Több mint 3000 család igényelte már az otthonfelújítási támogatást, ebből több mint 1000 család már meg is kapta – közölte Facebook-videójában Novák Katalin családügyi miniszter.
Novák Katalin miniszter pénteki bejelentésének megfelelően megérkeztek a hétvégén az első lényeges változások a január 1-jén elindított otthonfelújítási támogatás és a február 1-jén debütált kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön szabályaiban. A talán legtöbbeket érintő változás az, hogy mégsem kell az otthonfelújítási hitel folyósítását követő egy éven belül „lezavarni” a felújítást. Jelentős módosítások lépnek hatályba április 21-én, szerdán a felújítási támogatás mellett a CSOK egyes szabályaiban is, ezekre is kitérünk cikkünkben.
A koronavírus-járvány enyhülése után a legtöbben utazásra, nyaralásra költenének, a BÁV Zálog szerdai közleménye szerint ugyanis a válaszadók 36 százaléka erre fordítana komolyabb pénzt. A nyaralástól alig maradnak el a lakásfelújításban gondolkodók, ezt 34 százalék említette a tervezett nagyobb összegű kiadások között.
A január elsejével bevezetett otthonfelújítási támogatás komoly lendületet adhat a következő években a családok lakásfelújítási, korszerűsítési kedvének. Ezért is fontos felhívni a családok figyelmét a felújítások lakásbiztosításokat érintő vonatkozásaira is, nehogy nem várt helyzettel szembesüljenek egy káreseményt követően – figyelmeztet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége.
A Portfolio becslései szerint már több mint 10 milliárd forint összegben igényelték a fix 3%-os kamatozású otthonfelújítási hitelt annál a kilenc hitelintézetnél, amely február 1-je óta bevezette termékkínálatába a kölcsönt. A járványügyi korlátozások idején is népszerű a hitel, a piac akár az évi 100-200 milliárd forintos kihelyezést is elérheti, így akár minden ötödik lakáshitel felújításra mehet. Az egyes bankok beszámolói alapján a hitelfelvevők nagy része kihasználja a maximális, 6 milliós összeget és a 10 éves futamidőt, a legnagyobb nehézséget pedig a számlákkal kapcsolatos ügyintézés mellett a tb-igazolás beszerzése jelenti számukra. Cikkünkben azt is összefoglaljuk, milyen költségekkel kalkulálhatnak a hitelfelvevők.
Az állami támogatás igénybevételével lakásfelújítást tervezők 41 százaléka önerőből, 31 százaléka pedig hitelből teremti elő a munkák elvégzéséhez szükséges pénzt, 28 százalék viszont még nem döntött a finanszírozásról. A legtipikusabb tervezett hitelösszeg 1,5-2 millió forint között mozog - mutatja az OTP Bank és a Groupama Biztosító megbízásából készített országos kutatás eredménye.
Alig telt el másfél év azóta, hogy bevezette a kormány, máris mintegy 120 ezer fiatal házaspár vette igénybe a babaváró hitelt. Minden idők egyik legsikeresebb pénzügyi termékeként az összes lakossági banki tartozás 13,5 százalékát most már ez a kamatmentes hiteltípus teszi ki. Bár a babát várók abszolút kedvencéről van szó, hiszen számukra sokkal jobbak a feltételei a lakáshitelekénél és a személyi kölcsönökénél is, a kutatások szerint kétharmad részben mégsem kiszorító, hanem addicionális hatása volt a terméknek a hitelpiacra. Megnéztük, hogy áll most a babaváró hitel.
Megugrott a kereslet az építkezésekhez és a felújításokhoz szükséges alapanyagokra. Szarka László, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: az otthonteremtési programban visszaköszönnek javaslataik, amelyek a gazdaság fellendítése mellett a piacot is fehérítik.
