Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint új platformot hoznak létre Kínában a bankok számára, hogy ezzel könnyítsék meg hitelköveteléseik befektetők számára történő értékesítését és a hitelek értékpapírosítását - számolt be a Reuters.
A legfrissebb statisztikákból kiderült, hogy júliusban ismét növekedett a kínai személyautók értékesítésének a száma. Ugyanakkor több elemző is felhívja arra a figyelmet, hogy a növekedésben az is nagy szerepet játszik, hogy a vezető autógyártók gyakran egymást túllicitálva jelentős kedvezményeket adnak vásárlóiknak, ez viszont nem tartható fenn sokáig - írja a Bloomberg.
Nagyszabású bejelentést tett a kínai kiskereskedelmi vállalat, a China Resources Enterprise (CRE), melynek értelmében a Tescoval közös vállalakozásba kezdhetnek Kínában. Az együttműködés mindkét társaságnak előnyös, a Tesco megszerzi a kínai partner helyi piaci ismereteit, a fogyasztói szokásokkal kapcsolatos tapasztalatait, valamint Kínában és Hongkongban kiépített infrastruktúráját, míg a CRE a Tesco nemzetközi beszállítói kapcsolatrendszeréből profitálhat - írja a CNBC.
Tőzsdére készül Kína egyik legnagyobb befektetési bankja, a China International Capital Corporation (CICC), hogy részvénykibocsátással jusson friss tőkéhez - írja a Financial Times.
Júliusban 9,7 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene Kínában, ami február óta a legjobb teljesítménynek számít. Tekintettel arra, hogy az elemzők 9 százalékos növekedést vártak, az adatközlés kisebb meglepetést okozott. Napvilágot láttak a friss kiskereskedelmi és inflációs statisztikák is.
Júliusban jelentősen csökkent a külkereskedelmi hiány Kínában. Az export sokkal gyorsabban nőtt a vártnál, az import viszont csökkent a várt emelkedés helyett. A tőzsdeindexek emelkedéssel reagáltak.
A Wal-Mart vételi ajánlatot tehet ázsiai leggazdagabb emberének tulajdonában álló üzletláncra, a ParknShopra. A híreszteléseket az amerikai kiskereskedelmi üzletlánc nem kívánta kommentálni, de az biztos, hogy a kínai vállalat megvásárlása egybevágna a Wal-Mart növekedési terveivel az ázsiai országban - írja a Yahoo! Finance.
Minden korábbinál nehezebb munkaerő-piaci helyzettel kénytelenek szembesülni a kínai pályakezdő fiatalok, az elhelyezkedés csaknem a felüknek gondot okozhat az idén.
A kínai gazdaság két negyedéves lassulását követően ma a stabilizálódás jeleit látjuk. Erre utalnak ugyanis a legfrissebb feldolgozóipari és szolgáltatóipari indexek növekedései, illetve a javuló üzleti várakozások. A mai HSBC szolgáltatóipari beszerzési menedzser index az előző havi értékén 51,3 ponton áll júliusban, ami a szektor bővülését jelzi.
A mi térségünkben (EEMEA) eddig is Dél-Afrika és Magyarország gazdasági kilátásai miatt aggódtak leginkább a Nomura londoni stratégái és miután számításokat végeztek arra, hogy milyen hatásokkal járna egy durva kínai gazdasági lassulás, ezek az aggodalmaik még inkább felerősödtek - hívják fel a figyelmet a minap közzétett elemzésükben. A bank londoni szakértői 2014-re egyébként is az aktuális piaci konszenzusnál (1,4%) jóval alacsonyabb magyar GDP-növekedéssel kalkulálnak (0,7%), de ha figyelembe veszik a durva kínai lassulás hatásait, akkor számításaik szerint ennél 0,7%-ponttal alacsonyabb lehet a növekedés, azaz lényegében stagnálna jövőre a magyar gazdaság. Mindez további "lökést" adhat a magyar jegybanki kamatcsökkentési sorozat folytatására és a Nomura szerint az is elképzelhető, hogy a 2014-es választások után a kormány rögtön további unortodox lépéseket jelent be, hogy a növekedést minden áron élénkíteni tudja. Az elemzés arra is rámutat, hogy a térségünk két nagyobb gazdasága: Lengyelország, illetve Törökország viszonylag korlátozott negatív hatásokkal nézne szembe egy jelentős kínai lassulás esetén és ugyanez lenne igaz az Egyesült Államok, illetve az eurózóna esetén is.
Továbbra is nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy valójában merre tart a kínai feldolgozóipar. A hivatalos (kormányzati) index szerint folyamatosan javulnak, az HSBC indexe szerint viszont folyamatosan romlanak a kilátások.
A négyezer milliárd jüant is meghaladja a globális felmelegedés ellensúlyozására fordított összegek nagysága Kínában a jelenlegi ötéves terv időszaka alatt - hangzott el egy kínai szakmai fórumon.
Megszületett a megállapodás az Európai Unió és Kína között a kínai napelemeket terhelő vámokról. A befektetők láthatóan örülnek az Európai Bizottság illetve a Kínai Kereskedelmi Kamara által még jóváhagyásra váró egyezségnek, ugyanis a kínai gyártók részvényei szárnyra kaptak.
A kínai kormányzat, Li Keqiang miniszterelnök vezetésével elrendelte az önkormányzatok adósságának átvizsgálását az ország teljes területén. A kínai vezetés a növekedésre és pénzügyi stabilitásra leselkedő veszélyeket kívánja feltárni - áll a kínai számvevőszék tegnapi közleményében.
Tavaly 10,6%-os hozamot ért el a kínai állami vagyonalap globális portfóliója, a napokban ismertetett beszámoló szerint a magas részvénykitettség megtette a hatását, főként az amerikai papírok hoztak sokat a konyhára. A közzétett anyagból kiderült, hogy a tőzsdén forgó papírok mellett szívesen fektet a vagyonkezelő tőzsdén kívüli társaságokba vagy éppen abszolút hozamú stratégiát követő konstrukciókba - írja a MarketWatch.
Megindult a gázszállítás vasárnap a Mianmar-Kína gázvezetéken, amelynek építését a mianmari lakosság erőteljes ellenállása kísérte - jelentette a kínai állami média.
A kínai napelemgyártók a jövőben is megtarthatják meghatározó részesedésüket az európai piacon, miközben Európában új piaci egyensúly alakul ki fenntartható árakon - így értékelik Pekingben és Brüsszelben annak a tárgyalássorozatnak az eredményét, amely a hétvégén tett pontot a hónapok óta kereskedelmi háborúval fenyegető vitára.
A kínai kormány jóváhagyta azt az ötéves, 277 milliárd dolláros tervet, amelyet a környezetvédelmi tárca illetékesei dolgoztak ki Észak-Kína levegőminőségének javítására - írta a China Daily című napilap csütörtökön.
Ötéves tilalmat hirdettek meg az új kormányzati épületek építésére a takarékosság jegyében és az elburjánzó, visszaélésgyanús költekezés megállításának érdekében Kínában. A legfelsőbb kínai párt- és kormányszervek közös utasítását szerdán ismertette az állami média - adta hírül az MTI.
Folyamatosan romlanak a kínai feldolgozóipari kilátásai. Az HSBC feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke 11 havi mélypontra került júliusban. A vállalatok különösen pesszimisták az értékesítési kilátásokat illetően.