A magyar könyvelők 72%-a nem elégedett a munkája anyagi ellentételezésével, holott háromnegyedük arra is hajlandó, hogy munkaidőn túl is az ügyfelek rendelkezésére álljon - derül ki a Számlázz.hu felméréséből. Majdnem minden negyedik könyvelő 10-12 órát dolgozik naponta, az online kutatásból az is kiderült, hogy bíznak a digitalizációban
Üzemszünet áll fenn a KSH ügyfélkapus adatbeküldése kapcsán, napok óta - derül ki a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének közleményéből. Közben már a KSH is reagált a hírre.
Egyesül a WTS Klient és a Finacont: a magyar számviteli és adótanácsadói piac két meghatározó szereplője június közepétől közösen folytatja tevékenységét. A két vállalat egyesítésével a piac egyik legnagyobb szereplőjévé válik a jövőben WTS Klient néven tovább működő vállalkozás. Az 1998-ban, magyar magánszemélyek által alapított könyvelőiroda, a Klient 2004-ben hozta létre adótanácsadói üzletágát, és 2013-ban csatlakozott a világ egyik vezető adó- és pénzügyi tanácsadó hálózatához, a WTS Globalhoz. A cég a 2022-es adatok szerint időközben egy 130 főt foglalkoztató, több mint kétmilliárd forint éves árbevételű társasággá nőtte ki magát. A 2002-ben szintén magyar magánszemélyek által alapított Finacont fejlődése hasonló méretű cég létrejöttét eredményezte. A vállalat 2022-es árbevétele megközelítette az 1,7 milliárd forintot, alkalmazottainak száma pedig meghaladta a 140 főt.
A Portfolio a fúzió részleteiről, a magyar adótanácsadói, könyvelői piacról és a régiós helyzetről is kérdezte Lambert Zoltánt, a WTS Klient ügyvezető partnerét és Pintér Györgyöt, a Finacont ügyvezető partnerét.
A Deloitte 1200 amerikai munkahelyet szüntet meg a vállalat növekedésének mérséklődése miatt.
Jelentősen megkönnyíti a könyvelők dolgát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóhatóság (NAV) azzal, hogy hétfőtől letölthetők az online pénztárgépek adatai - közölte az adóhatóság honlapján.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint a NAV hétfőn szándékosan és jogellenesen lekapcsolta az elektronikus úton való meghatalmazásra szolgáló felületén az új meghatalmazás létrehozására szolgáló funkciót az EBEV oldalán. A szervezet szerint ezzel az adóhatóság tudatosan jogszabálysértést követett el.
A Portfolio Csoport Magyarország vezető internetes gazdasági hír- és adatszolgáltatója és szakmai rendezvények szervezője, könyvelő munkakörbe keres új kollégát. A csoporthoz tartoznak a Portfolio, a Pénzcentrum, az Agrárszektor valamint a HelloVidék oldalak.
A jogszabályváltozást követően szeptember 7. és 9. között végzett felmérést a Billingo arról, hogyan élték meg és mit tapasztaltak a felhasználóik a kata-váltással kapcsolatban. A kérdőívet 2 nap alatt több mint 6000 kisvállalkozó és könyvelő töltötte ki. A válaszokból jól látszik, hogy sokaknak okozott fejtörést az elmúlt 2 hónap.
Az üzembentartói szó miatt súlyos ellentmondás maradt az üzemanyagár-rendeletben, ráadásul az ütközik a kormányzati közlésekben szereplő "magántulajdonú" kifejezéssel - véli a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete.
Az Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) is szeretné kielemezni a katás adatokat – írja a szervezet közleményében. Azokra az adatokra gondolnak, melyekre Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hivatkozott, amikor szerintük adócsalónak minősítette a katások egy részét.
Bank, számlázó- és könyvelőprogram hármasa kell ahhoz, hogy az autokassza szolgáltatás a számlakiállítástól a könyvelésig egyszerűsítse az adminisztrációs folyamatokat. Ha azonban a banki tranzakciók és a számlák automatikus összepárosítása megvalósul, akkor nemcsak a vállalkozók, de a könyvelők is tengernyi sziszifuszi munkától szabadulhatnak meg. Így több energiájuk marad a tényleges tanácsadásra, amellyel a vállalkozók is jól járnak. Nem véletlen, hogy azoknál a bankoknál, amelyek lehetővé teszik a szolgáltatás feltételeit, egyre nagyobb számban aktiválják azt az ügyfelek.
Folyamatosak az automatizációs törekvések a magyar kisvállalatoknál, ami alól a pénzügyi digitalizáció területe sem kivétel – vélik a Számlázz.hu szakértői. Tapasztalataik szerint a legtöbb kis cégnek vannak folyamatai, amelyeket már automatizált és vannak folyamatai, amelyeket most automatizál, hiszen ezek által tudják hatékonnyá és átláthatóvá tenni a működést, ami sokak számára létkérdés. A céljuk, hogy a meglévő digitális automatizmusokat összekössék, azok hatékonyan működjenek együtt, és újabb egyszerű, de hasznos automatizmusokat indítsanak be.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) indulatos hangvételű levélben szólította fel az „illetékeseket”, hogy halasszák el a céges beszámolók és a társasági adó bevallásának határidejét.
A Minősített Könyvelők Egyesülete levélben kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hosszabbítsa meg a gazdálkodó szervezetek beszámolási kötelezettségének határidejét.
Az MFB csoporthoz tartozó Hiventures két portfolió cége, az SDSYS és a TrustChain összeállt, hogy közösen nyújtsanak megoldást a vállalati dokumentumok – szerződések, számlák vagy teljesítési igazolások – digitális feldolgozására, így mostantól ezek, egy gyorsan bevezethető, egylépcsős fejlesztés keretén belül egy platformon válhatnak elérhetővé.
Míg a hivatalos kommunikáció szerint azzal, hogy jövőre már a NAV készíti el a cégek áfa bevallási tervezetét, csökkenni fog az adminisztráció, addig az Adótanácsadók Egyesületének elnöke ennek ellenkezőjét hangsúlyozza a csütörtöki közleményében.
Intenzív szakaszában van a háború.
Cáfolták az állításokat.
Régóta Németországban élt.
Kevés részletet osztottak meg.
Német katonák mehetnek akár Ukrajnába is.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?