külügyminisztérium

Koronavírus: akár egész Magyarország kockázatos besorolást kaphat a németektől, Budapest az egyik legfertőzöttebb európai főváros

Koronavírus: akár egész Magyarország kockázatos besorolást kaphat a németektől, Budapest az egyik legfertőzöttebb európai főváros

Két héttel azután, hogy meghaladta Budapesten, illetve Győr-Moson-Sopron megyében a német járványügy számára kritikus határértéket a fertőzöttek száma, rögtön rákerültek a kockázatos besorolású térségek listájára. Ebből a német reakcióidőből, illetve a legfrissebb magyar járványterjedési adatokból kiindulva sajnos pár héten belül akár egész Magyarország is kockázatos besorolásúvá válhat a németeknél, de legalábbis Csongrád-Csanád, Pest, Fejér, Vas és Komárom-Esztergom megyék tényleg a veszélyzónában vannak ebből a szempontból. Közben már most is elmondható az a nyugtalanító tény, hogy az egész Európai Unióban Budapesten terjed a hatodik leggyorsabban a koronavírus-járvány.

Szijjártó Péter Donald Trump meghívására Washingtonba megy tárgyalni

Donald Trump amerikai elnök meghívására, egyedüli európai uniós miniszterként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok, valamint Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján kedden a Fehér Házban. Az esemény alkalmával kétoldalú tárgyalásokat is folytat Washingtonban.

Megszólalt Kína: az Egyesült Államok függővé vált

Megszólalt Kína: az Egyesült Államok függővé vált

Azzal vádolja a kínai külügyminisztérium az Egyesült Államokat, hogy „önző unilateralizmusba” kezdtek és „függői lettek annak,” hogy az összes nemzetközi egyezményt és szervezetet elhagyják – írja a CNBC.

Áldatlan állapotok a reptereken és törölt járatok - Olvasóink beszámolói a nemzetközi helyzetről

Áldatlan állapotok a reptereken és törölt járatok - Olvasóink beszámolói a nemzetközi helyzetről

Sorra kapjuk a leveleket azoktól a kint rekedt magyaroktól, akiknek kétségessé vált a hazajutásuk a járattörlések és az országok bezárkózása miatt. Némelyikük inkább el sem indul, van aki a reptéri állapotokra panaszkodik és olyanok is, akiket busszal hozott haza a konzulátus egy szomszédos országból. Akinek még nem oldódott meg a hazajutása, annak mindenképpen javasoljuk, hogy keresse fel az adott országban működő konzulátust, hogy tudjanak a kint tartózkodásáról.

Itt a Külügyminisztérium és a kecskeméti Mercedes-gyár hivatalos reakciója!

Az érintettek egymás után cáfolják a Handelsblatt értesülését, amely szerint a BMW-nél és a Daimlernél tervezett megszorítások a magyarországi gyártókapacitásaik bővítésére, kiépítésére is kedvezőtlenül hathatnak majd. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint a BMW-beruházás a megfelelő ütemben zajlik, míg a Mercedes továbbra is elkötelezett Magyarország mellett. Ez utóbbi kijelentést erősíti a kecskeméti Mercedes-gyár kommunikációs igazgatójának reakciója is.

Máris távozik az amerikai nagykövet?

Magyarország amerikai nagykövete egészségi állapotára hivatkozva kéri Donald Trump amerikai elnököt, hogy mentse fel nagyköveti posztjáról - értesült washingtoni forrásokból a Hírklikk.

Kötvénykibocsátásra készül az Eximbank

Az Eximbank visszafizetendő források bevonását tervezi a magyar jog alatti, akár több belföldi nyilvános kötvény forgalomba hozatala útján - közölte a társaság.

Figyelmezteti a magyar turistákat a külügy

Figyelmezteti a magyar turistákat a külügy

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke szerint a biztonsági helyzet az elmúlt évtizedekhez képest most a legrosszabb Európában, a tárca ezért ismételten fokozott körültekintést kér mindenkitől, aki külföldre utazik, és javasolja a regisztrációt a konzuli szolgálat honlapján.

A külügy bekérette az amerikai és a német ideiglenes ügyvivőt

Altusz Kristóf helyettes államtitkár bekérette szerdára a budapesti amerikai és német nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét a felsőoktatási törvény ügyében - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden az MTI-vel.

Az amerikai külügy óva inti a magyar kormányt a CEU piszkálásától

Az amerikai külügyminisztérium aggodalmát fejezte ki a Magyarországon működő külföldi egyetemeket sújtó törvénytervezettel kapcsolatban. Mint írják: ha a magyar kormány elfogadja a törvényt, az negatívan érintené a CEU-t Budapesten, vagy akár az intézmény bezárásához is vezethet.

Hamarosan közvetlenül repülhetünk Tunéziába

Közvetlen légijárat megindításáról tárgyalt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hétfőn Tunéziában.

Biztató híreket kapott Szijjártó Péter

Fontos találkozóra került sor hétfőn Dunaújvárosban: Szijjártó Péter ugyanis a nagyolvasztó átadó ünnepségének színfalai mögött találkozott a Vnyesekonombank orosz illetékeseivel. A tárgyalást nem verték nagy dobra, de mi rákérdeztünk a külügyminisztériumnál. Megérkezett a válasz!

Még a becsültnél is több pénzt tartott a külügy cége a Quaestorban

Azt már a Quaestor-csőd elején tudni lehetett, hogy a cég bedőlése napján a Külügyminisztérium háttérintézménye, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (NMKH) 3,8 milliárd forintot utaltatott ki a brókercégénél vezetett számlájáról. A 444.hu információi szerint azonban a kereskedőház ennél jóval többet, összesen 9,4 milliárd forintot is tartott a Quaestornál még 2013-ban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.