kommunizmus

Alig érhetnek valamit a kínai reformok

A kínai kormányzat továbbra is erőteljes elvárásokkal viseltetik a gazdasági növekedése kapcsán, több utalás szerint is 7 százalékos célt tűzhetnek ki a soron következő ülésükön. Ugyanakkor a piaci vélemények szerint a novemberben részletezett reformok nem segítik majd kellően az országot, a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok csupán fél százalékos növekedési hatást jósolnak az egész csomagnak.

Meddig lehet modernizálni a kommunizmust?

Nyilvánosságra hozták a kínaiak a reformterveik részleteit, amikkel fenntarthatóvá kívánják tenni az ország növekedését. Nagyon átfogó választ kívánnak adni a problémák egész sorára: szabadabb árak lesznek, több gyerek, több környezetvédelem, de továbbra is rengeteg állami monopólium. Ez utóbbi pedig mindezek 2020-as teljesülését követően is jelentősen visszafoghatja az egyébként egyre inkább nyugati kapitalizmust imitáló ázsiai óriást. Bár a bejelentett intézkedések megvalósítása egyelőre még távolinak tűnik, a piaci szereplők megelőlegezték a bizalmat, ugyanis a hétfői kereskedésben a kínai indexek jelentősen felülteljesítették a társaikat.

Összeültek a kínai honatyák - maradnak kommunisták

November 9-12-e között ülésezett a kínai kommunista párt, hogy választ adjon az ország előtt álló gazdasági problémákra. Túl sok új dolgot ugyanakkor nem találtak ki, a fő üzenetük az, hogy nagyobb hangsúlyt adnak majd a piacnak, de megtartják az állami befolyást. Az ország lassulásnak néz elébe, ráadásul rengeteg probléma rejlik a mamutország gazdasági gépezetében, amik jelentős kockázattal szolgálnak a globális piacra nézve is.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.