A kábítószerek hozzáférhetősége továbbra is magas Európában, a nagy hatáserősségű szintetikus anyagok, az új kábítószer-keverékek és a változó használati szokások egyre nagyobb veszélyt jelentenek - hívta fel a figyelmet az Európai Unió kábítószerekkel és kábítószer-függőséggel foglalkozó megfigyelőközpontja (EMCDDA) kedden közzétett jelentésében.
Jacques Mallard ellentengernagy szerint a francia haditengerészet a korábbi rendfenntartó feladatokról áttért az intenzív háborús készültségre, reagálva a növekvő globális fenyegetésekre és az agresszívabb nemzetközi viszonyokra - tudósított a Politico.
Az Európai Uniót jelentős kihívás elé állítja a szervezett bűnözés. Jól mutatja a helyzet súlyosságát, hogy több mint 800 bűnözői kör működik az EU-ban, ráadásul ezek nagy része legális üzleti hálók mögé bújik, és az sem töri meg őket, ha a vezetőiket bebörtönzik – derül ki az Europol új tanulmányának megállapításai Ylva Johansson, az EU belügyi biztosa.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai több mint 23 milliárd forint utcai értékű kokaint foglaltak le egy csepeli telephelyen – írja a police.hu.
Évek óta keresett magyar bűnözőket, egy többszörösen körözött 46 éves nőt és egy "évtizedes bűnügyi múlttal rendelkező" 36 éves férfit fogtak el a holland hatóságok; tartózkodási helyüket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) hevesi és jászsági nyomozókkal közösen derítette fel - közölte KR NNI szerdán a police.hu oldalon.
Csaknem három tonna kokaint foglalt le a spanyol rendőrség egy rozoga vitorláson, amely az Atlanti-óceánon hajózott - közölte pénteken az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).
Százötven kilogrammnyi marihuánát találtak egy kávéőrleményt szállító kamionban a letenyei határátkelőhelyen - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu oldalon.
Mintegy 480 milliárd forint értékű kábítószer piacra kerülését akadályozta meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A kolumbiai rendőrség letartóztatta Nicolas Petro elnök fiát egy olyan pénzmosási vizsgálatának részeként, amely a tavalyi elnökválasztási kampány során gyűjtött összegekre összpontosít - írja az ABC News.
Az ország történetében rekordmennyiségű, 3,2 tonnányi kokaint foglaltak le a hatóságok Új-Zéland felségvizein, a kábítószer a Csendes-óceán felszínén lebegett - jelentette be Andrew Coster rendőrfőnök szerdai wellingtoni sajtótájékoztatóján.
Kolumbia katonai műveletet indít a határtérségekben tevékenykedő illegális fegyveres csoportok felszámolására, s ehhez szomszédainak együttműködésére is számít - jelentette be hétfőn Alfonso Prada kolumbiai belügyminiszter.
Kiadták az Egyesült Államoknak csütörtökön Juan Orlando Hernández volt hondurasi elnököt, akit New Yorkban állítanak bíróság elé, mert a vád szerint 2004 és 2022 között 500 tonna kokain csempészésében vett részt.
A hondurasi rendőrség kedden őrizetbe vett Juan Orlando Hernandezt, az ország nemrég leköszönt elnökét, akit bilincsben és láncra verve vittek el otthonából, miután az Egyesült Államok drogvádak miatt kiadatási kérelmet nyújtott be ellene – írja a Reuters.
Nyolcvanhét millió forintot foglaltak le egy kábítószer-kereskedéssel foglalkozó párnál a rendőrök kedden Piliscsabán - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n. A budaörsi nyomozók és a Pest megyei felderítők hónapokon keresztül dolgoztak az ügyön, majd közös akcióban elfogták a pár két tagját.
Európának szánt, több mint két tonna kokaint foglaltak le a kolumbiai Cartagena kikötővárosában - közölte szombaton a latin-amerikai ország védelmi minisztériuma és rendőrsége. A drog árát mintegy 400 milliárd pesóra (33 milliárd forint) becsülik.
A koronavírus járvány hatásai a kábítószercsempészet módjait illetően is érezhetőek. Új útvonalak jelentek meg, elsősorban a tengeren történő szállítás formájában – írja a Politico.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
A piac már azt kezdte árazni, hogy nem alkalmazza a korlátozásokat.
Az amerikai chipgyártóóriás nem talál magára.
Az amerikai külügyminiszter is megerősítette, kell nekik a sziget.
Az Energiaügyi Minisztérium már monitorozza a helyzetet.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?