koronavírus

Szinte teljesen eltűntek az utasok a budapesti reptérről

Szinte teljesen eltűntek az utasok a budapesti reptérről

Csaknem teljesen leállt az utasforgalom április elején a budapesti reptéren, a húsvéti hétvégén mindössze 1283 utas fordult meg, szemben a tavalyi 190 ezerrel - derül ki a Budapest Airport közleményéből.

Még tárgyal a kormány a bankokkal az új hitelprogramokról

Még tárgyal a kormány a bankokkal az új hitelprogramokról

Többek között a garanciaprogramokról és a hitelezés ösztönzési lehetőségeiről folytatott megbeszélést Varga Mihály a Magyar Bankszövetség (MBSZ) elnökségével. A pénzügyminiszter a tárgyalást követően elmondta: a Bankszövetség üdvözöli a bejelentett gazdaságvédő, gazdaságélénkítő intézkedéseket, és az egyszeri pénzintézeti hozzájárulással kész részt vállalni a járvány elleni védekezés terheiből.

Koronavírus: összefog két gyógyszeripari óriás a vakcinafejlesztésben

Koronavírus: összefog két gyógyszeripari óriás a vakcinafejlesztésben

A Sanofi és a GSK bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot írtak alá, amelynek értelmében a két vállalat együttes erővel törekszik adjuváns Covid–19-vakcina kifejlesztésére. A tervek szerint 2020 második felében kezdődhetnek meg az első fázisú klinikai vizsgálatok és 2021 második felében kerülhet sor a vakcina forglomba hozatalára.

Két válság, eltérő sokkhatások: miben más a koronavírus?

Két válság, eltérő sokkhatások: miben más a koronavírus?

Alig több mint egy évtized leforgása alatt két globális válság is végigsöpört a világgazdaságon: a 2007-2008-ban kitört Nagy Pénzügy Válság néven (NPV) elhíresült krízis és a 2020-ban kitört koronavírus (COVID-19) járvány okozta gazdasági recesszió. Mindkettő globális krízisként jellemezhető, bár az utóbbi gazdasági hatásainak még csak a kezdetén vagyunk. Ez azonban elég ahhoz, hogy rávilágítsunk a különbségekre a kiváltó okok és gazdasági hatások között.

Koronavírus-válság: az EU jóváhagyta a 350 milliárd forintos magyar támogatási programot

Koronavírus-válság: az EU jóváhagyta a 350 milliárd forintos magyar támogatási programot

Az Európai Bizottság egy 350 milliárd forint (körülbelül 1 milliárd euró) összegű programot hagyott jóvá, amelynek célja, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggésben támogassa a magyar gazdaságot. A program keretében rendelkezésre álló támogatási intézkedések finanszírozása az uniós strukturális alapokból történik. A programot a Bizottság által 2020. március 19-én elfogadott és 2020. április 3-án módosított, állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret alapján hagyták jóvá.

Koronavírus: Ukrajnában gyorsuló ütemben terjed a fertőzés

Ukrajnában az elmúlt napokban folyamatosan gyorsuló ütemet mutat a koronavírusos fertőzés terjedése, péntekre, egy nap alatt már 501 új esetet igazoltak, ami újabb rekord. A fertőzöttek száma elérte a 4662-t, a halálos áldozatoké 9-cel 125-re nőtt - közölte az egészségügyi minisztérium.

Hétfőn újrakezdi a termelést a Volvo

Hétfőn megindítja a termelést a járványellenes intézkedések miatt leállított svédországi és belgiumi üzemeiben a Volvo Cars - jelentette be a kínai tulajdonban lévő svéd vállalat pénteken.

Koronavírus: kilóg a régióból a magyar halálozási ráta

Koronavírus: kilóg a régióból a magyar halálozási ráta

Ahogyan azt napról napra megjegyezzük, a magyar halálozási ráta régiós összevetésben igen magas. Mára 9% közelébe emelkedett a nyers halálozási ráta, ami továbbra is azt sejteti, hogy Magyarország nemzetközi összevetésben rendkívül alacsony hatékonysággal találja meg a fertőzötteket. Ilyen magas rátákat inkább azokban az országokban láthatunk, ahol az egészségügyi kapacitások túlterhelődnek a súlyos járványhelyzet miatt. Ezt mutatjuk be a térképünkön.

Milliárdos veszteségek és trükközés az alapokkal? Érdekes jelenség a magyar biztosítóknál

Milliárdos veszteségek és trükközés az alapokkal? Érdekes jelenség a magyar biztosítóknál

Bár az idei év eseményei a biztosítói eszközalapokat és a befektetési alapokat egyaránt megviselték, néhány szereplő kifejezetten gyengén teljesített a tőzsdei összeomlás viharában. A MoneyMoon legfrissebb adataiból kiderül, hogy akadtak olyan biztosítói eszközalapok, melyek a bikapiacon is gyengélkedtek, de a mostani összeomlásban még inkább leértékelődtek. Néhány portfólió az aktív kezelés ellenére konstans alulteljesítő, sőt, egyes eszközalapoknál az aktív elnevezés és a többletdíjak levonása ellenére semmilyen aktív vagyonkezelés nem történik. A MoneyMoon arra is rávilágít, hogy egyes esetekben a rosszul működő stop-loss / start-buy mechanizmusok tízmilliárdos veszteségeket okoznak a unit-linked biztosításokba fektető ügyfeleknek.

A koronavírus miatt figyelmeztette befektetőit a K&H anyabankja

A koronavírus-járvány miatti piaci folyamatokra hivatkozva egy 0,4 milliárd eurós negatív eredményt tételt jelzett előre május 14-én esedékes első negyedéves gyorsjelentéséhez a KBC. Jelezték: várható kockázati költségeikre egyelőre nem tudnak megbízható előrejelzést adni. A piac pozitívan fogadta az iránymutatást, így 2% feletti pluszban mozog a társaság árfolyama.

Továbbra is vételen a PannErgy az OTP-nél

Továbbra is vételen a PannErgy az OTP-nél

A PannErgy első negyedéves termelési jelentésének közzététele után az OTP is publikálta elemzését, melyben továbbra is vételre ajánlja a társaság papírjait változatlanul 1196 forintos célár mellett. Ezzel az OTP 83 százalékos felértékelődési potenciált lát a PannErgyben 1 éven belül.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.