Az ár-bér spirál jelei látszanak az Egyesült Királyságban, azaz a megemelkedő árak megemelkedő béremelésekhez, másodkörös hatásokhoz vezettek, amelyek így az inflációt is táplálják, így az nem tud olyan gyorsan süllyedni – gyakorlatilag ezt mondta a Bank of England elnöke.
A bécsi lakáspiac teljesített a legrosszabbul Európa nagyvárosai közül az elmúlt egy évben - írja a Bloomberg City Tracker. Az osztrák fővárosban a tavalyi csúcshoz képest nominálisan 12,2 százalékkal csökkentek a lakásárak, amivel a szintén régóta gyengélkedő stockholmi lakáspiac számait is alulmúlta, miközben Madrid, Milánó és Zürich továbbra is árnövekedést ért el.
A Nemzetközi Valutaalap regionális vezetője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a lengyel kormánynak biztosítania kell, hogy költségvetési politikája támogassa az infláció csökkentéséért folytatott küzdelmet. Az IMF ezt arra reagálva jegyezte meg, hogy a lengyel kormányzó nacionalisták a választások előtt újabb jóléti emeléseket ígértek.
Az elöregedő népesség a hitelminősítők szerint világszerte problémát okoz az adósságkezelésben, a közelmúltbeli kamatemelések pedig csak fokozták a magasabb nyugdíj- és egészségügyi kiadások negatív hatását – számol be a hírről a Financial Times.
Az Európai Központi Bank a tartósan magas infláció miatt hosszabb ideig fogja magas szinten tartani a kamatokat, mint azt korábban gondoltuk – állítják a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok.
Az euróövezeti fogyasztók márciusban ősz óta először emelték inflációs várakozásaikat, még akkor is, amikor az árak növekedési üteme csökkent, és az Európai Központi Bank tovább emelte a kamatokat - derült ki az EKB csütörtökön közzétett felméréséből.
John Williams, a New York-i Fed elnöke szerint időbe telik, amíg a kamatemeléseknek érzékelhető hatása lesz a gazdaságra, és az infláció visszatér az elfogadható szintre, azonban hozzátette, hogy a Fednek lehetősége van a további kamatemeléskre, ha az infláció nem csökkent a vártnak megfelelően - írja a CNBC. Williams nem adott előrejelzést a monetáris politika irányát illetően, de kijelentette, hogy várakozásai szerint az infláció a következő két évben nem fog visszatérni a Federal Reserve által kitűzött 2 százalékos célhoz.
Az Európai központi Banknak tovább kell emelnie a kamatokat, mint most sokan vélik, és leghamarabb szeptemberben jöhet el a pillanat, amikor az EKB döntéshozói elkezdhetik vizsgélni az eddigi kamatemelések hatásait – mondta Peter Kažimír, az EKB döntéshozója a Reuters tudósítása szerint.
A piaci hangulat az összes kockázat ellenére pozitív, amit mi sem mutat jobban, mint a főbb amerikai indexek idei hozamai: az S&P 500 7 százalékkal, míg a Nasdaq kompozit index több mint 15 százalékkal értékelődött fel idén e cikk megszületésének napjáig. Számomra valójában már hetek óta érthetetlen, hogy mi tornázza feljebb a kurzust, miközben bankok mentek csődbe, illetve a gazdasági adatok is lassulást, sőt akár egy kisebb recessziót vetítenek előre. Egyre több jel utal arra, hogy a jelenlegi optimizmus és részvénypiaci emelkedés bedőlhet – a jövőre nézve az értékeltségek mellett a Fed kamatpályája és a gazdasági adatokkal kapcsolatos kérdések is irányt mutathatnak.
Az Európai Központi Bank (EKB) vezető közgazdásza, Philip Lane szerint az euróövezetben az infláció még mindig túl gyors, de legalább már elindult a mérséklődés. Csak később, az év második felében számít lassulásra. Viszont az euróövezeti jegybank még megosztottak a közgazdászok az inflációs pályáról.
