
A Kanadai Biztonsági Hírszerző Szolgálat (CSIS) hétfőn tette közzé figyelmeztetését, egy olyan időszakban, amikor Ottawa kapcsolatai mind Indiával, mind Kínával feszültek. Mindkét ország korábban már tagadta a választási beavatkozással kapcsolatos vádakat.
Vanessa Lloyd, a CSIS műveleti igazgatóhelyettese egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy
a rossz szándékú államok egyre inkább a mesterséges intelligenciát használják fel a választásokba való beavatkozásra.
Nagy valószínűséggel a Kínai Népköztársaság AI-alapú eszközöket fog bevetni a jelenlegi választási folyamat befolyásolására
- jelentette ki.
Kína nemrég több mint 2,6 milliárd dollár értékű kanadai mezőgazdasági és élelmiszeripari termékre vetett ki vámot, válaszul Ottawa tavaly bevezetett, kínai elektromos járművekre, acél- és alumíniumtermékekre vonatkozó vámjaira. A múlt héten Kanada bejelentette, hogy Kína négy kanadai állampolgárt végzett ki kábítószer-csempészet vádjával, és határozottan elítélte Peking halálbüntetési gyakorlatát.
Kanada tavaly hat indiai diplomatát - köztük a misszióvezetőt - utasított ki, miután felmerült, hogy részt vettek kanadai szikh szeparatisták elleni összeesküvésben.
Azt tapasztaltuk, hogy az indiai kormány rendelkezik mind a szándékkal, mind a képességgel a kanadai közösségek és demokratikus folyamatok befolyásolására
- mondta Lloyd.
A kínai és indiai diplomáciai képviseletek Ottawában nem voltak azonnal elérhetőek kommentárért. Lloyd hozzátette, hogy Oroszország és Pakisztán is potenciálisan képes lehet külföldi beavatkozási tevékenységek végrehajtására Kanadában.
Gyakran nagyon nehéz közvetlen kapcsolatot kimutatni a külföldi beavatkozási tevékenységek és a választási eredmények között... Mindazonáltal ezek a fenyegetések alááshatják a közbizalmat Kanada demokratikus folyamatainak és intézményeinek integritásában
- zárta gondolatait.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Hatalmas előrelépés történt, közelebb került a békemegállapodás - Háborús híreink kedden
Cikkünk folyamatosan frissül.
Meredek tervvel állt elő Donald Trump - Oroszország nem maradt adós a csattanós válasszal
Lehetetlen elképzelés.
A Nasdaq vezetésével emelkedett Amerika, idehaza az OTP szolgáltatta az izgalmakat
Több fontos adat is érkezett a nap folyamán, ezekre pozitívan reagáltak a befektetők.
Trumpék kolosszális hibája miatt vizsgált indul a Fehér Házban
Hogy kerülhetett be egy újságíró a titkos csoportba?
Itt vannak a megállapodás részletei: fontos listát tett közzé Oroszország
Számos létesítmény kapott védelmet.
Viták a globális felmelegedés gyorsulásáról
A klímaváltozás tényét a tudósok ma már nem vitatják, annak üteméről, esetleges gyorsulásának mértékéről viszont még nem alakult ki konszenzus közöttük.
Lúzerek, csalók és a többiek
Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre...
The post Lúzerek, csalók és a többiek
Nemcsak államcsődöt, befektetést is találni Latin-Amerikában
2025 elején Latin-Amerika kötvénypiaca rendkívül aktív volt. A térség országai kihasználták a kedvező nemzetközi kötvénypiaci feltételeket, és jelentős mennyiségű államadósságot fina
Zöldebb és hatékonyabb távfűtés: Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
A klímaváltozás elleni küzdelem és az energiahatékonyság növelése kulcsfontosságú célkitűzés Magyarország és az Európai Unió számára.
Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út Manapság sok fiatal álmodik arról, hogy végre saját otthonra tegyen szert, de vajon
BVK-k adózása - az osztalékkövetelés vagyonrendelése a NAV célkeresztjében
A NAV nemrégiben megjelent ellenőrzési terve a 2025-ös ellenőrzések fókuszába helyezi a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokat. Az ellenőrzések során egyrészt a lehetséges adóelkerülést, m
Kínába és a Nyugatra tartanak a dollármilliárdosok
Hiába a vagyon, egy dollármilliárdos sem érzi magát feltétlenül jól bárhol. Ők is vándorolnak ide-oda, bár a milliárdosmigráció vélhetően nem okoz olyan társadalmi és kulturális...
The
Portfólió optimalizálás - Philip Morris
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100% haszon. Ez a legnagyobb értékű részvénycsomag az osztalékportfóliómban. A hozama 7,19%, ami

Közösségépítés a védelmi innovációban (x)

- Összeomlott a Tesla Európában
- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.