Nemzetközi katonai műveleti csoportot akar létrehozni Izrael arra, hogy Gáza megszállásában és a segélyek elosztásában segítsenek az izraeli haderőnek – értesült a Times of Israel.
Legkevesebb nyolc halálos áldozatot követelt hétfőn egy izraeli légitámadás Damaszkusz nyugati fekvésű, Mazzeh nevű kerületében, ahol az iráni nagykövetség és a konzulátus épülete is található - közölte a dubaji székhelyű al-Hadasz hírcsatorna.
Vasárnap reggel három izraeli megsebesült egy késeléses merényletben Beér-Sevában, a Negev-sivatag fővárosában - tájékoztatott az izraeli rendőrség. A támadót azonnal megölték. A Gázai övezeti fegyveres konfliktusban pedig hivatalos palesztin források szerint újabb hetvenöt palesztin vesztette életét vasárnap hajnalban.
Az amerikaiak kevéssel több mint harmada támogatja Izrael katonai fellépését a Gázai övezetben, ami jelentős csökkenés tavaly novemberhez képest, amikor még ötven százalékuk állt Izrael mögött. Főként a demokraták lemorzsolódásával csökkent az amerikaiak kiállása Izraelért - derül ki a Gallup közvélemény-kutató március első felében készített felméréséből.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hozzájárult ahhoz, hogy megtartsák a Dohában és Kairóban folytatott tűzszüneti tárgyalások újabb fordulóját - közölte a miniszterelnöki kabinet pénteken.
A Mahmúd Abbász palesztin elnök által március elején kinevezett új miniszterelnök, Mohammad Musztafa megalakította csütörtökön kormányát, a külügyminiszteri tárcát magához vonta, és a diplomácia fejeként azonnali tűzszünetet követelt a Gázai övezeti háborúban, valamint az izraeli hadsereg kivonását.
Az Egyesült Államok várakozása szerint Izrael addig nem kezd átfogó katonai műveletet a Gázai övezeti Rafah városában, amíg meg nem történik az izraeli kormánydelegáció tervezett, de a hét elején lemondott személyes találkozója az amerikai adminisztráció képviselőivel Washingtonban - közölte csütörtökön kérdésre válaszolva a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.
Az október óta tartó gázai válság egyik legfontosabb stratégiai kérdése, hogy ki fogja irányítani Gázát a háború lezárulása után. Ugyan sok bizonytalanság van még a kérdésben, egy biztos: a válság előtti status quo nem fog visszaállni. A Gázai övezetet 2007 óta az a Hamász irányította, amely az október 7-i terrortámadásért is felelős, és amelynek felszámolásáért indította el Izrael a jelenlegi offenzívát. Még ha ez nem is sikerül, az szinte bizonyos, hogy az izraeli kormány nem fogja engedni, hogy a csoport hatalmon maradjon.
A Gázai övezet déli részén található Rafah városából adott interjút a Portfolio-nak James Elder, az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, a UNICEF szóvivője. A városban jelenleg több mint 1,2 millió ember, köztük 600 ezer gyerek zsúfolódott össze, köztük rengetegen megsérültek a légicsapásokban. Bár az orvosok és a nemzetközi szervezetek gyakorlatilag éjt nappallá téve igyekeznek segíteni nekik, a helyzet kifejezetten súlyos: az Izrael által erőteljesen korlátozott segélyszállítmányok nélkül nincs elegendő orvosság, víz és élelem. A szóvivő szerint minden képzeletet felülmúlóan katasztrofális helyzet alakult ki Gázában, a megoldást pedig a tűzszünet és a segélyeknek biztosított szabad út jelentené.
Lemondta Izrael kormánya az Egyesült Államokba tervezett látogatást, mivel az Egyesült Államok nem vétózott meg az ENSZ BT előtt egy Izraelre vonatkozó tűzszüneti határozatot – írja a CNN.
Több iráni katonai támaszpontot és raktárat is légitámadás ért Szíriában, Teherán az Egyesült Államokat vádolja. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest több harcosa is meghalt az incidens során.
A mostanra gyakorlatilag lezárult demokrata előválasztás nem sok izgalmat tartogatott: Joe Biden amerikai elnök minden egyes államban elsőként futott be a célvonalba, és hivatalosan is elég delegáltat gyűjtött a párt jelöltségének megszerzéséhez a 2024-es elnökválasztáson. Ám Biden sorozatos diadalainak árnyékában felsejlik egy olyan hiányosság, amely, ha nem kezelik, igazán fájdalmassá válhat: amellett, hogy Trump egyre több függetlent és színesbőrűt, különösen munkásosztálybelieket csábít át magához, a fiatal szavazók körében is csökken Biden támogatottsága. Ez pedig az elnök Izrael-politikájának is köszönhető.
Izrael nem küldi el tárgyalóküldöttségét Washingtonba, miután az Egyesült Államok nem vétózta meg hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) a Gázai övezeti tűzszüneti javaslatot, hanem csak tartózkodott az arról szóló szavazáson – jelentette be Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala.
Ismételten tűzszünetet szorgalmazott és aggodalmát fejezte ki a palesztin menekültek helyzete miatt Rafahban elmondott beszédében António Guterres ENSZ-főtitkár, aki szombaton tett látogatást a Gázai övezetbe vezető rafahi átkelő egyiptomi oldalán.
Oroszország és Kína pénteken megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában az Egyesült Államok által beterjesztett határozati javaslatot, amely "azonnali és tartós tűzszünetre" szólít fel a Gázai övezetben az Izrael és Hamász közötti harcokban a civilek védelme és a humanitárius segélyek eljuttatása érdekében.