Közzétette legfrissebb számait a Graphisoft Park, amelyek a kihasználtság kis mértékű csökkenése ellenére stabil növekedést mutattak a fontosabb sorokon. A jelentés keretében a menedzsment felfelé módosította az idei évre vonatkozó előrejelzését mind bevétel, mind profit tekintetében. A társaság emellett már a jövő évi prognózisát is megfogalmazta, amely szerint az eredmények 2025-ben visszaeshetnek.
A kereskedelmi ingatlanpiacon jelentős átalakulás zajlik, mivel számos irodaépület tulajdonosai komoly pénzügyi nehézségekkel szembesülnek a lejáró hitelek miatt, miközben a távmunka egyre nagyobb teret nyer. Az Egyesült Államokban ezek a tényezők egyre több ingatlannál kényszerítenek ki árleszállításos eladásokat, ami szakértők szerint egy iroda-lakás átalakítási hullámot indíthat el, így növelve az elérhető lakóingatlan-kínálatot.
A Graphisoft Park újabb 10 évre kötött szerződést a legnagyobb bérlője bérleti szerződésének megújításáról.
Meglepetésre havi alapon 0,8%-kal emelkedett az augusztusi ipari termelés. Miután a szolgáltatószektorban már érezhető a lassulás, ezért kifejezetten üdvözítő, hogy az ipar kezd magára találni.
A tavaly évvégi csökkenés után stabilizálódott a Graphisoft Park kihasználtsága az idei első negyedévben, ez kitartott a most lezárt második negyedévben is, emellett a bérleti szerződések euró alapú indexálásának köszönhetően ismét növekedett a vállalat bevétele. Ezen felül néhány bérlő, aki 2023-ban a szerződés lejárata előtt csökkentette bérelt területét, egyszeri kompenzációt fizetett, ami szintén pozitív hatással volt a nettó eredményre - ezek az egyszeri bevételek időarányosan kedvező hatással voltak a társaság első félévi eredményére, a menedzsement a vártnál jobb teljesítmény ismeretében felfelé változtatott a tavalyi negyedik negyedév végén kiadott előrejelzésén.
A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató jelentősen csökkent júliusban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének eredményei szerint. Az eredmények a magyar piaci szereplőkre is hatást gyakorolhatnak, mivel a német autóipari szereplők az egyik legaktívabbak az országban.
Az elmúlt években a kihasználatlanság elindult felfelé az irodapiacon, de van még tere a további növekedésnek. Régiós összehasonlításban a magasabb kihasználatlansággal rendelkező piacokhoz tartozik a budapesti, ugyanakkor Európa más országaival szemben nálunk szinte teljesen leálltak az irodafejlesztések, ami segítheti a mielőbbi helyreállást – mondta el a Portfolio Property X 2024 konferencián Borbély Gábor MRICS, a CBRE kutatási igazgatója, aki az irodapiac általános megítéléséről, a kihasználtságokról, az ágazat digitalizációjáról és az ESG iparági megjelenéséről kérdezte a szakértőket.
Az új idegenrendészeti törvényjavaslattal összhangban tovább szigorodnak a munkásszállások építésének támogatási feltételei is. Ezentúl előírás lesz többek között, hogy a munkásszálláson legalább 50 százalékban magyar munkaerőt kell elszállásolni - írja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
20%-kal csökkenhetett a londoni irodaingatlanok kihasználtsága a Jeffries elemzői szerint, mivel az otthoni munkavégzés, a hibrid munka és a zöld irodák felé való elmozdulás továbbra is prioritást élvez – számolt be a CNBC.
Egy új jelentés szerint a világ irodáiban az íróasztalok több mint egyharmada egész héten üresen áll, ami kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy mennyire jól vannak kialakítva a munkahelyek – írja a Bloomberg.
Az utóbbi évek viszontagságai nem kímélték az ingatlanpiacot, így az ingatlanalapokat sem: bár 2023 félévében viszonylag jól teljesítettek, kevés tudott egy év alatt infláció feletti hozamot nyújtani a befektetőinek. Éppen ezért is lehet meglepő a január óta tartó vagyonnövekedési trend, amely főleg a nagyobb alapokat érintette, de a többi alapkategóriához hasonlóan a kormány döntése itt is átrajzolta a környezetet.
94%-os kihasználtságon áll a kormány Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram forgóeszköz-hitelkerete, azaz a forrás túlnyomó része elapadt - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből. Az adatokból az is kiderült, hogy a szerződött ügyfelek közel kétharmada a mikro- és kkv szektorhoz tartozik, a legtöbben pedig a feldolgozóiparból éltek a lehetőséggel.
A budapesti Mammut pláza tulajdonosa, a NEPI Rockcastle az év egyik legnagyobb ingatlanpiaci üzletét kötötte meg. A vállalat 250 millió euróért vette meg a gdański Forum bevásárlóközpontot a Blackstone-tól. A kiterjedt kereskedelmi ingatlan portfolióval rendelkező vállalatnak nem ez volt az első lengyelországi beruházása, korábban már kötöttek egy 127 millió eurós üzletet az országban.
Szerdától sűrűbben jár a repülőtéri 100E autóbusz, a jegy ára júliustól 900 forintról 1500-ra emelkedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Tovább bővült a nagyméretű naperőművek magyarországi állománya, így összesített beépített teljesítőképességük már megközelíti az 1800 MW-ot, ha pedig a háztartási méretű naperőműveket is ide vesszük, már 2800 MW körül jár a hazai fotovoltaikus kapacitás. Bár az év második felében lassulhatott a növekedés, legkésőbb 2022-ben átléphetjük a 3000 MW-os határt, teljesítve az energiastratégiában 2030-ra kijelölt célhoz vezető út felét.
2021 első negyedévében két irodaépülettel, összesen 24 700 négyzetméterrel bővült a budapesti modern irodaállomány, ezzel a teljes állomány jelenleg 3 935 990 négyzetmétert tesz ki, melyen belül 3 296 520 négyzetméter „A” és „B” kategóriás modern spekulatív irodaterület, valamint 639 470 négyzetméter saját tulajdonú iroda található. Ami sokak számmára meglepő lehet, hogy az üresedési ráta alig csökkent, jelenleg 9%-on áll, ami csupán 0,1 százalékpontos negyedéves csökkenést és 2,8 százalékpontos éves növekedést jelent.
Az AutoWallis és a Duna Autó a kizárólagos importőr.
Az ok egyelőre ismeretlen.
2,4 millió darab részvényt bocsátottak ki.
A kutatócsoport már kapcsolatban áll a NASA-val.
A módosítás érinteni fogja az alkalmi munka szabályozását is.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Egyre több országban veti meg a lábát a magyar ételmentő startup.
Mit jelent az áfa-visszatérítés?