Bob Menendez demokrata New Jersey-i szenátor bejelentette: annak ellenére, hogy büntetőper van folyamatban ellene súlyos korrupciós vádakkal, a novemberi választáson ismét el fog indulni, ezúttal függetlenként - írja az Axios. Ezzel a lépéssel pedig akár fel is borulhat a papírforma a biztos demokrata bázisnak tartott New Jersey szenátori választásán.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szombaton ismét elkészítette az orosz-ukrán háborúval foglalkozó szokásos napi jelentését, melyben ezúttal az orosz védelmi minisztériumot érintő sorozatos korrupciós botrányokról értekeztek.
Hétfőn kezdődött Bob Menendez, New Jersey-i demokrata szenátor büntetőtárgyalása, akit többek közt kémkedéssel, kenőpénz elfogadásával, zsarolással és az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolnak. A szövetségi ügyészség szerint Menendez az egyiptomi kormánnyal játszhatott össze busás juttatásokért cserébe: a hivatalához továbbra is ragaszkodó politikus otthonában aranyrudakat és egy luxus Mercedest is felleltek, amelyeket az arab országtól kaphatott.
Őrizetbe vették és vádat is emeltek Henry Cuellar amerikai kongresszusi képviselő és felesége ellen korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt - derült ki a pénteken közzétett bírósági iratokból.
Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették Timur Ivanov orosz védelmiminiszter -helyettest, az orosz vezető tárgyalása hamarosan kezdődik. A befolyásos orosz vezető egyenruhában, kitüntetések garmadájával a mellén jelent meg a tárgyalóteremben.
Kiadta napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az orosz haderőnél tapasztalható korrupcióról írtak.
Amerikai-svéd vizsgálat zajlik egy Recep Tayyip Erdogan fiához és egy svéd vállalathoz köthető korrupciós séma kapcsán.
Tavaly 278 megbízhatósági vizsgálatból 13 esetben indult eljárás. A megbízhatósági vizsgálat a korrupció elleni harc eszköze, célja azok kiszűrése mesterségesen létrehozott helyzetekkel, akik hivatali helyzetükkel, szolgálati kötelezettségeikkel visszaélve bűncselekményt követnének el; az NVSZ munkatársa vesztegetési pénzt ajánl a vizsgált személynek azért, hogy megszegje hivatali, munkaköri kötelességét.
Felelősségre-vonási eljárást kezdett Texas állam republikánus többségű képviselőháza az állam szintén republikánus főügyésze, Ken Paxton ellen.
Ahogy korábban írtunk róla, a legfőbb bíróig ér az új ukrán korrupciós ügy és most a sajótértesüléseket a hivatalos igazságügyi szervek is megerősítették. Kijevi sajtótájékoztatójukon ugyanis közölték az ukrán korrupcióellenes hivatal (NABU) és a korrupcióellenes különleges ügyészség (SzAP) vezetői, hogy korrupció gyanújával őrizetbe vették kedden Vszevolod Knyazjevet, az ukrán legfelsőbb bíróság elnökét.
Az ukrán korrupcióellenes hatóságok hétfőn közölték, kiterjedt korrupciós ügyben nyomoznak, amelyben a Legfelsőbb Bíróság érintett – írja a Reuters.
Egy kaliforniai bíró helyi idő szerint szerdán elrendelte Alejandro Toledo volt perui elnök őrizetbe vételét, hogy előkészítsék kiadatását Perunak, ahol korrupciós vádakkal néz szembe.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy személyi változások történnek nemsokára az országban felső és alsóbb szinteken is, miután az orosz invázió óta a legnagyobb visszhangot kiváltó korrupciós vádak azzal fenyegetnek, hogy a nyugati lelkesedés a kijevi kormány iránt alább fog hagyni - írja a Reuters.
Nagyon lerombolta az Európai Parlament renoméját a tavaly év végén kirobbant Qatargate, hogy a testület elnöke új korrupcióellenes szabályokat ígér. Ezeket olyan szigorúra szabják, hogy a képviselőknek eszébe se jusson kenőpénzeket elfogadni.
A volt kínai igazságügyi miniszter, aki keményvonalas irányt képviselt a bűnüldözési szervek vezetésében, elismerte, hogy összesen több mint 117 millió jüan (17,3 millió dollár) összegű kenőpénzt fogadott el - közölte csütörtökön a kínai bíróság.
Korrupció miatt jogerősen hat év leöltendő börtönbüntetésre ítélték hétfőn a román állami egészségbiztosító pénztár volt elnökét, Lucian Dutát.
Dübörög a piac, pedig 6% felett ragadtak a hitelkamatok.
Utolsókból lesznek az elsők.
Megdőlt a mindenkori nyári rekord.
Jó híreket közölt a Roche.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?
Az agráriumban is a megfelelő információkon, a transzparencián múlik az, hogy el tudjuk-e kerülni a finanszírozás problémáit.