Folytatja korábban megkezdett "kocsmarazziáját" a fővárosban az adóhivatal; a NAV az italok vizezése, a feketefoglalkoztatás és a számla nélküli értékesítés ellen lép fel - írta a szerdai Magyar Nemzet.
Múlt héten számoltunk be a Wichmann-kocsma bezárásáról, a Kazinczy utca 55. szám alatti kultikus ingatlan helyére egy szállodát építenek. Egy szombati bejelentés szerint azonban védettséget kaphat az épület.
Egyre szaporodnak a szomorú posztok, cikkek egy-egy kultikus bár, kocsma, kávézó, étterem bezárásáról, vagy átmeneti leállásáról. A vendéglátóhelyek korlátozott, csak házhoz szállításra vonatkozó nyitva tartása szépen lassan egyre több helyet sodor a kilátástalanság szélére. A teljesség igénye nélkül, igyekszünk most minél több, sokak által szeretett és sűrűn látogatott helyet felsorolni, amiken kifogott a járványhelyzet ideiglenesen, vagy akár örökre.
A brit éttermek, kocsmák, mozik és sportlétesítmények lehet, hogy oltásigazolást kérnek majd a látogatóiktól – nyilatkozta tegnap az ország oltatásért felelős minisztere.
Ágazati vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai éttermek, kocsmák és egyéb vendéglátó-ipari egységek – azaz a HoReCa szektor - italbeszerzéseinek elemzésére - közölte maga a hivatal péntek délután azt követően, hogy a beszállítói szerződések terén tapasztaltak miatt 75 milliós bírságot szabott ki tegnap a Heinekenre a sörpiacon. Az elmúlt évek piaci folyamatai arra utalnak, hogy a hazai szereplők kifejezetten nehezen nyitnak új beszállító partnerek felé, nehézkes a kínált italválaszték bővítése. Ez a jelenség szűkebb kínálathoz, magasabb fogyasztói árakhoz vezethet, így hosszabb távon károsíthatja a vendégeket.
Kétségtelen, hogy mind a vendégek, mind a vendéglátóhelyek tulajdonosai, bérlői rosszul viselik a jelenlegi szituációt és alig váják, hogy a kedvenc éttermük, kávézójuk, bárjuk, kocsmájuk, szórakozóhelyük újranyithasson. Az is biztos, hogy a szűkösebb likviditással rendelkező helyeknek a korlátozások elhúzódása a fennmaradásukat veszélyezteti. Sőt, az ingatlanhirdetési oldalakra felkerült ajánlatok azt mutatják, hogy néhányuktól már meg is akar válni a tulajdonos. Az aktuális kocsma, étterem és vendéglátóhelyek eladó hirdetéseiből szemezgettünk, hátha valakinek a járványhelyzet alatt megjön a kedve, hogy - ha máshogy nem is megy - legalább a saját kocsmájába ellátogathasson.
Az ír turizmus emblematikus szereplői, a pubok tulajdonosai emelték ma fel a hangjukat a Brexit miatt: aggódnak a font gyengülése láttán, ugyanis távol tartja a szigetország számára fontos brit turisták egy részét.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
A piac már azt kezdte árazni, hogy nem alkalmazza a korlátozásokat.
Az amerikai chipgyártóóriás nem talál magára.
Az amerikai külügyminiszter is megerősítette, kell nekik a sziget.
Az Energiaügyi Minisztérium már monitorozza a helyzetet.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?