makrogazdaság

Leminősítették Brazíliát

Leminősítették Brazíliát, a világ egyik legnagyobb feltörekvő gazdaságát hétfőn. A Standard & Poor's elsősorban a gyenge költségvetési és reálgazdasági teljesítménnyel indokolta a lépést.

Még egy utolsó rali, aztán jön a lejtmenet

Az elkövetkező hat hónapban még újabb piaci ralinak nézhetünk elébe, de azt követően az Egyesült Államok gazdasága csalódást fog kelteni. Emiatt pedig a jelenleg túlértékelt eszközárak esetében eladási hullám bontakozhat ki és ezért az amerikai jegybank, a Federal Reserve sem akkor fog szigorú monetáris politikára váltani, amikor a piac számít rá. A fejlett világ jegybankjainak mennyiségi lazítási programja pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, cserébe kockázatokat hordoz magában a hosszú távon - véli Lars Seier Christensen, a Saxo Bank társalapítója és vezérigazgatója, akivel a globális makrogazdasági kilátásokról beszélgettünk magyarországi látogatása során.

Nem lesz többé G8-csúcs?

A krími válság miatt nem rendezik meg júniusban Szocsiban a világ hét vezető ipari hatalma, az úgynevezett G7-es csoport és Oroszország - G8-ként emlegetett - csúcstalálkozóját, ehelyett a hetek Oroszország kizárásával tartanak majd csúcsszintű megbeszélést Brüsszelben.

Matolcsyék kedden újíthatnak

A kamatcsökkentési ciklus végéhez közeledik a Magyar Nemzeti Bank, ezért könnyen elképzelhető, hogy új eszközt vet be - vélekednek előzetes kommentárjukban a JP Morgan londoni közgazdászai. Szerintük a Matolcsy György vezette Monetáris Tanács egyértelmű iránymutatásba kezdhet a kamatpályát illetően. Fontos szerepe lesz mindebben a friss inflációs jelentésnek is.

A vártnál rosszabbul néz ki az USA feldolgozóipara

Márciusban visszaeshetett a feldolgozóipari aktivitás az Egyesült Államokban - derült ki a Markit mai közléséből. A piac 56,9 pontot várt volna, de ehhez képest az index 55,5 pontra esett vissza.

Ahol fát vágnak...

Irigylésre méltó helyzetben vannak a közgazdászok: a gazdasági adatokból mindent be tudnak bizonyítani, sőt akár annak az ellenkezőjét is. Látszólag a politikusoknak még könnyebb, nekik még adatokra sincs szükségük ehhez a mutatványhoz. Viszont ellentétben a közgazdászokkal, ők - ha semmi rendkívüli nem történik - négyévente megmérettetnek. Ez egy elég meghatározó különbség, az utóbbi négy évben pedig különösen az volt.

Hirtelen magához tért a francia magánszféra

Márciusban igencsak meglepő fordulatot produkált a francia magánszektor. A feldolgozóipar aktivitását mérő beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke nem vártan 51,9 pontra emelkedett, míg a piac még 50 pont alatti értékre számított volna. Ez alkalommal viszont a várttól elmaradó német adatok rontották el a hangulatot és így a francia adatokra erősödő euró vissza is gyengült korábbi szintjére. Az adatok eredőjeként nem mozdult el érdemben az eurózónás index, az euró viszont további mérsékelt gyengülést mutatott.

Lassult a népesség fogyása

Az előzetes adatok szerint 2014 januárjában 7 540 gyermek született, 0,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 10 735 volt, ami 4,9 százalékos csökkenést jelent 2013 első hónapjához képest. A természetes fogyás 3 195 fő volt, 609-cel kevesebb az egy évvel korábbinál - derül ki a KSH friss jelentéséből.

Nyolcéves csúcson a magyar lakossági bizalom

Idén az I. negyedévben lefékeződött a GKI-Erste konjunktúra-index értékének tavalyi szárnyalása. A legújabb felmérés szerint márciusban a fogyasztói várakozások a februári megbicsaklás után a januárinál is kissé magasabb, nyolcéves csúcsot jelentő szintre emelkedtek. Az üzleti várakozások csak stagnálnak, de ezzel is maradtak az előzőleg tizennégy éve nem tapasztalt szinten. Végeredményben Magyarországon a választások előtt folytatódik a több mint másfél évtizede nem látott optimizmus, írja a GKI.

Átnéztek a rossz kínai makroadaton a befektetők - Miért?

