koronavírus

100 ezer forintot érhet az új oltás a szomszédban

100 ezer forintot érhet az új oltás a szomszédban

Szlovákiában anyagi támogatást, 200 és 300 euró (mintegy 70 ezer és 100 ezer forint) közötti egyszeri juttatást kapnak azok a 60 évnél idősebbek, akik már beadatták, vagy január 15-ig beadatják maguknak a koronavírus elleni oltást vagy az emlékeztető  adagját - az erről szóló jogszabályt csütörtökön hagyta jóvá a pozsonyi törvényhozás.

Nem lesz olyan könnyű dolguk a befektetőknek jövőre, mint idén volt

Nem lesz olyan könnyű dolguk a befektetőknek jövőre, mint idén volt

A Deutsche Bank elemzője szerint a jövő év azoknak fog kedvezni a részvénypiacokon, akik alapos megfontolás után választanak ki egy-egy értékpapírt, a globális pénznyomtatások visszaszorulásával ugyanis nem fog minden részvény egységesen szárnyalni.

Gyerekek oltása: hiányosságra derült fény

Gyerekek oltása: hiányosságra derült fény

A Koronavírus Sajtóközpont szerda délelőtt jelentette be, hogy megnyílt a regisztrációs honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához. Olvasóink tapasztalataiból kiderült: a szülők csak olyan email címmel regisztrálhatnak, amit korábban még nem használtak a felületen. Ez pedig elakadást okozhat már a folyamat legelején.

Az omikron-fertőzöttek háromnegyede oltott volt Amerikában

Az omikron-fertőzöttek háromnegyede oltott volt Amerikában

Eddig több mint 40 omikron-variánssal megfertőződött személyt azonosítottak az Egyesült Államokban, és több mint háromnegyedük volt oltott - jelezte az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ vezetője egy csütörtöki interjúban. Rochelle Walensky igazgató ugyanakkor megnyugtató adatokat is mondott: az új variánssal megfertőződött oltott emberek szinte mindegyikének enyhék a tünetei.

Kötelező oltás: leszavazták Biden tervét

Kötelező oltás: leszavazták Biden tervét

Az amerikai szenátus leszavazta Joe Biden amerikai elnök korábbi rendeletét, amely kötelezővé tette volna a 100 főnél nagyobb vállalatok alkalmazottainak a koronavírus elleni védőoltás felvételét vagy a folyamatos, heti tesztelést - jelentette a The Washington Times csütörtökön.

Izraeli számok: a súlyos koronavírus-betegek 80 százaléka oltatlan

Izraeli számok: a súlyos koronavírus-betegek 80 százaléka oltatlan

Július, azaz  a koronavírus-járvány negyedik hullámának helyi megjelenése óta először csökkent száz alá a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség súlyos eseteinek száma Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet csütörtökön.

Rusvai Miklós: Már jövőre győzelmet arathatunk a koronavírus felett – és ehhez az omikron is hozzájárulhat

Rusvai Miklós: Már jövőre győzelmet arathatunk a koronavírus felett – és ehhez az omikron is hozzájárulhat

Nagyjából 90%-os immunizáltság kellene ahhoz, hogy a koronavírus-járvány többé ne okozzon járványhullámokat, és ezt a szintet akár már a következő év második felében is elérhetjük - mondta Rusvai Miklós víruskutató a Portfolionak. A szakember szerint nem kizárólag az átoltottság növeli a társadalmi immunizáltság szintjét, hanem az átfertőződés is, így tudjuk majd elérni a kellő szintet, az oltást ugyanis sokan nem fogják felvenni. Ha bebizonyosodik, hogy az omikron gyorsabban terjed, és enyhébb megbetegedést okoz, mint a delta variáns, akkor még segítségünkre is lehet a szükséges immunizáltsági szint hamarabbi elérésében. Rusvai Miklóst arról is kérdeztük, hogy mire számítsunk abban az esetben, ha az omikron a deltánál mégsem bizonyul enyhébbnek a megbetegedést illetően, és hogy virológiai szempontból mennyire lenne indokolt az általánosan kötelező koronavírus elleni oltás bevezetése.

Új hatásos koronavírus-gyógyszer érkezett

Új hatásos koronavírus-gyógyszer érkezett

Engedélyezte az Egyesült Államok gyógyszerhatósága az AstraZeneca Evusheld (AZD7442) hosszú hatású antitest készítményét, ami a társaság közleménye szerint jelenleg ez az egyetlen ilyen típusú készítmény, melyet az amerikai hatóságok a COVID-19 betegség megelőzésére jóváhagytak. Az előzetes vizsgálati eredmények szerint egyszeri adagja hatékony védelmet biztosít azok számára, akiknek az oltás nem megfelelő megoldás.

Megjöttek a csütörtök reggeli magyar koronavírus-adatok: szinte mindenben javulnak a számok

Megjöttek a csütörtök reggeli magyar koronavírus-adatok: szinte mindenben javulnak a számok

Az elmúlt 24 órában 7310 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon a csütörtök reggeli jelentés szerint, ami 30%-os csökkenésnek felel meg az egy héttel ezelőtti adathoz képest. A fertőzéssel összefüggésben elhunyt 215 beteg, vagyis ebben a tekintetben a járványügyi folyamatok még nem javulnak. Ami viszont kedvező jel, hogy 7119 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 579-en vannak lélegeztetőgépen, mindkét adat további csökkenést jelez.

13. havi nyugdíj és nyugdíjkorhatár: felkészülhet Magyarország az ínséges időkre

13. havi nyugdíj és nyugdíjkorhatár: felkészülhet Magyarország az ínséges időkre

Nem volt érdemi hatással a koronavírus a nyugdíjkifizetésekre az OECD friss elemzése szerint, de több, a nyugdíjasok és leendő nyugdíjasok életét érintő változásra is felhívta a figyelmet. A magyar nyugdíjasok nem panaszkodhatnak: egyike vagyunk azon országoknak, ahol a nyugdíjak a legközelebb állnak a keresetekhez, sőt, az utóbbi két évtizedben még nőtt is a nyugdíjasok rendelkezésre álló jövedelme. Az OECD tanulmánya kitért a magyar nyugdíjrendszert érintő fontosabb változásokra is: a 13. havi nyugdíj és a munkáltatói szocho csökkentés sem jelent túl sok jót a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát tekintve.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.