Zugló új vezetése csütörtökön megkezdi a parkolás újraszabályozását – írja az Infostart a kerület közlése alapján.
A veszélyhelyzet meghosszabbítására adhat felhatalmazást az Országgyűlés hétfőn, e heti háromnapos ülésének első napján.
Kamala Harris demokrata elnökjelölt Liz Cheney-vel, Wyoming állam egykori republikánus kongresszusi képviselőjével kampányolt csütörtökön a wisconsini Ripon kisvárosában. A konzervatív Cheney arra kérte az amerikai választókat, hogy a pártpolitika helyett az ország érdekét helyezzék előtérbe, mert Donald Trump szerinte alkalmatlan az elnökségre - írja a Hill.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön kiadta Dömötör Csabának az európai parlamenti (EP-) képviselőségről lemondó Győrffy Balázs mandátumát.
Öt településen rendeznek időközi önkormányzati választást vasárnap: Koppányszántón, Büssüben és Szijártóházán azért tartanak időközi polgármester-választást, mert a június 9-ei általános választáson szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végzett jelöltek között. Oroszlányban szintén szavazategyenlőség miatt, Újfehértón pedig a képviselő lemondása miatt kell egyéni választókerületi képviselőt választani.
Linda Sunt, aki New York állam jelenlegi és korábbi kormányzójának a hivatalában is tanácsadóként szolgált, kedden azon vád alapján vették őrizetbe a hatóságok, hogy a kínai kormány illegális ügynökeként Peking érdekeinek előmozdításához használta fel a pozícióit - írja az AP.
Mérlegeli az Egyesült Államok törvényhozása annak lehetőségét, hogy ismét felszerelik a B-52-es bombázókat nukleáris csapásmérő képességgel, már van egy részletes költségtervezet is a projekthez – írta meg a Defense News.
Novemberben újabb békekonferenciát szervez Ukrajna; Kijev ezúttal meg akarja hívni Oroszországot is az eseményre – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Kyiv Independent szerint.
Semmilyen mentális leépülés jelét nem látta Joe Biden amerikai elnökön Christopher Wray, az FBI igazgatója – ezt a vezető kongresszusi meghallgatásán jelentette ki.
Joe Biden amerikai elnök vasárnap bejelentette, hogy nem indul a 2024-es elnökválasztáson. A hírre azonnal reagáltak a republikánus politikusok, akik szerint Bidennek azonnal le kellene mondania jelenleg betöltött elnöki hivataláról is - számolt be a NBC.
Az Európai Parlament 63 képviselője levélben fordult az uniós intézmények vezetőihez, amelyben felszólították őket, hogy tegyenek meg mindent Magyarország tanácsi szavazati jogának felfüggesztése érdekében.
Joe Biden amerikai elnök tegnapi sajtótájékoztatója nem járt azzal, hogy csökkent volna azon párttársai száma, akik szerint jobban tenné a demokrata elnök, ha átadná a stafétát. A CBS News szerint a következő napokban akár több tucatnyian is csatlakozhatnak a Biden visszalépését kérők csoportjához.
A képviselőházi republikánusok által vezetett Felügyeleti Bizottság szerdán vallomástétel céljából beidézett három magas rangú fehér házi tisztviselőt Joe Biden amerikai elnök egészségügyi alkalmasságával kapcsolatban - derült ki az Axios által megszerzett levelekből.
Az Axios írta meg, hogy négy vezető képviselőházi demokrata is visszalépésre szólította fel Joe Biden amerikai elnököt annak a megbeszélésnek a keretében, amelyet Hakeem Jeffries, a demokraták képviselőházi vezetője hívott össze. Ezzel kilencre nőtt azon kongresszusi demokraták száma, akik szerint Biden jobban tenné, ha nem indulna újra az elnökségért.
Lloyd Doggett texasi demokrata képviselő kedden nyilvános levélben szólította fel Joe Biden amerikai elnököt, hogy a múlt heti elnökjelölti vitán nyújtott gyenge teljesítményét követően vonja ki magát a 2024-es versenyből. A képviselő nyílt levelében elismerte és méltatta azt általa tisztelt Biden sikereit, majd kiemelte, nem könnyelműen jutott erre a következtetésre.
Egyre csak dagad a politikusokat érintő fogadási botrány az Egyesült Királyságban. Philip Davies brit konzervatív politikus állítólag 8000 fontot, azaz mai árfolyamon számolva több mint 3 700 000 forintot tett fel arra, hogy elveszíti a 2005 óta birtokolt mandátumát a július 4-i parlamenti választáson - írja a BBC. Davies úgy nyilatkozott, "senkinek semmi köze" a fogadásához.
"Túl sokan közülük már hosszú ideje itt vannak."
Díjmentes, interaktív előadás
A Harvard professzorának cikke.
Nagy István agrárminiszter a Portfolio Checklist vendége volt.
Hegedüs Éva Gránit-vezér a Portfolio Business podcast vendége volt.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.