kár

Súlyos kiadással szembesülhet az, aki nem figyel erre a lakásbiztosításnál

Súlyos kiadással szembesülhet az, aki nem figyel erre a lakásbiztosításnál

Bizonyára minden biztosítással rendelkező lakástulajdonos számára fontos az, hogy amikor az otthonában kár történik, a biztosító teljesen kifizesse azt. Azt már azonban kevesebben tudják, hogy ez az ügyfelen is múlik: az alulbiztosítottság miatt könnyen lehet, hogy a költségnek csak egy részét kapjuk vissza.

Százezreket érintő információ jelent meg a rezsikorrekcióról - Sokaknak nagy csalódást fog okozni

Százezreket érintő információ jelent meg a rezsikorrekcióról - Sokaknak nagy csalódást fog okozni

Jámbor András országgyűlési képviselő augusztus elején írásbeli kérdésekkel fordult Palkovics László technológiai és ipari miniszterhez az MVM feltöltőkártyás áramvásárlóinak ügyében, akiknek a cég augusztus óta nem rezsicsökkentett, hanem emelt áron adta el az áramot. A miniszter válaszából kiderült, hogy a rezsicsökkentés elszámolására kitalált szoftvert még fejlesztés alatt áll, a megkárosított ügyfeleket pedig utólag tervezik kárpótolni, amelyet igényelni kell, nem jár automatikusan.

Megjelent a rendkívüli hiteltörlesztési moratóriumról szóló rendelet

Megjelent a rendkívüli hiteltörlesztési moratóriumról szóló rendelet

2023 végéig lehet majd igénybe venni a törlesztési moratóriumot az agráriumban, hitelfelmondási moratóriumot is kapnak a gazdálkodók, az aszálykárokhoz pedig gyorsított biztosítói kifizetést ír elő a kormány. A július 31-ei bejelentés után esedékessé vált pénzügyi rendeletek az augusztus 8-ai Magyar Közlönyben meg is jelentek a szükséges formanyomtatványok tartalmával együtt.

Emberéletet követelt az európai tornádó

Emberéletet követelt az európai tornádó

Egy ember az életét vesztette, tízen megsérültek és több otthon megrongálódott a hollandiai Schouwen-Duiveland szigeten található tengerparti kisvároson átsöprő tornádó miatt - jelentette hétfőn a DutchNews hírportál.

Stagnál a kötelező biztosítások díja, pedig egyre nagyobbak a gépjárműkárok

Stagnál a kötelező biztosítások díja, pedig egyre nagyobbak a gépjárműkárok

Az idei első negyedévben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja 46 ezer forint volt, ami csak minimális mértékben tér el 2021 azonos időszakához képest – derült ki az MNB friss negyedéves KGFB-indexéből. A fővárosi átlagdíjak 5 százalékkal mérséklődtek, a fővároson kívül tapasztalt 3 százalékos növekedés ezt azonban szinte teljesen ellensúlyozta. A kárráfordítások eközben egy év alatt 20 százalékkal nőttek, így tovább zárult a díj-kár olló.

Elképesztő kárigény futott be a múlt héten a magyar biztosítókhoz

Elképesztő kárigény futott be a múlt héten a magyar biztosítókhoz

Elképesztő károkat okozott a január 30-i orkán Magyarországon. Egyetlen nap katasztrofális időjárása nyomán közel harmadannyi kárbejelentés futott be a biztosítókhoz, mint a tavalyi teljes – négy hónapos – viharszezonban. A kárösszeg is kirívónak ígérkezik, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Figyelmeztetést kaptak az autósok: horrorisztikus büntetést kell fizetnie, aki nem figyel a biztosítására

Figyelmeztetést kaptak az autósok: horrorisztikus büntetést kell fizetnie, aki nem figyel a biztosítására

Jövőre átlagosan hét százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható a mabisz.hu oldalon, áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményében.

Földrengés volt Horvátországban

Földrengés volt Horvátországban

Közepes erejű földrengés rázta meg keddre virradóra Horvátország középső részét, ugyanazt a térséget, ahol tavaly év végén nagyobb intenzitású, halálos áldozatokat is követelő földmozgás volt - közölte a helyi média.

Hétvégi viharok: százával érkeznek a bejelentések a magyar biztosítókhoz

Hétvégi viharok: százával érkeznek a bejelentések a magyar biztosítókhoz

Az országon hétvégén átvonuló vihar ezúttal is jelentős károkat okozott, a Groupama Biztosítóhoz például több mint 800 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, melyek összege majdnem eléri a félmilliárd forintot. A vihar elsősorban a fővárost, Komárom-Esztergom és Baranya megyét sújtotta, de az ország minden megyéjéből történt bejelentés. Ezek fele a két héttel ezelőtti esethez hasonlóan ismét a jégverés okozta károkhoz köthető.

Óriási károkat okozott a hétvégi jégverés

Óriási károkat okozott a hétvégi jégverés

A Groupama Biztosítóhoz a hétvégi vihar után, mely villámlás és többfelé tojás nagyságú jég kíséretében vonult át az országon, már most többszáz lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett. A vihar elsősorban a déli-délnyugati országrészeken pusztított, a biztosító a legtöbb kárbejelentést Baranya, Somogy és Bács-Kiskun megyékből fogadta. A bejelentések többsége jégeső miatt érkezett a társasághoz - közölte a biztosító.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a kormány legszebb ajándéka a családoknak: megérkezett az 58 + 37 millió!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.