A várt 48,7 pontra emelkedés helyett 48,1 pontra, azaz nyolc hónapja a legalacsonyabb szintre süllyedt a ma hajnalban közzétett Markit/HSBC kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser index, ami alátámasztja az egyre több szempont szerint látványos kínai gazdasági lassulás folyamatát. Az, hogy a befektetők mégis mérsékelten pozitívan reagáltak a gyenge makroadatra, azzal a várakozással függ össze, hogy a kínai gazdaságpolitika valamilyen élénkítő lépésről határozhat majd, igaz a pénzügyminiszter-helyettes hétvégi nyilatkozatában igyekezett hűteni az ezzel kapcsolatos várakozásokat is.

Mit ígérnek a pártok? Így adózunk a választások után

Az adórendszer az, amivel kapcsolatban szinte minden párt ígér valamit a választások utánra. Többkulcsos adó, visszahozott kedvezmények és érdekes áttranszferálások, vagy éppen még alacsonyabb egykulcsos adó? Mégis mennyi pénzt jelentene nekünk a Fidesz, a baloldali összefogás, a Jobbik vagy éppen az LMP adóprogramja? Mi a helyzet a sokat kárhoztatott különadókkal? A cikk végén szavazhat is az egyes programokra.

Még tovább vágjuk magunk alatt a kamatokat

Tovább vágja a héten a kamatokat a Magyar Nemzeti Bank, noha több elemző úgy gondolja, hogy az alacsony irányadó ráta nem fenntartható és év végére már emelések lesznek. Külföldön is több piacmozgató eseménnyel kell számolnunk, mint például a Markit konjunktúra-indexei vagy az USA felülvizsgált GDP-statisztikái.

Itt vannak a legfrissebb magyar prognózisok! Tényleg örülhetünk?

Fokozatosan javulnak Magyarország gazdasági kilátásai - legalábbis ez olvasható ki a legutóbbi prognózisokból, különböző elemzőházaktól, nemzetközi intézményektől. Ez alapján már azt mondhatjuk, hogy a kormány nem is optimista saját, 2014-re érvényes GDP-előrejelzésével.

Horvátország leminősítést, Ciprus felminősítést kaphat

Stabilról a leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Horvátország eddig sem befektetési ajánlású, "Ba1" szintű államkötvény-besorolásának kilátását pénteken a Moody's Investors Service. Ezzel szemben Ciprus kilátásait negatívról egyből pozitívra javította, a szigetország besorolása egyébként mélyen spekulatív szinten van.

Megtámadták a hitelminősítőt az oroszok?

A szombat reggeli órákban nem volt elérhető a Standard and Poor's hitelminősítő főoldala eredeti változatban, csak oroszul. A hitelminősítő tájékoztatása szerint ezen a hétvégén rutin karbantartást végeznek az oldalon. Mi másra is gyanakszunk a háttérben.

Nincs megállás, tovább vág a jegybank

Tovább lassít az ütemen az MNB, de nem áll meg a kamatvágás. Az MNB Monetáris Tanácsa jövő hét keddi ülésén 10 bázisponttal csökkenheti az irányadó rátát a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Többen azonban arra számítanak ezúttal, akár meg is állhat a Tanács, valamint barátkozhatunk a kamatemeléssel is év vége felé.

Uniós szankciók: itt vannak az újabb orosz nevek

Csütörtökön éjszakába nyúló egyeztetés után az Európai Unió vezetői döntöttek arról, hogy 12 újabb orosz személyt szankcionálnak vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással. Közben az Egyesült Államok is hasonló intézkedésekről döntött, amire Oroszország azonnal reagált. A gazdasági szankciókat még csak most készítik elő az Európai Bizottságban. Az uniós csúcs második napján az EU aláírta a társulási megállapodás politikai fejezetét Ukrajnával. Oroszország pedig közben durva lépést helyezett kilátásba Ukrajnával szemben.

Amit az elnök mondott, az nem kellett volna, hogy meglepjen titeket

A Fed egyik vezető tisztségviselője szólalt meg a szerdai Fed-sajtótájékoztatón elhangzott elnöki kijelentés kapcsán, ami heves piaci reakciókat váltott ki. Janet Yellen azt mondta, hogy nagyjából hat hónappal a kötvényvásárlások lezárása után kamatemelés jöhet, de ez a mondat James Bullard szerint nem kellett volna, hogy újdonság legyen.

Alkotmányellenes volt a népszavazás Krímről

Ukrajna alkotmányába és a népszavazásra vonatkozó nemzetközi demokratikus normákba ütközik a Krím félsziget hovatartozásáról múlt vasárnap megrendezett referendum - jelentette ki pénteken kiadott állásfoglalásában a Velencei Bizottság.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.