FONTOS Orbán Viktor üzent: ezért kell csökkenteni a költségvetés hiányát
Török ruhaóriás költözött a megújult KÖKI bevásárlóközpontba

Török ruhaóriás költözött a megújult KÖKI bevásárlóközpontba

A KÖKI bevásárlóközpont már egy ideje új arcát mutatja a vásárlók felé. A kispesti pláza az utóbbi 4 évben jelentős fejlesztésen esett át kívül-belül: ​felújított ételudvar és mosdók, egyedi üzletkínálat, valamint számos szórakozási lehetőség várja a látogatókat. A megújulás részeként itt nyitotta meg első és legnagyobb, mintegy ezer négyzetméteres magyarországi üzletét a Koton török divatmárka is – tájékoztatta a Portfolio-t a bevásárlóközpont tulajdonosa, az Adventum Csoport.

Egy korszak vége: Zamárdiban nem rendeznek több Balaton Soundot

Egy korszak vége: Zamárdiban nem rendeznek több Balaton Soundot

A 2025-ös Balaton Sound már biztosan nem Zamárdiban kerül lebonyolításra – jelentette be Csákovics Gyula polgármester. Még nem tudható, mi lesz a fesztivál sorsa, elképzelhető, hogy más balatoni település befogadja azt. A Strand Fesztivál maradhat Zamárdiban.

Megszólalt a szakember: nem a túl sok turistával, hanem a helyi kormányokkal van baj

Megszólalt a szakember: nem a túl sok turistával, hanem a helyi kormányokkal van baj

A túlturizmus egyre nagyobb kihívást jelent világszerte, de a megoldás nem a turisták hibáztatásában, hanem a hatékonyabb menedzsmentben rejlik - állítja Randy Durband, a Globális Fenntartható Turizmus Tanács vezérigazgatója – írja a CNBC. A szakember szerint a kormányoknak és a turisztikai szervezeteknek át kell értékelniük szerepüket az ágazat irányításában.  

Változások jönnek az egyik legfontosabb kortárs múzeum élén

Változások jönnek az egyik legfontosabb kortárs múzeum élén

Glenn D. Lowry 1995-ben alig több mint 40 évesen lett a világ talán legfontosabb modern és kortárs múzeumának igazgatója. 70. születésnapja előtt néhány nappal jelentette be jövő szeptemberre tervezett visszavonulását, mert, mint mondja, „nem akar túl soká maradni”.

Jó hír érkezett a Notre-Dame-ról, de lesz egy fontos újítás

Jó hír érkezett a Notre-Dame-ról, de lesz egy fontos újítás

Alig három hónappal a székesegyház újbóli megnyitása előtt visszatért csütörtökön a Notre-Dame-ba az északi harangtoronynak a 2019-es tűzvészben megrongálódott nyolc harangja: a legnagyobb, több mint négytonnás Gabrieltől a legkisebb, kevesebb mint egytonnás Jean-Marie-ig.

Íme a világ 10 leglátogatottabb múzeuma!

Íme a világ 10 leglátogatottabb múzeuma!

A The Art Newspaper évente publikált Visitor Figures felmérése a világ leglátogatottabb művészeti múzeumait rangsorolja. A 2022-es kiadvány 75. helyén szerepel a Szépművészeti Múzeum - tavaly 746 972 fő látogatta meg, amely 47 %-os növekedést jelent el 2019-hez képest. Tavaly 141 millió látogatást regisztrált a felmérésben szereplő 100 intézmény, ami kétszerese az előző évinek és közel háromszorosa a 2020-asnak, de még elmarad a koronavírus előtti 230 milliós látogatási csúcstól. Cikkünkben bemutatjuk a listát vezető múzeumokat.

Rekord: több mint félmillióan voltak a Szigeten

Összesen 565 ezren mentek ki idén a Szigetre, három teltházas nap is volt a hétnapos fesztiválon. A szervezők már a jövő évet tervezik, az első nagy név már egy hónap múlva kiderülhet.

Őrült bulik Magyarországon: sorra dőlnek a rekordok

Magyarország az elmúlt években igazi regionális fesztiválközponttá nőtte ki magát. A nyári hónapokban szinte minden hétvégére jut egy-egy könnyűzenei fesztivál, és ezek mellett még a kisebb, alternatív rendezvények piaca is egyre bővül. Idén sem volt hiány teltházas programokból, de vajon felül tudta-e múlni a 25 éves Sziget a tavalyi látogatórekordját, és melyik kisebb fesztivál könyvelhetett el most először nyereséget? Többek között ezekre kaptunk választ a főszervezőktől.

Milliók szórakozása - Hová tart a magyar fesztiválpiac?

Az elmúlt huszonöt évben alaposan átalakult a magyarországi fesztiválok világa, mostanra négy főbb csoportba sorolhatók ezek az események, és összességében a fesztiválpiac egyre inkább érett piaci sajátosságokat mutat. Az egyes fesztiválok gazdasági eredményei szempontjából a látogatószám és a jegyárbevétel, makrogazdasági szempontból pedig a turizmus jelenti az egyik legfontosabb szempontot. Nagy kérdés, hogy ezen az érett piacon várható-e még a látogatószám jelentős növekedése, illetve a költségek szorítása mellett mi lehet a kiút ennek a célnak az elérése érdekében. Az alábbiakban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.