Kamattámogatott otthonfelújítási hitelek és fogyasztóbarát személyi kölcsönök széles palettájáról válogathatnak most már azok, akik lakásfelújításra vagy más célra szeretnének néhány millió forinthoz jutni. A Budapest Bank az otthonfelújítási, a Cofidis pedig a fogyasztóbarát személyi hitelek piacán jelent meg nemrég új szereplőként, miközben a CIB Bank saját szabad felhasználású jelzáloghitelét, a Sberbank pedig személyi kölcsönét kínálja az otthonfelújítási kölcsön alternatívájaként. Az elmúlt napok négy nagy újdonságát mutatjuk most be, a teljes kínálat személyre szabott megismeréséhez pedig a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.
Nincs jele annak, hogy a magyar családok lemondtak volna gyermekvállalási tervükről, amelynek alapján CSOK-ot vagy babaváró támogatást igényeltek, így esetükben attól sem kell tartani, hogy segítségre szorulnának majd a támogatások visszafizetésében - mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a Világgazdaságnak.
Rengeteg érdeklődő van az otthonfelújítási támogatás iránt, ezért egy újabb csokorra való kérdést válaszolt meg friss Facebook-videójában a családügyi miniszter.
2021. január 1-je óta akár 3 millió forintot is felvehetnek az államtól otthonfelújítási támogatás formájában mindazok, akik saját tulajdonú ingatlanukban 25 év alatti gyermeket nevelnek, és felújítják a lakásukat. Legutóbbi cikkünkben az igénylés feltételeit foglaltuk össze, most pedig a legfontosabb buktatókat vesszük sorra.
Január elsejétől életbe léptek az új otthonteremtési támogatások. A rendszer nagyon összetett, így érdemes több dologra is odafigyelni, hogy mindenki maximálisan kihasználhassa a neki szóló előnyöket. Az újHÁZ Centrum összegyűjtötte, hogy mik azok a részletek, amiket mindenképpen érdemes figyelembe venni.
2021. január 1-je óta akár 3 millió forintot is felvehetnek az államtól otthonfelújítási támogatás formájában mindazok, akik saját tulajdonú ingatlanukban 25 év alatti gyermeket nevelnek, és felújítják a lakásukat. A Portfolio számos alkalommal foglalkozott már a támogatással, ebben a cikkünkben összefoglaljuk a feltételeket.
Az Otthon-felújítási program – 50% önerő megléte esetén – akár 3 millió forint vissza nem térítendő állami támogatás elérését teszi lehetővé és az önerőt akár hitelfelvétellel is ki lehet váltani. A GKI és a Masterplast közös felmérése arra kereste a választ, hogy ez a lehetőség várhatóan milyen konkrét feladatok elvégeztetésére sarkallja a programban részt venni szándékozókat. A megkérdezettek harmada a belső tereket és a fürdőszobát újíttatná fel, bő negyedük a fűtési rendszert korszerűsítetné, illetve nyílászárókat cseréltetne. A családi házban élők számára kiemelten fontos még a tető szigetelése, felújítása.
Kalkulátort tett közzé a napokban a Magyar Államkincstár a honlapján, amelynek segítségével bárki kiszámolhatja, bizonyos összegű anyagköltség és vállalkozói díj mellett mekkora összegű otthonfelújítási támogatásra jogosult.
Megrohanták a kormányhivatalokat a januártól életbe lépő otthonteremtési és felújítási támogatások miatt az érdeklődők, azonban a tervezést nem érdemes elkapkodni: ma már sok megoldás közül lehet választani, ha egy otthon energiahatékonysági fejlesztésének lehetőségeit vizsgáljuk. Az otthonfelújítási támogatást klíma és hőszivattyú beszerzésére és telepítésére is fel lehet használni, azt azonban kevesen tudják, hogy míg a klímák hűtés mellett fűtésre is kiválóan alkalmasak, a levegő-víz hőszivattyúkkal a hűtés-fűtésen túl használati meleg vizet is elő lehet állítani.
Az idén januárban hatályba lépett otthon-felújítási program sokak érdeklődését kiváltotta: a háztartások 7 százaléka - a teljes magyar lakosságra vetítve 290 ezer család - biztosan szeretne lakásfelújításhoz és korszerűsítéshez kapcsolódó állami támogatást felvenni a következő két évben - derül ki a GKI és a Masterplast közös januári lakáspiaci felméréséből.