725 millió dolláros fegyvercsomagot adományoz Joe Biden ameirkai elnök az ukrán haderőnek – írja az Ukrainszka Pravda.
Az Egyesült Államok további 725 millió dolláros katonai segítség küldésére készül Ukrajnának - közölte két amerikai tisztviselő.
Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kijevi látogatásán a The Kyiv Independentnek elmondta, leszállították azt az 1 millió lőszert, amelyet még tavaszra ígértek Ukrajnának.
A német Bild készített riportot az ukrajnai fronton harcoló katonákkal, akik arról számoltak be, hogy egyre nehezebb a helyzet a frontvonalon, ezért már annak a lehetősége is felmerült, hogy támogatnák a béketárgyalások megkezdését Oroszországgal.
A múlt héten felelevenítettük a legendás amerikai M16-os gépkarabély fejlesztésének finoman szólva is problémákkal teli korai szakaszát. Az egészen korai M16 variánsok Vietnamban meglehetősen rosszul teljesítettek, az A1-es variánssal azonban a hibákat sikerült orvosolni, a fegyvercsalád pedig elindulhatott világhódító körútjára. Az AR-15 széria történetének második részében az „alapfegyver”, az M16 történetét vesszük végig a késő ’60-as évektől napjainkig.
Európa hosszan tartó fenyegetéssel néz szembe, miután az Ukrajna elleni orosz invázió "már nem egy regionális háború" – figyelmeztetett szombaton Boris Pistorius német védelmi miniszter.
A brit védelmi minisztérium pénteken közzétette legújabb hírszerzési jelentését az orosz–ukrán háborúról, ezúttal az orosz légierő szerepéről.
Ukrán katonai csapás érte az oroszországi Belgorod megyében működő EFKO vállalat élelmiszergyártó üzemét – jelentette ki Andrij Kovalenkó, az ukrán Dezinformáció Ellenes Nemzetbiztonsági és Védelmi Központ vezetője.
Az amerikai AR-15 széria napjainkra a szovjet Kalasnyikovokhoz hasonlóan legendás státuszra tett szert szert a kézifegyverek között: több tucatnyi variánsa, különféle kópiája került a piacra, a történelem során nyolcvan ország rendszeresítette a különböző fegyveres alakulatainál. Ugyanakkor a fegyverről – szovjet riválisához hasonlóan – rengeteg tévhit kering, a név eredetétől kezdve a megbízhatóságig. Nézzük, mi a valóság.
Tegnap este jelent meg több felvétel, melyek Ukrajna legnagyobb kikötővárosa, Odessza fölött készültek. A város ellen éjszaka újabb dróntámadást indított Moszkva, a helyzet pedig nem tűnik túl fényesnek.
Éleslövészetet tartott a Magyar Honvédség a magyar haderő legmodernebb Lynx lövészpáncélosaival, Leopard 2A7HU harckocsikkal, illetve új Hirtenberger-aknavetőkkel. Az eseményről látványos videót készített a Combatant Blog.
A német Bild értesülései szerint az ukránok az egyszer már száműzött 2Sz7 Pion, 203 milliméteres önjáró tarackjaikat vetik be a torecki fronton, az orosz előretörés megállítása érdekében.
AN-94-es gépkarabélyokat használnak az orosz FSZB határőrei Dagesztánban – szúrta ki az ukrán Militarnij.
Az oroszországi Brjanszk régióban csapódtak be nagy hatótávolságú ukrán drónok az 1060-as Logisztikai Központba, hatalmas robbanásokat okozva.
A legtöbb nyugati elemző mostanra egyetért abban, hogy Észak-Korea nemcsak katonákat, de komoly mennyiségű lőszert is küldött Oroszországba. Bár Moszkvának kétségtelenül jól jön az extra muníció, a katonák nem biztos, hogy örülnek a távol-keleti szállítmányoknak.
A fegyverek csövére szerelhető hangtompítókról mindenki hallott már, aki látott legalább egy kémfilmet, vagy játszott valamilyen lövöldözős videójátékkal. A szórakoztató médiában az eszközök működése egyszerű: csak feltekerjük őket, és máris lelőhetünk valakit anélkül, hogy azt a tőle pár méterre álló hallaná. De valóban így van ez? Nos, általában nem, de nézzük meg miért.
Vidéken várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedést bír majd el a piac
Mozgalmas esztendő volt, annyi biztos.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?