Az amerikai igazságügyi minisztérium kedden bejelentette, hogy vádat emeltek egy pakisztáni állampolgár, Aszif Merchant ellen, aki iráni kapcsolatokkal rendelkezik. Azzal vádolják, hogy összeesküvést szőtt amerikai kormánytisztviselők meggyilkolására, köztük Donald Trump volt elnök ellen is – közölte a CNBC.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a donyecki front közelébe, Pokrovszkba látogatott, ahol bírálta azokat az ukrán kormányzati tisztviselőket, akik régóta nem jártak a háborús térségekben – írja az Ukrajinszka Pravda.
Korrupciós bűncselekményt leplezett le a Nemzeti Védelmi Szolgálat: kormánytisztviselő bukott meg a megbízhatósági vizsgálaton - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hétfőn az MTI-vel.
Irán most már tagadja, hogy bármilyen, külföldről érkező támadás történt volna ellenük, a Tasznim hírügynökségnek azt nyilatkozták teheráni tisztviselők, hogy nincs semmi jele annak, hogy területük ellen izraeli katonai akció történt volna.
Elbocsátotta Szergej Mihajlovot, az orosz állami TASZSZ hírügynökség első emberét a Kreml, miután aktív beszámolót adtak a június végi zsoldoslázadásról Oroszországban – írja a The Moscow Times.
A Reuters beszámolt arról, hogy komoly hiányosságokat fedeztek fel a kínai haderő egyik legfontosabb részlegénél, a rakétahadseregnél. A kiemelt figyelemmel kísért egységeket rendszeresen ellenőrzik, most az egyik ilyen vizit alkalmával buktak ki komoly felkészültségbeli problémák. Közben egyre többen kötik össze az esetet a kínai védelmi miniszter eltűnésével is.
Hivatali visszaélés bűntette miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki hivatalos adatokat adott át egy arra nem jogosult embernek - közölte a főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője hétfőn kijelentette, az ország kormánytisztviselői is részt vesznek a Szaúd-Arábiában megrendezésre kerülő békecsúcson. Oroszország pedig, - akit kizártak a konferenciáról - közelről fogja monitorozni a helyzetet, ígérte meg a Kreml szóvivője.
A kormánytisztviselői béremelés tervezetéről egyeztetettek a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumon - adta hírül a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Továbbra is bizonytalan a dunaújvárosi Dunaferr hosszú távú jövője, a nehéz helyzetbe jutott vállalat iránt két cég, a brit-indiai acélipari vállalat, a Liberty Steel és az ukrán Metinvest is érdeklődik. Előbbi vezetői a jövő héten Magyarországra utaznak, hogy kormánytisztviselőkkel tárgyaljanak, tudta meg az Argus.
Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat három, járási hivatalban dolgozó nő ellen, mert egyiküket hamis védettségi igazolványokhoz próbálták juttatni - tájékoztatta a Veszprém Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
A márciusi fizetéssel érkezik a kormánytisztviselők megemelt bére - írta a Miniszterelnökség közleményében.
Miközben számos népesedéspolitikai kedvezményt, ösztönzőt ad a kormánytisztviselőknek az új módosító csomag, egy fontos, eddig a szemek előtt rejtve maradt módosítás heti 140-150 perccel tolhatja ki a kormánytisztviselők munkaidejé -pontosabban ennyivel több időt kell a munkahelyükön tölteniük.
A kormányzati igazgatásról szóló friss törvényjavaslat értelmében a kormánytisztviselőknek 5 nappal 25-ről 20 napra csökkentenék az alapszabadságát és a pótszabadnapok száma is csökkenne - hívta fel az Index figyelmét egy érintett. Ő azt is jelezte: óriási emiatt a felháborodás és többen a felmondáson gondolkodnak, ha ez és a fizetési változatlansága így együtt átmegy a parlamenten.
Három ponton is módosult az a februári kormányhatározat, amely a közszférában 3-8 hónapos plusz bérrel motiválja azt a néhány ezer kormánytisztviselőt, aki a 2007-2013-as EU-források teljeskörű lehívásán megfeszítetten dolgozik. Az egyik legfontosabb, hogy immár november 30. helyett december 15. lesz a teljesítmény mérésének alapja, de mivel a bónuszt is csak idén lehet kifizetni (mint a többi EU-forrást), így ezt az idei bérszámfejtésbe beszorítva még karácsony körül megjöhet a plusz pénz.
A költségek megtérítését kérik.
Itt vannak a fontosabb tudnivalók.
Elég nagy a feszültség a két ország közt.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.