alacsony inflációval azonban jól járnak a nyugdíjasok: a tervezett nyugdíjemeléssel összességében emelkedik a nyugdíjak reálértéke.

Kedvezően fest a német üzleti környezet

Hajszálnyival emelkedett a német gazdasági hangulatot jellemző Ifo-index decemberben. A múlt havi 109,3 pontos értékről a vártnak megfelelően 109,5 pontig emelkedett.

Sorsdöntő nap a mai

Ma ér véget 2013 utolsó kamatmeghatározó ülése az Egyesült Államokban, amelynek végét, és Ben Bernanke beszédét, a szokásosnál is feszültebben várja a piac. Óriási a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy már most csökkentik-e az eszközvásárlások mértékét, vagy megvárják vele a jövő év elejét. A közlemény és a jegybanki elemző stáb friss előrejelzései este nyolckor látnak napvilágot, Ben Bernanke sajtótájékoztatója pedig fél kilenckor veszi kezdetét.

Nemigen zár majd be boltokat a NAV

Az átállás január elsejei határidejéhez közeledve kezd engedékenyebbé válni a Nemzeti Adó és Vámhivatal a pénztárgépek online bekötése terén. A NAV informatikai elnökhelyettese a Magyar Nemzetnek arról beszélt ugyanis, hogy nemigen zárnak majd be boltokat, ha nem üzemel még új kassza.

Vészharangot kongatnak Magyarország felett

Folytatta a monetáris lazítást kedden a magyar jegybank, ami az előzetes várakozásokhoz képest nem meglepetés, azonban egyre több a figyelmeztető hang. Elemzők szerint a 3% alatti magyar alapkamat a forintot is megviselheti.

Januárban kezdődhetnek a tárgyalások Szerbia uniós csatlakozásáról

Januárban kezdődhetnek a hivatalos tárgyalások Szerbia csatlakozásáról az Európai Unióhoz - döntöttek kedden az EU uniós ügyekkel foglalkozó miniszterei. Az első kormányközi konferenciát a tervek szerint január 21-én tartják - közölte Stefan Füle bővítési biztos.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.