Joe Biden amerikai elnök telefonbeszélgetést folytatott Emmanuel Macron francia elnökkel arról, hogy Párizs katonákat küldene Ukrajnába; az amerikai vezető határozottan ellenezte az ötletet – tudta meg a Politico.
Kigyulladt egy ipari telephely a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsózsolca külterületén – közölte csütörtökön a honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A nemzetközi partnerek nem próbálják rávenni Ukrajnát arra, hogy kezdjen béketárgyalásokat Oroszországgal - jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára egy kedden megjelent lapinterjúban.
A Google felturbózza digitális asszisztensét egy generatív AI modellel, amely hasonló lesz mint a ChatGPT és a Google sajtá mesterséges intelligencia chatbotja, a Bard mögött álló rendszer - írja a The Verge.
Elkezdték a frontszolgálatot teljesítő orosz katonai alakulatok felszerelését az „új, minden időjárási körülményeknek megfelelő” gyakorló egyenruhával – adja hírül a Zvezda News. Az eseményről szóló videón jól látható: az orosz védelmi minisztérium szinte egy az egyben lemásolta az amerikai haderő által használt „multicam” rejtőmintát, ilyen egyenruhákat kapnak az orosz katonák a régi, zöld EMR helyett.
Közlekedési fennakadásokat okozott a GPS-es hálózat összeomlása Moszkvában – tájékoztatta az orosz főváros hírportálja a nyilvánosságot. A Wall Street Journal riportere szerint a zavart egy orosz védelmi rendszer okozta.
Minden korábbinál erősebb túlterheléses támadássorozat indult a Klubrádió élő adását továbbító stream ellen, az eddigi információk alapján elsősorban külföldről - írj a rádió a weboldalán.
Páncéltörő rakétákkal szerelte fel az orosz haderő az Orion családba tartozó többcélú katonai drónokat – adja hírül több orosz portál.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Kijev melletti Bucsába látogatott pénteken Robert Golob szlovén, Andrej Plenkovic horvát és Eduard Heger szlovák miniszterelnökkel, valamint Maja Sandu moldovai államfővel.
Komoly jelzés lehet Ukrajnának a héten történt koordinált amerikai-német szivárogtatás az Északi Áramlat vezetékrobbantás ukrán érintettségével kapcsolatban, de hagytak kiskaput a Zelenszkij-kormánynak – mondta Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa a Porfolio Checklist szerdai adásában.
Elfogott egy amerikai katonai repülőgépet a kínai légierő a Dél-kínai-tengeren – értesült a Fox News.
Az orosz Gazeta hírportál felvételeket publikált a mai, Kijevet ért orosz támadásról.
Az ukrán parlament kedden elfogadott határozatában Oroszország által ideiglenesen megszállt területnek minősítette az Icskeriai Csecsen Köztársaságot, és elítélte a csecsen nép ellen végrehatott népirtást - hozta nyilvánosságra Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Kiképzés és felkészítés nélkül küldik a mozgósított újoncokat a frontvonalra, szeptember 29-étől kezdődően – állítja egy közösségi médiába felkerült videón egy orosz férfi, aki az 1-es számú harckocsizó ezred tagjának vallja magát.
Néhány héttel a brazil elnökválasztás előtt Jair Bolsonaro elnök az ukrán-orosz háború befejezésére szólított fel egy kampánybeszédében.
Miközben az ukrán fegyveres erők sorra hódítják vissza a településeket Harkiv megyében, úgy néz ki, az oroszok is elkezdtek észbe kapni és erősítést mozgósítanak Kupjanszk és Izjum térségébe.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
A piac már azt kezdte árazni, hogy nem alkalmazza a korlátozásokat.
Az amerikai chipgyártóóriás nem talál magára.
Az amerikai külügyminiszter is megerősítette, kell nekik a sziget.
Az Energiaügyi Minisztérium már monitorozza a helyzetet.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?