A német statisztikai hivatal adatai szerint 2023-ban már
az összes németországi választópolgár 12 százaléka volt bevándorló hátterű, ami új rekordot jelent.
Tíz éve ez az arány még csak 9 százalékos volt.
Az adatok szerint tavaly mintegy 17,1 millió 18 éves és idősebb ember, vagyis a németországi felnőtt lakosság negyede (25 százaléka) rendelkezett bevándorló múlttal. Ezek 41 százaléka, vagyis 7,1 millió ember egyben német állampolgár is, vagyis van szavazati joga.
A statisztikai hivatal meghatározása szerint az rendelkezik bevándorló múlttal, aki vagy akinek mindkét szülője 1950 után vándorolt be a mai Németország területére.
Az első generációs bevándorlók (tehát a még nem Németországban születettek) 36 százaléka rendelkezik választójoggal. A két bevándorló szülővel rendelkező, de már Németországban született felnőttek 71 százaléka szavazhat.
Németországban február 23-án tartják az előrehozott parlamenti választásokat, miután Olaf Scholz kancellár elbukta a hétfői bizalmi szavazást a Bundestagban.
Címlapkép forrása: Krisztian Bocsi/Bloomberg via Getty Images