Ukrajna nem egyeztetett Orbán Viktorral a magyar kormányfő moszkvai útját illetően és nem is engedi, hogy a háborúról külső szereplők Kijev bevonása nélkül döntéseket hozzanak – idézi az ukrán külügyminisztérium közleményét a Reuters.
Világosan látszik, hogy Magyarország az EU-s soros elnöksége alatt Brüsszel feladatait fogja teljesíteni ahelyett, hogy saját nemzeti érdekeit követné – jelentette ki ma Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy sajtótájékoztatón, reagálva Orbán Viktor kijevi látogatására.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök megérkezett ma délelőtt Kijevbe, az első videó fel is került az internetre a politikus érkezéséről.
Meglepetés látogatást tesz ma Orbán Viktor magyar miniszterelnök Kijevben – írta meg a Guardian három névtelen forrás alapján.
Ismét megöltek egy polgármester a délnyugat-mexikói Guerrero államban, egy héten belül a másodikat - jelentették be a latin-amerikai ország hatóságai.
Li Csiang kínai miniszterelnök ausztráliai látogatása során az Adelaide-i állatkertben tett bejelentése újabb lépést jelent a két ország közötti kapcsolatok javításában. Li felajánlotta, hogy két új pandát küld Ausztráliának, akik a jelenlegi lakók, Wang Wang és Fu Ni helyét veszik át - számolt be a BBC.
Megérkezett az orosz Gorskov tengernagy rakétás fregatt és a Kazany atomtengeralattjáró vezette orosz haditengerészeti csoport Kuba partjaihoz – jelentik orosz hírforrások.
Franciaország tervezi, hogy katonai kiképzőket küld Ukrajnába, szövetségesek aggályai és Oroszország bírálata ellenére, a közelgő ukrán elnöki látogatás alkalmával. Párizs egy nemzetközi koalíció vezetését célozza meg, kezdetben korlátozott létszámmal, később akár több száz kiképzővel is – írja a Reuters.
A kínai elektromos járművek túlzott kapacitásának visszaszorítása is szóba került Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter és Li Csiang kínai miniszterelnök vasárnapi, Pekingben tartott egyeztetésén, melyen Yellen a két ország közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozta.
Az indiai elnök látogatása az Andamán- és Nikobár-szigeteken felkorbácsolta a vitát arról, hogyan lehet összeegyeztetni a gazdasági fejlesztés és a környezetvédelem ellentmondó céljait, miközben egy 9 milliárd dolláros nagyprojekt keretében a régiót Dél-Ázsia „Hongkongjává” kívánják átalakítani – írta a Nikkei Asia.
Az elmúlt hetekben a francia mezőgazdasági dolgozók egyre több tüntetésen adtak számot elégedetlenségükről a francia kormánnyal szemben. A tiltakozások szombaton összecsapásokig fajultak Párizsban – számolt be a The Guardian.
Teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjában, az intézkedés csütörtöktől lép életbe a központ valamennyi campusán - tájékoztatta az egyetemi sajtóközpont szerda este az MTI-t.
A nemzetközi diplomácia és védelmi technológiák terén jelentős előrelépést jelentett, hogy Törökország hozzájárult drónok szállításához Egyiptomnak. Ez a lépés a két állam közötti kapcsolatok normalizálódásaként értelmezhető. Hakan Fidan, Törökország külügyminisztere szerint ez új fejezetet nyitott a két ország viszonyában - írja a Reuters.
Elégedetlen az orosz önjáró tüzérségi eszközök gyártási ütemével Szergej Sojgu védelmi miniszter, a fegyverek előállításának fokozására szólította fel az orosz hadiipar vezetőit - írja a Reuters.
Maldív-szigetek követeli, hogy India március közepéig vonja ki csapatait a növekvő kínai kapcsolatok közepette – számolt be a Financial Times.
Az amerikai JDAM-kitek mintájára az oroszok is irányított szárnyas bombákat építenek a régi, nem irányított légibombáikból, jött pár fotó, amely közelről megmutatja, hogy néz majd ki az „ortodox JDAM” néven is emlegetett upgrade.
Ráadásul a helyszín is egyezik.
Fontos találkozóra kerül sor.
Közben kétpárti munkacsoportot jelentettek be.
Szorosan kordinál az energiaügyi és a külügyi tárca.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.