Négy hetük maradt a devizahiteleseknek - Mit tudunk eddig?
Egy március végi jogszabály-módosítás értelmében idén május 31-éig kérhetik a jogosultak, hogy felvegye őket bankjuk az árfolyamgát konstrukcióba. A program 2017 közepéig rögzített árfolyamon való törlesztést tesz lehetővé a deviza jelzáloghitelek esetében. Az időközben ki nem fizetett összegnek később csak a tőkerészét kell majd törleszteni, így az évek során több százezer forintos megtakarítást érhet el egy átlagos devizahiteles ahhoz képest, mintha nem lépne be a programba. Nem elképzelhetetlen, hogy módosítja a parlament a határidőt, de már kétszer meghosszabbították a programot (december 31., majd március 29. volt a korábbi határidő), így aki akarta, nagy valószínűséggel igénybe vette a lehetőséget. Mivel jelen állás szerint négy hét van már csak hátra, összefoglaljuk cikkünkben, mit érdemes tudni a konstrukcióról és a program állásáról.