A magyar kormány nem küld fegyvert és haditechnikai felszereléseket Ukrajnának, Magyarország legfontosabb hadiipari partnere, a német Rheinmetall konszern viszont északkeleti szomszédunk egyik legelkötelezettebb és legaktívabb támogatója. Miközben a német kormány még azon dilemmázott, vajon küldjön-e éles fegyvereket Ukrajnának, a Rheinmetall már felajánlotta a raktáron lévő Leopard 1-es és Marder 1-es páncélosait, nemrég pedig harcjármű javító és összeszerelő-üzemet is nyitottak Ukrajna területén. Most nagyon úgy néz ki, hogy az év végéig elkezdik Ukrajnában gyártani ugyanazt a high-tech páncélost, amely a mai Magyar Honvédség egyik büszkesége: a KF41 Lynxet. Ez egyszere lehetőséget és kockázatot is jelent Magyarország számára.
Hivatalosan is bemutatta a Česká zbrojovka cseh hadiipari konszern a CZ Bren kézifegyver-platform következő változatát, a CZ Bren 3-ast.
2024. június 11-én és 12-én két részletben, összesen 13 Gidrán harcjármű gördül be a tatai laktanya kapuján - jelentette be a honvédelmi miniszter.
A múlt hét során kezdtek el szivárogni az információk arról, hogy Magyarország új vadászrepülőgépek beszerzését tervezi. Bár a honvédség egyelőre nem erősítette meg ezeket az információkat, nagyon úgy tűnik, hogy a kiválasztott gépek az eddig is szolgálatban álló JAS-39 Gripenek legújabb, E jelzésű variánsai lesznek. De miben is tér el ez a variáns az eddig használt C variánstól? Nézzük.
Több mint másfél tonnányi második világháborús robbanótest került elő egy piliscsabai családi ház hátsó kertjéből - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede Facebook-oldalán szombaton.
Gripen E vadászbombázók beszerzéséről tárgyal a magyar kormány a svéd SAAB hadiipari konszernnel – tudta meg a Janes svéd forrásból.
Két újabb H225M típusú helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából - jelentette be hétfőn a magyar honvédelmi miniszter.
Megérkezett Magyarországra az első KC-390-es katonai szállító repülőgép. A jármű egyelőre nem marad itthon, csupán teszteket végeznek vele, majd visszaküldik Brazíliába.
Turisták életét mentették meg magyar katonák Bosznia-Hercegovinában – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton.
Az izraeli Bird cég bejelentette, hogy sikeresen felszerelte rakétavédelmi rendszerét egy meg nem nevezett európai légierő Airbus A-319-es szállítógépeire - írja az Infostart.
A hazai védelmi ipar újjáélesztésének igénye napjainkra már nem pusztán gazdasági, hanem egyre inkább stratégiai, biztonsági kérdéssé válik. Lássuk be, a hazai haditechnikai képességek fejlesztése mára nem csupán lehetőség, hanem sokkal inkább szükség, de talán már kényszer is. Mint minden iparágnak, a hadiiparnak is megvannak a sajátos szabályai, keretei, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egy stabil lábakon álló, külpiacra is termelni kívánó hadiipar kizárólag egy jól átgondolt stratégia mentén építhető fel. Egy ilyen stratégia kizárólag akkor lehet sikeres, ha megalkotói egyértelművé teszik, hogy kivel, mit és hogyan szeretnének elérni.
Jelentős illetményfejlesztést kaptak a magyar légierő pilótái és műszaki szakemberei - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szombaton.
Megalakult a stratégiai tanácsadó testület - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK).
Orbán Viktor miniszterelnök ma bejelentette Ulf Kristersson svéd kormányfővel való találkozója után: Magyarország 4 új JAS 39C Gripen típusú vadászbombázót vásárol a SAAB-tól. A beszerzés híre nem teljesen újkeletű, sőt, évek óta várható volt: először még Maróth Gáspár korábbi védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos beszélt arról 2022-ben, hogy tervben van egy újabb Gripen-század felállítása, ezt ez év decemberében Szalay-Bobrovniczky Kristóf védelmi miniszter is megerősítette. Milyen képességekkel rendelkeznek ezek a gépek és miért van rájuk szükség? Nézzünk pár fontos tudnivalót.
A napokban nyolc Polaris terepjáróval és nyolc Polaris quaddal bővült az MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár flottája - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium.
2024. február 8-án Brazíliában levegőbe emelkedett a Magyar Honvédség első Embraer KC-390 típusú katonai szállítórepülőgépe, amely tervek szerint ez év folyamán érkezik Magyarországra - olvasható a Honvédelmi Minisztérium közleményében.
Videón a képességdemonstráció.
Komoly gondok derültek ki a brit kormányváltás után.
Novemberig még sok minden változhat.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.