kína

Kína is aggódik Észak-Korea keménykedése miatt

Kína is aggódik Észak-Korea keménykedése miatt

Kína koreai ügyekért felelős megbízottja elmondta, Pekinget aggasztja a Koreai-félszigeten kialakult feszült helyzet. A megbízott a héten a dél-koreai fővárosba érkezett tárgyalásra – írja a Reuters.

Két ország is elutasította a katonai erő használatát Ukrajnában

Két ország is elutasította a katonai erő használatát Ukrajnában

Japán és Vietnám egyetért abban, hogy tiszteletben kell tartani a nemzetközi jog előírásait és elutasítja a katonai erő használatát Ukrajnában - jelentette ki vasárnap Kisida Fumio japán miniszterelnök a vietnámi hivatali partnerével, Pham Minh Chinhhel folytatott megbeszélését követően.

Enyhül a kínai Covid-vasszigor Hongkongban

Enyhül a kínai Covid-vasszigor Hongkongban

A világ egyik legelszigeteltebb helyévé vált Hongkong az utóbbi hetekben azzal, hogy Kína a zéró-Covid politikája miatt gyakorlatilag az egész várost lezárta. Most azonban némi enyhítést jelentettek b, ez főként az utazási és teherszállítási területeket érinti – számol be a hírről a Reuters.

A kínai vezetés előre menekül a gazdasági problémák közepette

A kínai vezetés előre menekül a gazdasági problémák közepette

Kína fokozni fogja az infrastrukturális beruházásait, hogy támogassa a belföldi keresletet, és támogassa a gazdasági növekedést - idézi az állami TV egy Hszi Csinping elnök által vezetett gazdaságpolitikai értekezlet fő konklúzióját.

Jeff Bezos is beleszólt a Twitter-sztoriba, de aztán gyorsan meggondolta magát

Jeff Bezos is beleszólt a Twitter-sztoriba, de aztán gyorsan meggondolta magát

Mint ismeretes, a tőzsdei vállalatok történetének eddigi legnagyobb hitellel történő kivásárlásán keresztül megvásárolja a Twittert Elon Musk mintegy 44 milliárd dollárért, a bejelentés nagy port kavart befektetői körökben, sok mindenkinek megvan a véleménye a történetről - igaz ez a világ második leggazdagabb emberére, Jeff Bezosra is.

Félhet Kína? - Két riválisa közeledne egymáshoz

Félhet Kína? - Két riválisa közeledne egymáshoz

Japán és Dél-Korea kapcsolatainak rendezését sürgette kedden a japán miniszterelnök egy Tokióba látogató szöuli delegáció előtt, amely Jun Szok Jol leendő dél-koreai államfőt képviselte.

Nagyot zuhant ma az autóiparban használt fontos nyersanyag ára

Nagyot zuhant ma az autóiparban használt fontos nyersanyag ára

A palládium ára hétfőn közel 13%-ot esett, mivel a kínai Covid-zárlatok bizonytalanná teszik az autóiparban használt fém iránti keresleti kilátásokat, és az amerikai kamatemelések is aggasztják a befektetőket.

Pánikvásárlás, üres polcok, kígyózó sorok a boltok előtt Kína fővárosában

Pánikvásárlás, üres polcok, kígyózó sorok a boltok előtt Kína fővárosában

Pekingben pánikvásárlás zajlik, sorok kígyóznak a boltok előtt, a polcokon gyakori a cikkhiány, mivel a helyi Covid-19-es esetek száma növekszik, és a lakosok a sanghaji típusú lezárásra készülnek. Kína kitart a zéró tolerancia típusú koronavírus-védekezés mellett, szombaton és vasárnap mindössze 41 megbetegedést jelentettek a kínai fővárosból, de a város egészségügyi szakértői "súlyosnak" nevezték a helyzetet.

Kína próbálja menteni a menthetőt, nem sok sikerrel - teljesen feladják az eddigi stratégiát?

Kína próbálja menteni a menthetőt, nem sok sikerrel - teljesen feladják az eddigi stratégiát?

A külföldi vállalatok a többhetes sanghaji zárlatok után nehezen tudják visszahozni a dolgozókat a gyárakba, hiába próbálkozik a kínai vezetés úgynevezett zártkörű üzemek létrehozásával. Az ország a világjárvány kezdete óta a legsúlyosabb Covid-járvány kitörésével küzd - írja a CNBC. A helyszíni beszámolókból úgy tűnik, hogy bár a kínai vezetés ösztönzi a vállalatok termelésének újranyitását, a regionális szabályok miatt ez ott sem lehetséges, ahol egyébként az új szabályok szerinti feltételek ezt biztosítanák. A régiós kormányzatokat néhol már a központi vezetés figyelmezteti, hogy lazítsanak a korlátozásokon.

Tévesen Tajvan elleni kínai invázióról adott hírt egy helyi tévécsatorna, a vezetők lemondtak

Tévesen Tajvan elleni kínai invázióról adott hírt egy helyi tévécsatorna, a vezetők lemondtak

Lemondott pénteken a CTS nevű tajvani hírcsatorna vezetője, Csen Ja-ling, valamint a csatornát üzemeltető közszolgálati Taiwan Broadcasting System (TBS) igazgatótanácsának elnöke, Csen Jü-csju, miután a héten a CTS főcímei között tévedésből Tajvan elleni kínai invázióról és nem létező természeti katasztrófákról szóló hírek jelentek meg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.