Fellélegezhet Ukrajna: fontos bejelentés készül Amerikában
Megállapodott az Egyesült Államok két nagypártja az Ukrajnának nyújtott további segélyezés részleteiről - mondta ma az amerikai sajtónak Joe Biden elnök.
Megállapodott az Egyesült Államok két nagypártja az Ukrajnának nyújtott további segélyezés részleteiről - mondta ma az amerikai sajtónak Joe Biden elnök.
Az amerikai kormányzat a részleges leállás szélén áll, mivel a képviselőház republikánus képviselői és a szenátusi demokraták továbbra is vitában állnak a finanszírozás kérdésében.
Egyre biztosabb, hogy vasárnaptól leáll az amerikai kormányzat működése, ha addig nem sikerül megállapodni legalább egy átmeneti kiadási limitről. Az S&P Global Ratings szerint az esetleges negatív forgatókönyv az amerikai gazdaság növekedésére hatással lenne, de az ország hitelminősítői besorolását nem érintené.
A kongresszus republikánus képviselői elutasították saját pártjuk átmeneti javaslatát, így lassan elkerülhetetlenné válik az amerikai kormányzat leállása – írja a CNBC. A képviselőháznak már két napja sincs megállapodni, hogy elkerüljék a felfordulást.
Szeptember 9-én több órára leállnak a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer (NMFR) szolgáltatásai a csúcsidőn kívül.
Olvasói jelzések és szerkesztőségi tapasztalataink szerint az Erste George appja szerda délután akadozott, miután kedd délutántól szerda estig állt a szolgáltatás. A bank szolgáltatásai azonban rövid idő után újraindultak, jelenleg rendben működnek.
Technikai okok miatt kedd késő délutántól szerda koraestig nem volt elérhető az Erste lakossági mobilbankja és netbankja, a netes vásárlásoknál is akadhatnak gondok, ugyanakkor a kártyás fizetés és készpénzfelvétel működött. Az Erste tájékoztatása szerint a szolgáltatások rendben működnek.
A CIB októberben több napon is az informatikai rendszerei karbantartására készül, ezért tervezett leállások jönnek a banknál - derül ki a bank ügyféltájékoztató leveléből.
Az OTP több előre tervezett bankszünnapról értesíti ügyfeleit a honlapján: szeptemberben több olyan, leginkább éjszakai idősáv is lesz, amikor egyes funkciók, felületek nem lesznek elérhetőek.
Pénteken egyik finomított olajtermék árában sem kell emelkedésre számítani a hazai benzinkutakon, sőt, kisebb esést is láthatunk majd a gázolaj esetében a holtankoljak.hu szerint. A mostanában látott jelentős drágulás mögött számos globális ok meghúzódik, de magyar-specifikus körülmények is hozzájárulnak a történethez.
Ma este 10 és szombat délután 4 óra között rendszerfejlesztési munkákat végez az Erste Bank, amely a szolgáltatások működését befolyásolja - közölte honlapján még május 2-án a hitelintézet.
Holnaptól ismét háromszereplőssé válik magyar mobilinfrastruktúra-szegmens, éjféltől leállnak ugyanis a DIGIMobil szolgáltatás bázisállomásai - írja a HWSW.
Az OTP Bank netes és mobilos szolgáltatásai sem voltak elérhetők szombat reggel. A leállást a pénzintézet közleménye szerint egy külföldről indított túlterheléses támadás okozta.
A CIB Bank egyes szolgáltatásai nem vagy csak korlátozottan lesznek elérhetőek szerdán este 10-től csütörtökön hajnali 1-ig az informatikai rendszer fejlesztése miatt - közölte a pénzintézet a honlapján.
Az OTP Bank arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy fejlesztési okokból 2023. április 15-én 0 órától 2023. április 16-án 24 óráig, az értékpapír szolgáltatásokhoz kapcsolódó funkciók nem lesznek elérhetőek - írja a Pénzcentrum.
Radioaktív víz szivárgott ki nagy mennyiségben az amerikai Monticello atomerőműből. Biztonsági intézkedésekre volt szükség.
Sztrájk nehezíti a közlekedést hétfőn négy németországi nemzetközi repülőtéren, Berlinben, Brémában, Hamburgban és Hannoverben.
A K&H bank arról tájékoztat a honlapján, hogy hálózati hiba miatt nem elérhetőek az e-csatornái és az internetes fizetési szolgáltatásaiban is fennakadás tapasztalható. Azt írják, a hiba elhárítása folyamatban van.
Az Electrolux 2024 januártól nem folytatja tovább a hűtőszekrények gyártását nyíregyházi gyárában a lényegesen megváltozott üzleti környezet és alacsony kereslet miatt - olvasható a cég közleményében. A gyár 650 főt foglalkoztat.
Az Államkincstár tájékoztatása szerint két felületét sem tudják elérni jelenleg az ügyfelek.
Több mint 80 ember volt a fedélzeten.
Izgalmas napunk van.
Hetek óta nem láttunk ilyen durva mozgásokat.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról percről percre.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.