kibertámadás

Súlyos kibertámadás érte Amerikát

Súlyos kibertámadás érte Amerikát

Az Egyesült Államok kormánya súlyos kibertámadásra figyelmeztetett, amelyet egy kínai hackercsoport hajtott végre amerikai távközlési cégek ellen. A támadás során jelentős mennyiségű személyes adat került illetéktelen kezekbe, és a hatóságok szerint a veszély továbbra is fennáll.

Nem habozott a közel-keleti hatalom, rögvest támadás alá vette Trump emberét

Nem habozott a közel-keleti hatalom, rögvest támadás alá vette Trump emberét

Irán kibertámadást indított Kash Patel ellen, akit Donald Trump megválasztott amerikai elnök szombaton a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának jelölt - írja az Axios a Semafor információi alapján. Nem ez az első alkalom, hogy a perzsa állam Trump legbelsőbb körét vette hackertámadás alá.

A NATO új stratégiát dolgoz ki a láthatatlan ellenség ellen

A NATO új stratégiát dolgoz ki a láthatatlan ellenség ellen

A NATO fokozza erőfeszítéseit az Oroszország és Kína által elkövetett ellenséges akciók elleni védekezésben. A szövetség a hírszerzési információk megosztásának növelésével és a kritikus infrastruktúrák védelmének javításával kíván fellépni a szabotázsakciók, kibertámadások és dezinformációs kampányok ellen. A NATO-külügyminiszterek új stratégiát dolgoznak ki a hibrid fenyegetések kezelésére.

Feltörtek egy központi bankot, mesés vagyont talicskáztak ki a számlákról

Feltörtek egy központi bankot, mesés vagyont talicskáztak ki a számlákról

Az ugandai központi bank informatikai rendszerét feltörve hackerek mintegy 17 millió dollárnak (6,6 milliárd forintnak) megfelelő összeget loptak el. A támadás során a pénz egy részét külföldre utalták, de a hatóságok már intézkedtek az ügy kivizsgálásáról és a károk enyhítéséről - számolt be a Reuters. 

Ezek a csalások pörögnek most Magyarországon, naponta 72 millió forintot lopnak el

Ezek a csalások pörögnek most Magyarországon, naponta 72 millió forintot lopnak el

A leggyengébb láncszem még mindig maga az ember, aki gyakorlatilag önként adja meg adatait, hogy utána több millió forintot csaljanak ki tőle - hangzott el a KiberPajzs háttérbeszélgetésén laptársunk, a Pénzcentrum beszámolója szerint. A hamis banki telefonhívások okozzák a legtöbb gondot, de jelentős problémát jelentenek a csomagküldő csalások, a hamis weboldalak a hamis befektetések is. Hiába a technológia, és a háttérben, a biztonságért dolgozó digitális szakemberek, sokszor azt látjuk, hogy az emberek saját maguk nyitják ki az ajtót, és engedik be a csalókat - mondta el Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese.

A csalók már az iskolákat, egyetemeket támadják

A csalók már az iskolákat, egyetemeket támadják

A kiberbűnöző ott támad, ahol a leggyengébb a védelem, ugyanakkor értékes adatokat lehet megszerezni – ezért került legújabban az oktatás a támadások célkeresztjébe. A Microsoft legfrissebb Cyber Signals jelentése szerint világszerte átlagosan, hetente több mint 2500 alkalommal kísérlik meg csalók feltörni az egyetemek védelmi rendszereit, vírusokkal, adathalász támadásokkal, illetve a hálózatokhoz kapcsolódó mobil eszközök sérülékenységeit kihasználva. 2024 második negyedévében az oktatás lett a második leggyakrabban támadott szektor a világon. A támadók egyre gyakrabban élnek a mesterséges intelligencia kínálta lehetőségekkel, amire az oktatási intézmények nincsenek kellően felkészülve – a hazai egyetemek sem.

Veszélyben a pénzed? Új trükkökkel támadnak a csalók, a szakértők figyelmeztetnek

Veszélyben a pénzed? Új trükkökkel támadnak a csalók, a szakértők figyelmeztetnek

Jelen pillanatban a legdurvább helyzet Magyarországon van, itt összpontosulnak a csalásokat a főbb piacok közül - mondta el az OTP szakértője a Portfolio Banking Technology 2024 rendezvényén. A befektetési csalások kezdenek felfutni, de nagyon mennek a telefonos átverések is. A Nemzeti Nyomozó Iroda azonban úgy látja, mintha fordulna a trend, ennek oka, hogy a társadalom is tanul ezekből, másrészt a pénzügyi intézmények, a rendőrség is aktívan tesz a megelőzés érdekében.

Nagy változások jönnek jövőre a csalók elleni küzdelemben Magyarországon

Nagy változások jönnek jövőre a csalók elleni küzdelemben Magyarországon

2025. július 1-jén élesedik Magyarországon a Központi Visszaélésszűrő Rendszer, amely mérföldkő lehet a csalások és kiberbűnözők elleni védekezésben – hangsúlyozta előadásában Selmeczi-Kivács Zsolt, a GIRO vezérigazgatója. A Portfolio Banking Technology 2024 mai rendezvényén elhangzott, hogy a kiberbiztonsági incidensek 88%-át emberi mulasztás okozza, és az is kiderült, hogy az Apple operációs rendszerei a legvédettebbek a különféle kiberbiztonsági kockázatokkal szemben.

Amerikai elnökválasztás: megtámadták az egyik állam szavazórendszerét

Amerikai elnökválasztás: megtámadták az egyik állam szavazórendszerét

A november 5-i amerikai elnökválasztáson megkezdődött az előrehozott szavazás. Az Egyesült Államok Georgia államának államtitkársága szerdán közölte, hogy sikerült elhárítani egy kibertámadást, amelynek célja az volt, hogy összeomoljon az állam választói által használt weboldal, amelyen keresztül a szavazólapok igénylését leadják.

Nem várt ajándékkal lepték meg Vlagyimir Putyint a születésnapján

Nem várt ajándékkal lepték meg Vlagyimir Putyint a születésnapján

Az orosz állami médiavállalatot, a VGTRK-t, amely az ország fő országos televízióinak tulajdonosa és üzemeltetője, hétfőn egy hatalmas kibertámadás célpontja lett, amelyet egy ukrán kormányzati forrás szerint kijevi hackerek okoztak - számolt be a Reuters. A támadás Vlagyimir Putyin orosz elnök 72. születésnapján hajtották végre, és ukrán források szerint a hackerek nem véletlenül időzítették erre a napra a támadást.

Tovább bonyolódik a Libanonban felrobbant csipogók története - Most akkor mégsem egy magyar cég gyártotta őket?

Tovább bonyolódik a Libanonban felrobbant csipogók története - Most akkor mégsem egy magyar cég gyártotta őket?

A libanoni fővárosban, Bejrútban kedden bekövetkezett robbanássorozat legalább 12 ember életét követelte, és több mint 2750-en sérültek meg, köztük Irán libanoni nagykövete is. A csipogók tajvani gyártója szerint egy magyar vállalat adta el az eszközöket Libanonnak, a magyar székhelyű cég azonban cáfol - írta a NBC.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.