járvány

Koronavírus: stratégiát váltanak a britek és átállnak a tömeges tesztelésre

Koronavírus: stratégiát váltanak a britek és átállnak a tömeges tesztelésre

A jelenlegi napi 28 ezerről 400 ezerre megnövelik az elvégzett koronavírus-tesztek számát Nagy-Britanniában, azaz az ország átáll a tömeges tesztelésre, hogy így fékezze meg az utóbbi napokban ismét felerősödő járványt – jelentette be Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerdán. Az is elhangzott, hogy a brit kutatók egy új tesztelési módszeren dolgoznak és nem tervezik a munkahelyeken a maszkviselés kötelezővé tételét, mert a legtöbben baráti-családi összejöveteleken kapják el a betegséget.

WTO: történelmi zuhanás után L-alakú kilábalás várható a globális áruforgalomban

WTO: történelmi zuhanás után L-alakú kilábalás várható a globális áruforgalomban

Minden idők legmélyebb szintjére, 84,5 pontra zuhant a második negyedévben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) globális áruforgalmi barométere és szerintük inkább a lassú, azaz L-alakra hasonlító kilábalás várható a következő negyedévekben a globális áruforgalomban, mint a gyors felpattanást jelző V-alakú.

Beütött a koronavírus: kiderült, hol zárták el a hitelcsapokat

Beütött a koronavírus: kiderült, hol zárták el a hitelcsapokat

Megállította a koronavírus a vállalati hitelezés növekedését Magyarországon, és áprilistól júniusig ezt a negatív hatást az állami intézkedések, hitelprogramok sem tudták kompenzálni – számoltunk be róla több cikkünkben is. Az MNB hétfőn közzétett ágazati statisztikáiból az is kiderült, mely szektorokban torpant meg a leginkább a növekedés: meglepő módon nem a koronavírus által közvetlenül érintett turizmusban, de nem is a termelőcégeknél.

Megjött a szerdai magyar koronavírus-jelentés

Megjött a szerdai magyar koronavírus-jelentés

32 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5002 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 609 fő, 3665-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 728 fő. Az aktív fertőzöttek 34%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 43%-a budapesti. 57 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 7-en vannak lélegeztetőgépen.

Jó hírek a koronavírus terjedéséről

Jó hírek a koronavírus terjedéséről

A világban már nem gyorsul a koronavírus terjedése, igaz, karakteres lassulást továbbra sem látunk a globális adatokban. Lélektani szint alá süllyedt viszont az Egyeüslt Államok járványgörbéje, és Latin-Amerikában is szép lassan fordulni látszik a trend. Nagy elbizakodottságra azért még nincs ok: a regisztrált napi megbetegedések száma az elmúlt héten is negyedmillió fő felett maradt.

Már megugrott Magyarország adóssága, de a robbanást talán sikerül elkerülni

Már megugrott Magyarország adóssága, de a robbanást talán sikerül elkerülni

Már a második negyedévben jelentősen megugrott Magyarország GDP-arányos adóssága a gigantikusra hízott költségvetési hiány és a gazdaság visszaesése miatt. A járvány esetleges második hulláma miatt a második féléves tendenciák is bizonytalanok, de elővettük a szokásos modellünket, melyben bizonyos forgatókönyveket szoktunk felrajzolni. Nagyon pesszimista esetben akár hatéves csúcsra is emelkedhet az államadósság-rátánk, vagyis hosszú évek izzadságos munkáját nullázhatja le a koronavírus-járvány.

Koronavírus: megugrott a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában

Koronavírus: megugrott a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában

Már 21 881 858 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 777 152, a gyógyultaké pedig 13 888 301 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítése szerint. Egy nap alatt tehát 268 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma, a fertőzés 188 országban és régióban van jelen. A vírussal kapcsolatos híreket percről percre követjük.

Megszólalt Merkel a német járványügyi helyzetről

Megszólalt Merkel a német járványügyi helyzetről

A regisztrált fertőzések számának emelkedése miatt egyelőre nem lehet tovább lazítani a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat Németországban - mondta Angela Merkel kancellár kedden Düsseldorfban az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kormánynál tett látogatása után.

Kész a szlovák járványterv: így zajlik majd a lakosság beoltása

Kész a szlovák járványterv: így zajlik majd a lakosság beoltása

A szlovák egészségügyi minisztérium nemrég közzétette az ország járványtervét, amelyben egy teljes fejezetet szenteltek az oltási stratégiának. Az ujszo.com most megnézte, hogyan fest majd a lakosság beoltása, amennyiben elkészül a leghatékonyabb vakcina.

Koronavírus: viszonylag kevés beteget találtak az elmúlt 24 órában Magyarországon

Koronavírus: viszonylag kevés beteget találtak az elmúlt 24 órában Magyarországon

24 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ez kevesebb, mint az előző hét nap átlaga. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 609 fő, 3631-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 730 fő. Az aktív fertőzöttek 32%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 43%-a budapesti. 60 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen. Az új fertőzöttek nagy többsége budapesti, vagy Pest megyében él.

A koronavírus ellenére nyereséges maradt a Nyomda

A koronavírus ellenére nyereséges maradt a Nyomda

Meredeken csökkenő bevétel, gyakorlatilag eltűnő profit, ezt okozta a második negyedévben a koronavírus az ANY Biztonsági Nyomdánál. A menedzsment szerint a megrendelésállomány azt jelzi, hogy a vállalat túl van a nehezén.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.