Donald Trump amerikai elnök új vámintézkedései miatt az Invesco egyik vezető alapkezelője további dollárgyengülésre számít, és ennek megfelelően újrapozicionálta portfólióját. A globális befektetők egyre inkább aggódnak az amerikai gazdaság lassulása és az európai fiskális ösztönzők miatt. A tőkekiáramlás felgyorsulására számítanak.
A japán pénzügyminiszter szerint a növekvő államkötvényhozamoknak vannak előnyei is, nem csak hátrányai. A nyilatkozat egy olyan kényes helyzetben érkezett, amikor a japán államkötvényhozamok a 233%-os államadósság ellenére tovább emelkednek. A kamatkiadások így is a költségvetés negyedét teszik ki, de a pénzügyminiszter nem aggódik.
Japán inflációja a vártnál gyorsabban emelkedett januárban, elsősorban az élelmiszerárak drasztikus növekedése miatt. A fogyasztói árak 2023 közepe óta nem látott ütemben emelkedtek, ami megerősíti a Japán Jegybank (BOJ) következő kamatemelésének lehetőségét. A gyenge jen, a munkaerőhiány és a forróbb nyarak tovább fűtik az árakat, miközben a lakosság egyre nehezebben birkózik meg a megélhetési költségek növekedésével. A kormány számára az infláció politikai kihívást is jelent, hiszen a közelgő választások kimenetele nagyban múlhat a gazdasági helyzet kezelésén.
A Nomura Research Institute adatai szerint a japán gazdagok és szupergazdagok által birtokolt vagyon értéke rekordszintre, 469 000 milliárd jenre (3100 milliárd dollárra) emelkedett, míg az ország lakosságának többsége által birtokolt vagyon sokkal lassabb ütemben nőtt – írja a Bloomberg.
Donald Trump elnök kijelentései a kereskedelmi háborúról és a vámok emeléséről újra erősítették a dollárt, amely jelentős növekedést produkált a globális piacokon. A dollár szerepe, mint menedékvaluta, továbbra is meghatározó maradt.
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal növelte az alapkamatot a japán jegybank, miután a bérek és az infláció emelkedése is indokolták a monetáris kondíciók normalizálását.
A várakozások szerint ismét kamatot emelhet a japán jegybank - magyar idő szerint - holnap hajnalban. Tavaly nyáron volt már egy ehhez hasonló együttállás a piacokon és akkor brutális globális következményei lettek a japán monetáris politikának. Nagy kérdés, hogy most is ismétlődik-e.
A japán turizmus új rekordokat döntött 2024-ben, a külföldi látogatók száma minden korábbi adatot felülmúlt. A decemberi 3,49 milliós látogatószám az év utolsó hónapjában minden idők legmagasabb értéke volt, ami méltó lezárása a kiemelkedő turisztikai évnek.
A japán jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot, miközben a Fed szigorúbb hangnemre váltott. Az eredmény nem is maradt el, a japán jen átlépte a fontos 155-ös szintet a dollárral szemben.
Japán legnagyobb bankja, a Mitsubishi UFJ Financial Group (MUFG) elnézést kért hétfőn, miután kiderült, hogy egyik alkalmazottja több mint 1 milliárd jen (2,5 milliárd forint) értékben lopott ügyfelek széfjeiből. A bank belső vizsgálata szerint eddig körülbelül 20 érintett ügyféltől 300 millió jent (közel 760 millió forintot) igazoltak vissza.
Tovább csökkent az infláció és a maginfláció is Japánban, aminek hatására a jegybank is könnyebb helyzetbe került. A jen 0,2%-ot gyengült a reggeli órákban.
A japán turizmus új rekordokat döntött októberben, miközben az ágazat bevételei is jelentősen növekedtek. A gyenge jen és az őszi természet együttesen vonzotta a külföldi látogatókat, akik rekordösszegeket költöttek az országban.
A japán államkötvények hozamai pénteken emelkedést mutattak, amit a gyengülő jen és az amerikai jegybank elnökének szigorúbb hangvétele is befolyásolt. A piac egyre nagyobb esélyt lát arra, hogy a Bank of Japan (BOJ) hamarosan kamatot emelhet.
A japán gazdaság a vártnál erősebb teljesítményt mutatott a harmadik negyedévben, ami a szigetország gazdasági ellenállóképességét jelzi a globális kihívások közepette.
Az amerikai elnökválasztás óta hatalmas erősödött a dollár és ez számos országnak fejfájást okoz. Érdekesség, hogy Trump elnök első ciklusa alatt egy rövid erősödést követően óriásit gyengült a dollár, így adódik a kérdés, hogy érdemes-e most is erre számítani. Ha megértjük, mi történt akkor, és ezt összehasonlítjuk azzal, hogy mi van most, azzal értékes betekintést nyerhetünk abba, hogy mi várható.
Bár az új japán kormányfő nagyszabású költségvetési kiadásnövelő csomagra tett ígéretet, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken kemény figyelmeztetést adott ki, amelynek a lényege az: nem szabad további adósságnöveléssel finanszírozni a kiadási csomagot, a költségvetést át kell rendezni a csomag kivitelezése érdekében, azaz más területeken kiadásvágásra van szükség.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Újabb hét, újabb furcsaság a DOGE háza táján.
Washingtonhoz is volt pár keresetlen szava Carneynek.
Újabb tárgyalás, újabb kudarc.
Estek a piacok a beszéd hatására.
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.