Boltok eladásával erősítik magukat a szlovén bankok
A legnagyobb szlovén kereskedelmi vállalatban, a Mercatorban meglévő részesedésük eladásával javítják tőkehelyzetüket a szorult pénzügyi helyzetben lévő szlovén bankok - számolt be a Bloomberg.
A legnagyobb szlovén kereskedelmi vállalatban, a Mercatorban meglévő részesedésük eladásával javítják tőkehelyzetüket a szorult pénzügyi helyzetben lévő szlovén bankok - számolt be a Bloomberg.
A Tesco áll a legnagyobb forgalmú élelmiszer-kiskereskedelmi láncok toplistájának élén 2012-ben elért 709 milliárd forintos forgalmával, utána - ahogy évek óta - magyar tulajdonban lévő két lánc következik; a CBA 578,5, a Coop pedig 530 milliárd forint bevételt ért el tavaly - közölte a Nielsen piackutató vállalat pénteken az MTI-vel.
A várt 0,4% helyett 0,6%-kal nőtt májusban a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban az áprilisi 0,1%-os emelkedés után. A Kereskedelmi Minisztérium részletes adataiból kiderül, hogy az autók és alkatrészek forgalma intenzíven, 1,8%-kal nőtt és ez állhat a vártnál nagyobb kiskereskedelmi forgalom bővülés mögött legfontosabb okként.
Az előzetes adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene áprilisban 3,4 százalékkal magasabb volt, mint évvel korábban. Ilyen magas indexet utoljára hét éve láthattunk. Elsősorban autózásra költöttünk többet, de az élelmiszer-kiskereskedelem is megugrott.
A Jesolo Magica nevű épület 2015-re készülhet el, a boltok mellett szórakozóhelyek és panorámateraszok is helyet kapnak benne a rendelkezésre álló 38 ezer négyzetméteren - jelentette az olasz sajtó, megjegyezve, hogy a központ valóságos mágnesként fogja vonzani az éjszakai élet kedvelőit Jesolóból és környékéről, írja az MTI.
A Nemzetgazdasági Minisztériumnak nem áll szándékában újraszabályozni az alkoholkereskedelmet - reagált az origo.hu-nak a minisztérium. A Magyar Narancs írt ma arról, hogy a dohánykereskedelem szabályozásához hasonlóan felmerült az alkoholos italok kereskedelmének szabályozása is.
Az első negyedévben 1,7%-kal volt alacsonyabb a kiskereskedelmi forgalom volumene, mint egy évvel korábban. Ezzel együtt ez a gazdasági szegmens nem kezdte rosszul az évet, ám a márciusi adatok újabb lekonyulásról árulkodnak.
Márciusban 2,8 százalékkal kisebb volt a kiskereskedelmi forgalom volumene, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. Az előzetes adatok visszalépést jelentenek a biztató év eleji tendenciához képest, de ennek több módszertani oka is lehet, ezért még nem kell temetni a lakossági fogyasztást.
Februárban a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,2 százalékkal meghaladta az előző havi szintet. Az egy évvel korábbi szinthez képest a forgalom 1,1 százalékkal kisebb, az előzetes adatközléskor még 1,4%-os visszaesést jelzett a KSH.
Az ukrán védelem hátában az orosz csapatok.
Ezúttal Délkelet-Ázsiát találta meg egy befektető.
Tovább erősödtek az elektromos autó számok.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.