Hoffmann Mihály eddigi pénzügyi vezérigazgató-helyettes helyére Ladányi Sándor, a kockázatkezelési vezérigazgató-helyettes pozícióba pedig Bartus Róbert kerül az Eximbanknál.
A svéd pénzügyi felügyelet 500 millió svéd korona (körülbelül 50 millió dollár) bírságot szabott ki a Klarna fizetési szolgáltatóra a pénzmosás elleni küzdelem terén tapasztalt hiányosságok miatt. A hatóság vizsgálata során több szabálysértést is feltárt, többek között az általános kockázatértékelés és az ügyfél-átvilágítási eljárások területén - számolt be a Finextra.
A Federal Reserve-nek nem szabad feloldania a Wells Fargóra érvényes 1,95 ezer milliárd dolláros eszközplafont, amíg a bank nem javítja kockázatkezelési és megfelelési problémáit - közölte Elizabeth Warren vezető demokrata szenátor szerdán az amerikai jegybankkal - számolt be a Reuters.
Az Európai Központi Bank arra ösztönzi a Raiffeisen és az UniCredit bankokat, hogy tartalékoljanak tőkét az oroszországi üzletágukból eredő potenciális kockázatok fedezésére. A lépés célja, hogy kezelje azokat a veszélyeket, amelyekkel a két banknak még mindig szembe kell néznie egy olyan országban, ahol már nincs hatékony ellenőrzésük saját tevékenységük felett - írja a Reuters.
A vállalkozások minden területen gyakran nagyon hasonló problémákkal küzdenek, ami alól a kiberbiztonság sem kivétel. Tapasztalataink alapján – legyen szó kisebb civil szervezetek támogatásáról vagy több millió eurós, évekig tartó projektekről – összegyűjtöttük azokat a legfontosabb tanulságokat, amelyek segíthetnek az üzleti vezetőknek abban, hogy jobban kezeljék cégük kiberbiztonságával és digitális rezilienciájával kapcsolatos kihívásaikat.
Itthon egyértelműen a növekedés lassulása látszik a gazdaságban, ehhez a fogyasztás és a beruházások visszaesése is hozzájárul. Egyre több az olyan szektor, ahol megugrott a kockázati szint, különösen az építőiparban, a textiliparban és a retail szegmensben lehet ezt megfigyelni. A Portfolio Future of Finance hitelmenedzsment szekciójában arra hívták fel az előadók a figyelmet, hogy milyen megoldási lehetőségek állnak a hitelbiztosítók, kockázatelemzők és a nagyvállalatok előtt a fizetőképesség és követelésmenedzsment területén.
Megfelelő pénzügyi konstrukciók mellett a szakértelem és a folyamatos információszerzés, valamint azok értelmezése segíthet abban, hogy az agrárfinanszírozásban rejlő kockázatokat kivédjék a szereplők. Ez eddig sikerült is: annak ellenére, hogy forráshiányos, ráadásul számos kockázatnak kitett ágazatról van szó, továbbra is a legstabilabban hitelezhető szektor a mezőgazdaság.
A Portfolio által szervezett Vállalati Energiamenedzsment 2024 konferencián, egy panelbeszélgetés keretein belül osztották meg egymással terveiket és tapasztalataikat az energiakereskedők és a nagyobb felhasználókat képviselő szakemberek.
Az eurózóna bankjainak át kell alakítaniuk kockázatkezelésüket, ugyanis olyan kihívásokkal néznek szembe, mint a korábbi ultraalacsony kamatlábak eltűnése és a nem hagyományos versenytársak megjelenése, amelyek gyorsan erodálhatják piaci részesedésüket - mondta az Európai Központi Bank bankfelügyeleti vezetője.
A pénz- és tőkepiacok volatilitása a 2020-as években erőteljesen megemelkedett - ezt nem csak a forint vagy az OTP-részvény árfolyamán érezzük, de akár az áram- vagy gázszámlánk befizetése alkalmával is. A mai, felgyorsult, globalizált világban bármely új hír azonnali és heves piaci reakciókat vált ki, ennek hatása alól a hazai vállalkozások sem vonhatják ki magukat - a túléléshez elsősorban mérhető adatokra, megfelelő stratégiára és gyors alkalmazkodási képességre van szükség.
A Wells Fargo volt vezérigazgatója, Tim Sloan 34 millió dollárra perli a bankot, azt állítva, hogy a pénzintézet korábban visszatartotta a bónuszát és nem adta meg a részvényjuttatásait.
A Fed 268,5 millió dolláros bírságot szabott ki az UBS-re büntetésként a Credit Suisse-nak a mára fizetésképtelenné vált befektetési társasággal, az Archegos Capital Managementtel folytatott ügyletei során elkövetett hibás magatartása miatt - Reuters.
A Nasdaq hétfőn közölte, hogy 10,5 milliárd dollárért megvásárolja a Thoma Bravo tulajdonában lévő Adenza szoftvercéget, ami a tőzsdeüzemeltető eddigi legnagyobb felvásárlása lenne - írja a Reuters.
Vizsgálatot indított a svéd felügyeleti hatóság az ország legnagyobb nyugdíjalapja, az Alecta ellen, amely az amerikai bankválságban is érintett volt - írja a Bloomberg.
Március végén az iBanFirst kis- és középvállalkozások nemzetközi pénzforgalmát támogató online platform budapesti fióktelepe megkapta a Magyar Nemzeti Bank akkreditációját. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezentúl budapesti irodájukkal nyújtanak támogatást magyar üzleti ügyfeleik számára: több mint 30 devizanemben végeznek tranzakciókat, elsősorban azonnali devizaátváltást és gyors átutalást, illetve devizakockázat-kezelést. A fintechcég prognózisa szerint a magyar vállalatok nemzetközi tranzakcióinak értéke az év végére eléri az egymilliárd eurót, a helyi iroda célja, hogy az év végére 600 ügyféllel dolgozzon együtt. – mondta el a Portfolio-nak Pierre-Antoine Dusoulier, az iBanFirst alapítója és vezérigazgatója.
A becsődölt Silicon Valley Bank (SVB) "szörnyű" munkát végzett a kockázatkezelés terén az összeomlása előtt, a bankfelügyelet pedig nem figyelt eléggé a figyelmeztető jelekre - mondta Jon Tester demokrata szenátor a bank ügyében megtartott első szenátusi ülésen a Reuters szerint.
Interjú a a Princeton Egyetem és az IMF történészprofesszorával.
Nagy mozgásokat láthatunk a zárás után.
Több mint 500 milliárd forintról született döntés.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?