Rendkívül magas Olaszországban a koronavírus miatt a halálozási arány, jóval magasabb, mint más országokban, ez pedig világszerte foglalkoztatja a kutatókat, tudósokat. Az olasz egészségügyi minisztérium most egy új érvvel állt elő.
Több mint 700 ezer Covid-19-esetet akadályozhattak meg Kínában a korlátozásokkal egy új nemzetközi tanulmány szerint, amely a Science tudományos folyóiratban jelent meg.
A sajtóban olvasható válságkezelési javaslatok többsége a vállalkozások szelektív, feltételekhez kötött megsegítésére koncentrál. Ebben az írásban a családok általános és feltétel nélküli támogatása mellett érvelek. Csak így mérsékelhető a közelgő szociális katasztrófa, melyre talán csak József Attilának lennének megfelelő szavai. A kormány a rendkívüli felhatalmazás birtokában most rendkívüli intézkedéseket hozhat. Itt a történelmi pillanat, hogy megvalósuljon a nemzeti összefogás.
Az utóbbi néhány napon megtorpant a koronavírus terjedésének üteme gyorulása a világban, ezért lehetett abban bízni, hogy fokozatosan a lassuló fázisába ér a járvány. A tegnapi egységes adatok azonban újra más képet sugallnak.
Az utóbbi napokban megint intenzív forintgyengülés kezdődött, aminek köszönhetően szerdán 365 fölé emelkedett az euró jegyzése. Ráadásul most azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, hogy a többi feltörekvő devizával együtt esik a forint. Mi történt megint a piacon?
Szerdán hat repülőgép érkezik Budapestre, amelyek többek között 12 millió maszkot, 30 ezer overallt és 200 ezer arcvédőt hoznak Kínából - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Az elmúlt évek egyik legjobb banki és részvénypiaci sztorija az OTP volt, a bankcsoport minden szempontból szárnyalt, miközben sok pénzintézet számtalan külső és belső problémával küzdött, az OTP sorra vette meg a régió eladó bankjait, organikusan és akvizíciókkal nőtt meghatározó régiós bankcsoporttá. Az árfolyam is tükrözte a bank teljesítményét 5 év alatt közel 5-szörösére emelkedett. Aztán jött a koronavírus, ami keresztülhúzta a számításokat, az OTP árfolyama egy hónap alatt közel lefeleződött. Mivel minden mozgásban van, ezért nagyon nehéz megmondani bármelyik részvényről, hogy mennyit ér, de igyekszünk néhány kapaszkodót adni ennek a kérdésnek az eldöntéséhez.
A napi tünetmentes fertőzések száma több mint háromszorosa volt a panaszokkal járó új esetek számának kedden Kínában, ahol a korábban érvényben lévő nyilvántartási irányelvek alapján az új koronavírus által megfertőződött, de szimptóma nélküli esetek számát nem tették nyilvánossá.
Április 13-ig meghosszabbítja az olasz kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket - jelentette be szerdán Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter.
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy az ingazóknak Ausztria és Szlovákia viszonylatában megkönnyítették a határátlépést. Müller Cecília országos tisztifőorvos ismét megerősítette: az egész országban jelen van a vírus, minden egyes településen ott lehet. Azt is elárullta, hogy a regisztrált betegek 5%-a szorul lélgegeztetőgépes ellátásra.
A brit kormány szerdától mentesítette az új koronavírus okozta járvány megfékezéséhez szükséges gyógyító és védőfelszerelések importját a vámok és az illetékek alól.
Időszerű lépés volt átalakítani, a mai kor elvárásaihoz igazítani a szakképzés magyarországi struktúráját – ezt mondta a Portfolio-nak Kőrössiné Veréb Judit, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) oktatási igazgatója, aki kifejtette, pontosan milyen változások zajlottak le a szakképzésben, és arról is beszélt, hogyan folytatódik a képzés most, a koronavírus idején.
A ma reggel közölt márciusi beszerzésimenedzser-index történelmi esése azt mutatja, hogy a koronavírus nagyobb sokkot okozott a feldolgozóiparban, mint 2008-as válság. Az ING elemzői szerint ennek az az oka, hogy a magyar vállalatok az elmúlt 10 év alatt mélyebben integrálódtak a globális ellátási láncokba.
Indiában bezárták szinte az összes gyárat, piacot, üzletet és a tömegközlekedést, ezzel pedig látványosan visszaesett az ország légszennyezettsége – írja a CNN.
A kormány a koronavírus-járvány által kiváltott gazdasági bizonytalanságban, egyfajta ködben helyes válaszokat ad - vélekedett a Portfolio-nak nyilatkozva Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét azok után kerestük meg, hogy a szervezet eljuttatta a kormánynak az átfogó kríziscsomagját. A kamara első embere szerint figyelmeztető jel, hogy nincs tapasztalatunk ehhez hasonló válságokkal, nem tudjuk, hogyan fut le és mekkora károkat okoz.
Az egyik brit jótékonysági szervezet két helyi egyetemmel közösen dolgozik egy projekten, amelynek eredményeként a kutyák képesek lehetnek segíteni a koronavírusos fertőzöttek felismerésében a szaglásuk segítségével. A kutatás egyébként nem újszerű, korábbi közös projektek során már sikeresen tanították be a négylábúakat különböző betegséggel rendelkezők azonosítására.
Egyszerűsített meghatalmazással és ingyenes ismételt kézbesítéssel könnyíti a nyugdíjasok számára az utalványok kifizetését áprilistól a Magyar Posta. A társaság döntött arról is, hogy a posták - minimális kivételtől eltekintve - legfeljebb 18 óráig lesznek nyitva hétköznaponként.
Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési program keretében kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására - közölte Nagy István agrárminiszter.