Az Európai Központi Banknak tovább kell emelnie a kamatokat a túl magas maginfláció miatt – mondta Klaas Knot, az EKB Kormányzótanácsának tagja a Bloomberg tudósítása szerint.
A német feldolgozóipar új megrendelései havi összevetésben 2020 áprilisa óta a legnagyobb mértékben csökkentek idén márciusban - derül ki a Destatis adataiból.
Történelmi csúcsra ért a mai nap folyamán az arany ára, a klasszikus menekülőeszközként számon tartott nemesfém áremelkedése mögött több rövid és hosszabb távú ok is meghúzódik. De vajon mire lehet számítani a történelmi csúcs után, milyen események befolyásolhatják az arany árát?
A PacWest amerikai bank részvényei csütörtökön tovább estek a nyitás előtti kereskedésben, magával rántva más regionális bankok árfolyamát is, miután a Los Angeles-i székhelyű bank közölte, hogy tárgyalásokat folytat potenciális partnerekkel és befektetőkkel a bank eladásáról. Ez pedig felerősítette a bankválság súlyosbodásával kapcsolatos piaci félelmeket - írja a Reuters.
Az Európai Központi Bank ma 25 vagy 50 bázisponttal emeli a kamatokat az eurózónában, legalábbis erről szólnak a várakozások. A negyed százalékpontos emelés lassítást jelentene a kamatemelési tempóban, és többen gondolják úgy, hogy ez lenne ma a legmegfelelőbb lépés az EKB-tól. De a fél százalékpontos emelés mellett is szólnak érvek, és ne feledjük: az utóbbi üléseken több alkalommal okozott meglepetést a jegybank a szigorúságával.
Az amerikai jegybank este 8-kor tette közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatot a Fed. A közleményből egyelőre semmilyen érdemi információ nem derül ki a jegybank jövőbeli terveivel kapcsolatban. Jerome Powell elnök a sajtótájékoztatón az inflációs kockázatokat hangsúlyozta, ugyanakkor a júniusi döntésről még semmit nem tudott mondani, az addig beérkező adatokon múlik majd minden. Elmondta azt is, hogy a Fed nem számít recesszióra, és a jelenlegi előrejelzések szerint az év végén még nem várható kamatcsökkentés.
A pénzügyi szektor sorsa Európában és az Egyesült Államokban eltérhet egymástól, valószínűsíthető, hogy az amerikai regionális hitelezőket ismét meg kell segíteni majd - mondta Andrea Orcel, az UniCredit vezérigazgatója szerdán a CNBC-nek.
Jim Cramer, a CNBC megmondóembere megszólalt az aktuális részvénypiaci kilátások tekintetében, a guru szerint jelenleg a befektetőknek négy fő akadályt kell leküzdeniük, de akik ezt hatékonyan megteszik, azok nagyot fognak tudni profitálni. Cramer szerint ha csak egy akadály lenne, akkor minden rendben lenne, de ha négy is van, akkor hirtelen érvényesül a "Sell in May and go awya" tőzsdei zsargon.
A Fed ma még egyszer megemeli az irányadó kamatot, mielőtt szünetet tart a kamatemelésekben - így szól az elemzői konszenzus. A piac is teljesen biztos benne, hogy ma jön még egy kamatemelés az amerikai jegybanktól, és abban is, hogy ez lesz az utolsó a jelenlegi, 40 év óta legszigorúbb kamatemelési ciklusban. Sőt, a piac év végére kamatcsökkenést vár, bár összességében már messze nem annyit, mint amit közvetlenül a bankcsődök után áraztak. Az inflációs folyamatok indokolják a mai kamatemelést, de arra kevés esély van, hogy a következő lépésekről konkrét üzenetet kapunk. Ami érthető, hiszen a jelenlegi helyzetben a jegybanknak nyitva kell hagynia minden kaput.